Okostelefon vagy motoros GPS? Melyikkel navigálj motoron?

Okostelefon vagy motoros GPS? Melyikkel navigálj motoron?

              - Címkék |Kiemelt cikk

Mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei-hátrányai, így nem törünk lándzsát egyik mellett sem, inkább bemutatjuk, hogy miként teheted könnyebbé, pontosabbá a motoros navigálást.

Kétségtelen, hogy romantikus dolog papírtérképpel vagy saját itiner készítésével eljutni egy távoli célpontig, sőt hasznos is, hiszen így észrevétlenül megjegyzed a fontosabb utakat, azaz legközelebb már magabiztosabban mozogsz a környéken. Ugyanakkor vannak helyzetek, amikor szinte elengedhetetlen a modern technika, például amikor egy idegen nagyvárosban konkrét címet keresel, legyen szó motorszervizről, múzeumról vagy éppen az esti szállásról.

Motoros navigálás okostelefonnal és GPS-szel

Valamilyen eszközre tehát előbb-utóbb szükséged lesz, így először is lássuk röviden, címszavakban, hogy mi szól az okostelefonok és a motoros navigációs készülékek mellett, illetve ellen!

A profi, vízálló motoros navigációk ára a jobb mobiltelefonokéval vetekszik, ezért elsőre úgy tűnhet, hogy egyértelműen a mobil a jobb választás, hiszen hasonló összegért több célra használhatod. Ez persze csak részben igaz, hiszen ma már számos extra szolgáltatás, például a motorosok által leginkább kedvelt útvonalak ajánlása is elérhető a prémium kategóriás GPS-ekben, nem beszélve a csapattársak pillanatnyi helyzetének megjelöléséről és az útvonalon várható időjárásról. Aki tehát nem szeretne tartó és töltő felszerelésével, valamint alkalmazások letöltésével bajlódni, annak egyértelműen a vízálló motoros navigációs készülék (köznyelvben: GPS) lesz a jobb választás.

Persze a másik tábor álláspontja is érthető, aki inkább utazásra, tankolásra költené ezt az összeget, és úgy dönt, hogy a motorra vásárolt, vízálló mobillal/saját készülékével oldja meg a navigálást. Utóbbiak számára készítettünk egy „gyorstalpalót”, hogy mire ügyeljen a tok vagy a tartó kiválasztásakor, élen azzal, hogy miként óvja a mobil érzékeny kameráját…

A legolcsóbb, legegyszerűbb megoldás a kormányra rögzíthető tok, amiben védve van a telefon/GPS a portól és az esőtől. A módszer hátránya, hogy vakító napsütésben nehezebben leolvasható a kijelző és töltés közben túlmelegedhet a készülék

1. Ha van egy vízálló mobilod, azt külön tok nélkül, közvetlenül rögzítheted a kormányra például a népszerű Ram Mount konzoljaival. Csutkakormányos gépen a kapcsolótömb konzoljára, sőt akár közvetlenül a tankra is rakhatod, bár utóbbi esetben valószínűleg le kell pillantanod, ha látni is szeretnéd a kijelzőt.

2. Amennyiben óvnod kell a víztől, nedvességtől, vízálló táskába vagy merevfalú tokba rögzítheted a mobilt, igaz, a zárt házban/tokban túlmelegedhet a készülék a nyári kánikulában, így érdemes akkor tölteni, ha leszálltál a gépről vagy árnyékban parkol a motorod.

Újabb érv a mobil mellett: a túrázáshoz hasznos alkalmazásokat is letölthetsz a telefonra, így a navigálás mellett még számos célra használhatod. Hogy segítsünk eligazodni az appok tengerében, itt összegyűjtöttük a tíz leghasznosabb, kifejezetten utazóknak, motorosoknak fejlesztett alkalmazásokat

3. Ha már szóba került a töltés: bonyolult és nem is túl esztétikus megoldás, ha a motor elektromos rendszerére csatlakoztatott kábellel kell bajlódnod, ezért több gyártó – így például az Interphone is – piacra dobta vezeték nélküli töltővel kiegészített motoros konzolját. Ezt ráadásul olyan telóval is használhatod, ami nem alkalmas a kábel nélküli áramfelvételre, mivel ma már elérhetőek a készülékekhez csatlakoztatható, vékony hátlapok, melyeket a telefon és a tartó közé helyezve bármelyik eszköz tölthetővé válik plusz kábel nélkül is.

A puha toknál hatékonyabb és sokkal praktikusabb a merevfalú, műanyag ház, ami stabilan tartja a mobilt és a merev kialakítás miatt kisebb a becsillanás veszélye

4. Legyen szó bármelyikről is, rendkívül fontos, hogy gondoskodj a telefon rázkódásvédelméről, mivel a modern telefonok kamerája érzékeny a folyamatos rezgésre. Szerencsére ma már számtalan rezgéscsillapító elem közül választhatsz, ráadásul ezek párezer forintos tételek – ennyit igazán megér a drága készülék védelme.

5. Tagadhatatlan, hogy a legegyszerűbb rögzítési mód a telefon saját védőtokjába süllyesztett adapter, amivel gyorsan, egy kézzel felpattinthatod a készüléket a kormányra, igaz, ezek egyelőre csak a népszerűbb típusokhoz elérhetőek.

Vezeték nélküli töltő, tartó és vízálló telefon társítása – kétségtelenül ez a leghatékonyabb és legkényelmesebb módszer

Reméljük, segítettünk a rövid összeállítással, hogy megtaláld a számodra ideális megoldást, és magabiztosan navigálj a nyeregben hazánk vagy éppen Európa útjain!

Képek: Motozem, (X) – Támogatott tartalom