Balázshoz került a ZZR, ő pedig több ikonikus túracélpontra is eljutott vele, sőt már gumit is cserélt rajta. Most ő mesél a túrákról, illetve az abroncsokkal szerzett tapasztalatairól.
A szezont a ContiRoad-al kezdtem a ZZR-en, melynek teljes életét végig követhetitek az előző cikkekből. Ezt követően egy kis időre, kb. 1000 km erejéig felkerült a Michelin Power RS 2ct+, mivel érdekelt, viselkedik a motor ilyen gumikon, mekkora a kontraszt a túrasportkategóriás köpenyekhez képest (valamint volt is itthon egy szett, mert a motor vásárlásakor kaptam a ZZR mellé). Azt kell mondjam, nagyon megnyerő volt, amit tapasztaltam, de általában hosszabb túrákra indulok, amibe belecsúszik 1-1 autópálya is, így keresnem kellett egy ennek a felhasználásnak megfelelő abroncsot.
Több teszt olvasása után a döntést a motor előző tulajdonosa, Laci segített meghozni, akinek bíztam tapasztalatában, és így kb. 3500 km után azt hiszem, nagyon is jól tettem, hogy hallgattam rá.
Mit tud a ZZR1400-on a Michelin Road 6?
Mikor felkerült a már általuk is tesztelt Michelin, és rögtön az első útján jól viselkedett, igaz, itt nagy feladat elé még nem állítottam, mivel az Alföldön mentem vele kb 150 km-t. Ezt követte Makóról indulva egy Transzfogaras–Transzalpina kör, ahol azért (saját tudásomhoz mérve) lehetett próbálgatni a gumi határait. A számtalan kanyar és igencsak változatos minőségű szakaszok alatt semmi panaszom nem lehetett, bármely motorkezelési technikát alkalmaztam, végig stabil maradt a motor eleje–hátulja is, sőt a kb. 20 fokos hőmérsékletkülönbséget, lehűlést sem éreztette egy alkalommal sem. Igen, itt jöhet az ellenérv, hogy a guminak nem is volt ideje kihűlni, de erre majd később kitérek, hogy miért is.
A hazafele úton természetesen sikerült belefutni egy igen komoly viharba, esőzésbe, amitől tartottam az igencsak kopott ContiRoaddal szerzett tapasztalataim miatt, de szerencsére ez abszolút nem igazolódott be, megmutatkozott, hogy az árkülönbség is indokolt a két köpeny között, hozzátéve, hogy a Conti akkor már szinte teljesen elkopott, míg a Michelin szinte új volt. Autópályán, egybefüggő vízrétegen, szakadó esőben, ahol az autók már kihúzódtak a leállósávba (!), gond nélkül (és valóban biztonságosan, nem felelőtlenül) tudtam tartani a 80-90km/h-s tempót, miközben a kocsik ott rostokoltak. Közúton sem okozott problémát a nedves aszfalt sem egyenesben, sem kanyarban, dinamikus tempót lehetett tartani, ahol az előzések és kigyorsítások sem okoztak problémát a hatalmas nyomaték ellenére sem.
A következő egynapos program a Papuk Nemzeti Parkba vezetett egy kis Mecsekkel megfűszerezve, ahol a „csodálatos” fehér aszfalton is megmutathatta a Road6, hogy mennyire sokrétű. Itt egyszer a gumi kanyarból kifelé gázadásra megcsúszott, de abszolút kezelhető és érezhető mértékben, jól kontrollálhatóan. Még azelőtt gázt adtam, hogy egyenesbe állítottam volna a motort, ami tudom „hiba”, de itt most nem ez a lényeg, inkább csak arra céloznék, hogy ezen a típusú úton hamarabb el lehetett érni a tapadási küszöb maximumát, de kis odafigyeléssel itt is élvezetesen, tempósan is lehetett döntögetni a motort.
Hogyan tapad a túrasportgumi fagypont körüli hidegben?
A szezon utolsó gurulásánál úgy döntöttem, újra a Transzalpina lesz a cél, mivel oda-vissza kb. 900 km nekem, ami egy napba simán belefér egy kevés autópályával. És itt utalnék akkor vissza a hőmérsékletkülönbségekre:
egy igen szeszélyes őszi reggelre sikerült beterveznem ezt a programot. Körülbelül 10 fok lehetett az induláskor, ennek dacára az Alpin előtti tankolás során nyár fogadott, 32 fokot mutatott a hőmérő, de a csúcson már fagyott, éppen 0 fokot olvastam le a hőmérőről. Itt hosszabban időztem, ebédeltem, így ezúttal bőven volt ideje visszahűlni (vagy konkrétan megfagyni) a gumiknak.
Ezt követően éreztem először a motor viselkedésében egy kis bizonytalanságot, ami 5-6 kanyar után szerencsére teljesen el is tűnt, ennyi idő alatt bemelegedett annyira a gumi, hogy újra dinamikusan és élvezetesen lehetett menni. A Michelin tehát ilyen extrém hidegben is hamar elérte az üzemi hőmérsékletet, vagyis túrákon nem kell attól tartani, hogy miként tapad majd 4-5 fokos hidegben. Időben picit megcsúsztam, így volt egy kisebb hegyi szakasz, amit már sötétben tettem meg, majd este 10 után értem haza újra hűvösben, de az aszfalt hőmérséklet csökkenése nem volt észrevehető az irányíthatóságban.
Összegezve azt kell mondanom, az én stílusomhoz, felhasználásomhoz, kiváló választás volt a Michelin Road6. Persze nem tudja ugyanazt adni, mint egy sportgumi, de egész szépen megközelíti normál körülmények között, futásteljesítményben pedig túlszárnyalja a sportosabb kihívókat. Bármilyen nehéz és erős is a ZZR1400, 3500 km alatt teljesen egyenletesen kopott autópálya-használat mellett is, és ennyi kilométer után is még éppen 5 mm felett van a profilmélysége elöl-hátul egyaránt, így azt hiszem, tartósság terén is megállta a helyét.