A világ első, elektromos kompresszoros motorja a Hondától: V3 750

A világ első, elektromos kompresszoros motorja a Hondától: V3 750

              - Címkék |Kiemelt cikk

A Honda gyakorlatilag kijelölte az utat az összes motorgyártó számára, amikor a hatvanas évek végén piacra dobta a CB750-et, és onnantól kezdve a soros, négyhengeres, négyütemű konstrukció lett az uralkodó. Úgy tűnik, ma megjelent az utód, ami ismét meghatározhatja a kétkerekűek jövőjét…

Az EICMA első napján egy rendhagyó, 75 fokos hengerszögű, V3-as erőforrást mutatott be a Honda. A konstrukciónak számos előnye van a hagyományos, atmoszférikus (a köznyelvben: szívó) motorokkal szemben. Mivel a feltöltő révén gyakorlatilag már alapjárattól kiaknázható a forgatónyomaték jelentős része, a fordulatszámtól függetlenül, részterhelésen is roppant dinamikus lesz az új V3-mal felszerelt modell.

V3-as, elektromos feltöltős erőforrás a Hondától

Nem véletlenül hangsúlyozta a márka, hogy „nagyobb” motorkerékpárokban kaphat helyet, hiszen a – csúcsteljesítménytől függetlenül – a literesnél nagyobb gépek gyorsulásával kecsegtet az új egység.

Fontos előnye, hogy lényegesen keskenyebb a négyhengereseknél, ezáltal sokoldalúan felhasználható, és gondos mérnöki munkáról árulkodik, hogy a konstrukciónak – a turbós egységekkel ellentétben – nincs szüksége töltőlevegő-hűtőre. További fontos erény, hogy a kapcsolódó alkatrészek tulajdonképpen szabadon elhelyezhetőek, tehát jobban érvényesülhetnek a tömeg-középpontosítási törekvések.

Ráadásul igazi világújdonságról van szó, ugyanis ez az első olyan motorkerékpár-erőforrás, ami elektromos kompresszorral felszerelt. A fiatalabb motorosoknak talán furcsa lehet a rendhagyó, 75 fokos V3-as, de ne feledjük, hogy a Honda már négy évtizeddel ezelőtt, a kétütemű NS400R-be is háromhengeres, V-hengerelrendezésű egységet épített.

Megannyi lélegzetelállító lehetőség rejlik ebben a konstrukcióban, így számos új, nagy hatékonyságú modellel bővülhet a márka választéka

– nyilatkozták a fejlesztők az új erőforrásról.

Galéria – Honda V3 750