Félmegoldások helyett: remekül szellőző, télen is használható motoros ruha a Rev’it-től

Félmegoldások helyett: remekül szellőző, télen is használható motoros ruha a Rev’it-től

              - Címkék |Cikkek

Teljes értékű megoldás azoknak, akik kánikulában és az őszi vagy téli reggeleken is motorra ülnek.

Még a kilencvenes években határozta el Ivan Vos, holland mérnök és motoros, hogy kiküszöböli a kor motorosruháinak hiányosságait, majd az ötlet az 1995-ben öltött alakot, amikor megalapította Rev’it márkát. Vos elhivatottsága a motoros védőruházatok tökéletesítésére gyorsan meghozta az áttörést: alig tíz év leforgása alatt több mint hetven országban váltak elérhetővé termékei, azóta pedig túrázók és versenyzők, sőt bajnokok egész sora viseli büszkén a Rev’it ruhákat, csizmákat.

Rev’it: a pályákon fejlesztve a közutak motorosainak

Már másfél évtizede annak, hogy a Rev’it a motorsport világában is megvetette a lábát mint a bajnokságok egyik fő technikai partnere. Ez mindkét félnek hasznos együttműködés, hiszen a pilóták élvezhetik a fejlesztők, mérnökök támogatását, míg a cég a versenypályán gyűjtött tapasztalatokat az RRTC-központban elemzi, hogy azok a gyártás során felhasználhatóak legyenek, tovább tökéletesítve a lábbeliket, ruhákat és más kiegészítőket.

A Rev’it jelenleg közel kétszázféle terméket készít, amelyek között minden megtalálható, a Gore-Tex kabátoktól, a csősálakon át, a motoros nadrágokig. A cég sikere részben annak is köszönhető, hogy több neves motoros, például Pol Tarrés, Danilo Petrucci vagy Alvaro Bautista is a holland márka ruháiban lép pályára.

Vertical GTX: praktikus és kényelmes választás minden évszakban

A Rev’it széles kínálata összesen 24 termékkategóriára terjed ki, beleértve a bőr- és textilruházatot, valamint olyan kiegészítőket, mint az aláöltözők vagy a speciális motoros zoknik. Az egyik legsokoldalúbb modell a Vertical GTX kabát és nadrág, amely kifejezetten egész éves használatra készült. Ráadásul ez nem afféle üres reklámszöveg, hiszen a kétrétegű Gore-Tex réteg megakadályozza, hogy a nadrág, kabát elnehezedjen a csapadék miatt, és biztosítja, hogy a legzordabb időben is száraz maradj a nyeregben. Jóllehet, ezt számos túramotoros ruha „tudja” a jelenlegi kínálatban, de hogy miért a Vertical az egyik legjobb négyévszakos kabát, arról már maguk a fejlesztők meséltek:

A sokoldalú Vertical GTX dzseki lehetővé teszi, hogy minden évszakban, minden időjárási körülmények között túrázhass, motorozhass, miközben kényelmesen utazol, legyen szó az év leghidegebb vagy legmelegebb napjáról. A ruhát borító, kétrétegű GORE-TEX réteg lélegző és 100%-ban vízálló, és mivel laminált külső héjról van szó, a motoros dzseki nem szívja magába a vizet, nem kell megállnod az esőbélést becipzározni, ha útközben ér az égi áldás, így garantáltan könnyű, száraz és kényelmes marad a dzseki motorozás közben. Télen tehát nem lehet panasz a védelemre és a komfortra sem, és a tökélyre fejlesztett szellőzőrendszernek köszönhetően ez nyáron sincs másként.

A Fidlock mágneses patent garantálja, hogy kesztyűben, menet közben is roppant egyszerű lesz kinyitni és bezárni a hatékony VCS-szellőzőket

A melegebb napokon a szükséges légáramlást a szabadalmaztatott VCS|Aquadefence szellőzőrendszer biztosítja, mégpedig mágneses Fidlock® zárással. Ez a rendszer nagyon könnyen szabályozhatóvá teszi a felsőtesthez érkező levegő áramlását, míg a háton körbefutó szellőzőnyílásokkal kombinálva a levegő átáramlik a motorkerékpáros kabáton, és segít hűvösen tartani a felsőtestét. A legmagasabb szintű védelmet a SEEFLEX Level 2 protektor biztosítja a könyöknél és a vállaknál, mely kiegészíthető mell- és hátprotektorral is.

Biztonságban a telefonod és a pénzed: a két vízálló első zseb mellett egy vízálló hátsó zseb is található a derékrészen, sőt a bal karon is kialakítottak egy apró, szintén vízálló zsebet. Utóbbi nagy segítség, ha menet közben fizetnél (például autópálya-kapunál), hiszen így a kesztyűt sem kell levenned hozzá

A deréknál és a karok alsó részén található állítópántok lehetővé teszik, hogy a motoros dzsekit tökéletesen magadra szabd, ezáltal erő oldalszélben sem lobog vitorlaként a ruha. A motorkerékpáros dzseki sajátos csatlakozási pontokkal ellátott, így könnyen rögzíthető a Connector NEON mellényhez, ami tovább növeli a motoros láthatóságát esőben, ködben és éjszaka.

– foglalták össze a Vertical legfontosabb erényeit.

Ezt olvastad már? Hogyan válaszd ki és tisztítsd a Cordura motorosruhát?