Gyakran kiégnek az izzók? Két-háromévente tönkremegy az akkumulátor? Melegszik a feszültségszabályozó? A jelenségek hátterében elektromos hibák állnak, melyek megkeseríthetik a legjobb hangulatú motorozást is.
Új rovatot indítunk az idén 15 éves Hegylakók Motoros Magazinban, ami segít, hogy felkészítsd a motorod a túrákra, illetve megelőzd a legjellemzőbb hibákat. Olyan problémákról lesz szó, melyek kényelmetlenebbé vagy egyszerűen csak „rosszabbá” teszik a gépet, és persze fordítva: ha időben orvosolod a bajokat, újra élmény lesz motorozni, és nem kell attól tartanod, hogy a meghibásodott alkatrész tönkreteszi a túrát. A leggyakrabban előforduló hibák feltérképezésében és javításában segítségünkre lesz a Motoralkatresz.eu-tól Frittmann Péter, aki nap mint nap motoralkatrészekkel foglalkozik, és ismeri a beszállítók teljes választékát, valamint Kriskó Bence szervizvezető, aki látott már jó néhány furcsaságot a műhelybe érkező vasakon. A sorozat részeiben a kormánycsapágyról, majd a felfüggesztésről volt szó, most pedig megnézzük, mitől (nem) működik az elektromos rendszer?
Erősebb motorok, bonyolultabb elektromos rendszer
30-40 évvel ezelőtt szinte bármelyik motor életre kelthető volt lemerült aksival is, ha volt nálad bikakábel és némi áramforrás. Ma, amikor a töltést, az üzemanyag-ellátást, az ECU-t és még számtalan alkatrészt üzemeltet az akkumulátor, ez már esélytelen, hiszen hiába röffen be a motor, amíg áramot kap a kábelen, utána ismét leáll, ha az öreg, szulfátosodott telep nem veszi a töltést. Vagyis ma már ugyanaz a helyzet, mint az autóknál:
hiába megbízható a technika, ha az akkuja olcsó, kínai vacak: amint az akku tönkremegy, megáll a kocsi/motor is.
Döbbenetes arány, hogy a COVID-időszakban, amikor alig használták az autókat, a Német Autóklub (ADAC) autómentései között egyértelműen a hibás akkumulátor volt a vezető ok. Mi több, 2023-ban gyakorlatilag ugyanannyi helyszíni javítást és autómentésnél jegyeztek fel akkumulátorhiba miatt, mint az összes többi (!) meghibásodott alkatrész miatt.
A motorkerékpárok elektromos rendszerének hibái
Nem szeretnék senkit azzal untatni, hogy az irányjelzőnek másodpercenként 1-2-szer kell felvillania vagy hogy elindulás előtt ellenőrizd a fényszóró működését. Ezeket (jó esetben) elsajátítottad jogsiszerzéskor, ezért most inkább arra hívom fel a figyelmet – az alkatrészkereskedő és a motorszerelő segítségével –, hogy milyen karbantartási hibákat követnek el a motorosok, és ez milyen hibákat okoz.
Először is hiába a vadonatúj akkumulátor és a hibátlan generátor, ha az áram nem jut el a fogyasztókig. Ennek oka, hogy az idősebb vasakon a csatlakozók elkoszolódnak, korrodáltak, ezért nő az ellenállásuk, azaz csökken az átfolyó áram mennyisége. Ám mielőtt nekiesnél, hogy minden egyes „csokit” kitisztíts, ügyelj rá, hogy ezek rendre apró műanyag csatlakozók, még kisebb biztosító fülekkel, melyek hidegben könnyen repednek, törnek, szóval lehetőleg meleg garázsban és türelmesen ellenőrizd őket. Ha korrodált, ne érd be annyival, hogy kontaktspray-vel vagy WD-40-nel eláztatod, mint csőtörés az alsó szomszédot… Előbb érdemes fizikailag megtisztítani a csatikat, és utána jöhetnek a csodaszerek.

Mit kell tudnod a biztosítékokról?
Alapvetően elég az a tudás, amit a motorosiskolában elsajátítottál (ugyanolyan méretű és értékűre cseréld ki), de itt is legalább olyan fontos előtte az alapos tisztítás, mint a csatlakozóknál. És persze azt is érdemes tudnod, hogy valójában nem ez a neve: helyesen biztosító, de olyan mértékben elterjedt a köznyelvben a helytelen, biztosíték kifejezés, hogy egyik autóvillamossági szerelő sem fenyeget majd próbalámpával, ha te is úgy hívod, ahogy a többség.

A fényszóró ellenőrzése alapvető, karbantartására pedig – az izzócserét leszámítva – gyakorlatilag nincs szükség, de egy idei, friss fejlemény miatt mégis ide kívánkozik. Ugyanis 2025. januárjától a megjelölt motorokban szabályos a halogén izzó retrofit LED-re cserélése. Ezek a LED-ek átalakítás nélkül beépíthetőek, ezért nincs szükség átalakítási engedélyre sem, viszont arra igen, hogy a nagyobb fényerő miatt szervizben építtesd be, ahol a fényszóró-magasságállítást, -beállítást is elvégzik, neked pedig a LED dobozán található QR-kódra lesz szükséged – ott éred el a LED jóváhagyását, szabályosságát bizonyító dokumentumot, amit a rendőrnek kell bemutatnod közúti ellenőrzéskor.
Mit tehetsz az elromlott kormánykapcsolóval?
Már részletesen írtunk róla, hogy miért érdemes – és muszáj – az erre érzékeny típusoknál rendszeresen tisztítani vagy akár továbbfejlesztett változatra cserélni a kezelőszerveket. Apróságnak tűnik, de ne feledd: ezen múlik, hogy elindul-e a motor vagy tudsz-e indexelni menet közben.

A feszültségszabályozó nem tönkremegy, hanem tönkreteszik…
A 15 és 40 év közötti európai, illetve japán motorok jellemző típushibája a túlmelegedő feszszabályozó. Úgy tűnhet, hogy egyszerűen rossz konstrukciók készültek akkoriban a töltést és áramellátást szabályozó alkatrészből, de a valódi megfejtés ennél összetettebb.

Miként Mecseki Csabától, a Solvart feszszabályozók gyártójától megtudtuk, az alkatrész elsődleges feladata, hogy a generátor által termelt váltakozó áramot (AC) egyenárammá alakítsa (DC), miközben a feszültséget jellemzően 14 volt körüli értékre csökkenti.
– Mivel a feszültségszabályozóban található tirisztor egy négyrétegű félvezető kristály, úgynevezett vezérelt dióda, csak akkor engedi át az áramot, ha „begyújtják”, tehát vezérlőjelet, illetve -feszültséget kap. Amint azonban a hőmérséklete 120-130 Celsius-fok fölé emelkedik, többé nincs szüksége vezérlőjelre, „beragad”, és folyamatosan átengedi az áramot, majd 180 fok felett gyakorlatilag megolvad és többé nem látja el a feladatát
– avatott be Csaba a részletekbe. Mitől melegszik túl a feszültségszabályozó? Nos, legtöbbször az elöregedett akkumulátor nem veszi fel a töltést, mivel a szulfátosodás már gátolja a telep tökéletes működését. Ezért egyre nagyobb terhelés éri a feszszabályozót, annak folyamatosan nő a hőmérséklete, és a végén tönkremegy. – Nagy dolog! – kiálthatnák az egykori MZ-sek, de a mai motorokat hiába bikázzák vagy tolják be, a működésükhöz is folyamatos energiaellátásra van szükség. Azaz ha tönkremegy az aksi és/vagy a feszszabályzó, már csak a motormentő segít…

Hogy milyen gyakori ez a probléma, azt remekül mutatja, hogy a Cribmotót vezető Kriskó Bence már több mint száz motoron cserélt feszszabályozót, mindegyik a Solvarttól érkezett, és egynél sem volt garanciális meghibásodás – az új, MOSFET-alapú, alacsonyabb hőmérsékleten dolgozó alkatrésszel örökre megszűnt a probléma.
Akkumulátor – mit tehetsz, hogy hosszabb életű legyen?
Miként a fentiekből is kiderült, az első, hogy rendszeresen ellenőrizd az elektromos rendszert és főként időben cserélj akkumulátort, ha már nem úgy veszi vagy tartja a töltést, mint újkorában. Szintén lényeges, hogy semmiképpen ne merítsd 10 volt alá, mert – a munkaakkumulátorokkal ellentétben – ez gyakran visszafordíthatatlan folyamatot indít el, és később hiába töltesz rá, már nem lesz 100%-os a telep. Ezért télen érdemes gondoskodni a – fagymentes helyen tárolt – aksi töltéséről, amivel sokat tehetsz érte, hogy hosszabb életű legyen. Amennyiben cseréled, válassz megbízható márkát, és lehetőleg olyan zárt konstrukciót, ami akár fejjel lefelé is beépíthető, hiszen ez drágábbnak tűnhet, de hiába fizetsz többet néhányezer forinttal, ha cserébe megbízhatóbb lesz, vagyis hosszú távon gazdaságosabb megoldás, mint kétévente cserélgetni a kínai telepeket.

Persze a legtöbbször bármilyen töltőt használhatsz, amin beállítható a kis aksinak ideális áramerősség, ám ebből is találtunk teljesen automatikus, négyféle töltési fázisra és téli csepptöltésre is alkalmas eszközt, ami ráadásul ma már alig drágább a négybetűs áruházak tömegtermékeinél. Fontos tipp: ha a motorod alkalmas rá, lecserélheted a hagyományos, savas telepet egy Li-ion aksira. Ezzel duplán nyersz, ugyanis akár 3-4 kilóval könnyebb lesz a motorod, másrészt hosszabb életű, nagyobb indítóáramú alkatrész felel majd az indításért.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok új sorozatunk harmadik részében, és hamarosan érkezik a folytatás, ahol még mélyebben beleássuk magunkat a motorok működésébe és a karbantartási munkákba!
Kapcsolódó anyag: a sorozat korábban megjelent részei