Gurulsz lefelé a Glocknerről/Stelvióról, és egyszer csak beesik a fékpedál, majd elkezd felpuhulni a fékkar. Pedig gyári állapotú a tárcsa, új a betét, de valami nem stimmel… Így teheti tönkre a túrát a filléres „alkatrész”, a fékfolyadék.
Új rovatot indítunk az idén 15 éves Hegylakók Motoros Magazinban, ami segít, hogy felkészítsd a motorod a túrákra, illetve megelőzd a legjellemzőbb hibákat. Olyan problémákról lesz szó, melyek kényelmetlenebbé vagy egyszerűen csak „rosszabbá” teszik a gépet, és persze fordítva:
ha időben orvosolod a bajokat, újra élmény lesz motorozni, és nem kell attól tartanod, hogy a meghibásodott alkatrész tönkreteszi a túrát.
A leggyakrabban előforduló hibák feltérképezésében és javításában segítségünkre lesz a Motoralkatresz.eu-tól Frittmann Péter, aki nap mint nap alkatrészekkel foglalkozik, és ismeri a beszállítók teljes választékát, valamint Kriskó Bence szervizvezető, aki látott már jó néhány furcsaságot a műhelybe érkező vasakon. A sorozat részeibentöbbek között a kormánycsapágyról, majd a felfüggesztésről volt szó, most pedig megnézzük, mitől (nem) működik a fékrendszer?
A motor felkészítésének apró, de fontos részlete, amit gyakran elfelejtenek…
Azzal tisztában van a legtöbb autós és motoros, hogy bármilyen keveset is ment a géppel, egy év után ideje lecserélni a motorolajat. Ez azonban csak egy a sok-sok kötelező karbantartás közül, és minél ritkábban van szükség az alkatrész vagy a folyadék cseréjére, annál könnyebben elfelejtődik. Legalábbis erre utal, hogy a korábban rendezett baleset-megelőzési napon meglepően sok verda hasalt el a részletes átvizsgáláson.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk: összesen 45-en vették a fáradságot, hogy elmenjenek, és alaposan átnézessék a gépet az ingyenes nyíltnapon. Ebből 16-an konkrétan megbuktak volna a műszaki vizsgán vagy akár egy osztrák parkolóban a műszaki ellenőrzésen. Ugyanis a fékrendszer egy vagy több eleme már alkalmatlan volt a közlekedésre, és természetesen a túl öreg, ezért terhelésre könnyebben fellevegődöső fékfolyadék volt a vezető ok. Érdekes összefüggés, hogy ezek olyan közlekedők voltak, akiket kimondottan érdekel, hogy tökéletes járművel induljanak útnak, ezért is mentek el a nyíltnapra, ennek dacára a jelentkezők több mint harmadánál találtak komoly problémát… Márpedig nem fogható a költségekre a szervizelés halogatása, mert az alkatrészek beszerzése és cseréje filléres tétel egy jármű egyéb költségeivel összevetve. Ráadásul nem is túl gyakori, hiszen elég egy-kétévente elvégeztetni, de ez fordítva is igaz:
ha tavaly nem cserélted, akkor idén muszáj lesz…
Mikor kell fékfolyadékot cserélni?
Az egyes típusoknál persze eltérő lehet a gyárak ajánlása, de ökölszabályként elmondható, hogy csak nagyritkán fordul elő két évnél hosszabb csereperiódus. Ha biztosra szeretnél menni, nemes egyszerűséggel összekötheted az éves olajcserével, így biztosan nem feledkezel meg róla. Sőt már azzal is sokkal többet teszel az átlagos tulajdonosoknál, ha minden második szezonban rászánod azt a fél órát a biztonságod szempontjából kimondottan fontos alkatrészre.
Ugyanis nem (csak) a folyamatos használat csökkenti a fékrendszer hatékonyságát, hanem az is, hogy bár úgy gondoljuk, ez egy zárt rendszer, valójában a fékcső mikropórusain keresztül éveken át levegővel érintkezik az anyag. Ez talán furán hangzik, hogy a fékcső átereszti a levegő nedvességét, holott pont ez indokolja, hogy a több gyártó előírja a fékfolyadékkal együtt az összes fékcső (!) cseréjét is legkésőbb 4-5 évente. Mivel a fékfolyadék megköti a levegő nedvességtartalmát (ezt hívják higroszkóposságnak), előbb-utóbb a bekerült víz miatt csökken a forráspontja, felpuhul a fék, majd teljesen megszűnhet a fékhatás, ami balesethez vezethet. Ez talán üres feltételezésnek tűnhet, de sajnos a mérések is azt igazolják: a többség egyszerűen megfeledkezik róla…
A járművek több mint felében veszélyesen elöregedett a fékfolyadék
Több igazán beszédes tanulmány is napvilágot látott már a témában, de hogy ne csak elméleti síkon vizsgáljuk a kérdést, mi is ellátogattunk egy szervizbe, hogy első kézből kapjunk információt a fékrendszerek általános állapotáról.
A mérések alapján nem hazai sajátosság, hogy a fékrendszer afféle „mostohagyerek”, ugyanis a Bosch Car Service nemzetközi adatai alapján a járművek jelentős hányadánál (akár 60–70%-ánál) a fékfolyadék túllépte az ajánlott csereidőt, míg az ADAC (német autóklub) műszaki vizsgálatai szerint a használt autók több mint felében elöregedett, határértéken felüli fékfolyadékot találtak. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a motorosok jellemzően sokkal kevesebbet, évente 2-4 ezer kilométert tesznek meg, és – mint olvashattuk – ebből néhányan azt a téves következtetést vonták le, hogy ritkábban kell cserélni, mint az autókban, holott ez nem függ a futásteljesítménytől.
Árulkodó bizonyítékok arról, hogy ezt a részt alaposan elhanyagolták…
Mint említettem, meglátogattuk a Cribmoto műhelyt, ahol Kriskó Bence szervizvezető már sorolta is az elmúlt évek legemlékezetesebb kalandjait… Kezdésnek egy 15-20 éves vasról mutatott képeket, amin – a látvány és a mérések alapján – még soha (!) nem vették le a tartály fedelét. És ez korántsem egyedi eset, ahogy lapozunk a galériában sorra jönnek elő a képek, valamint a műszeres mérések felvételei. Bár ezek már olyan szinten elhanyagolt vasak voltak, hogy ellenőrzés nélkül egyértelműnek tűnt: a tulajdonos vagy a szerelője elég felületes munkát végzett, amikor tavasszal úgy ült fel rá, hogy ez a „szezonra felkészített állapot:”
A motorosoknál is gyakran előfordul a „túlhordott”, elöregedett fékfolyadék. Ilyen extrém eseteket is láthatunk, pedig ezen múlik, hogy meg tud-e állni vagy sem (Képek forrása: Cribmoto autó- és motorszerviz)
Mire van szükséged a fékfolyadék-cseréhez?
Miként már szóba került, a fékfolyadék filléres tétel, ráadásul ha tavaly elfelejtetted cserélni, nyár elején még éppen időben vagy, hogy ne egy forró napon, meredek lejtőn jusson eszedbe: elkéstél vele…

Alapvetően DOT 4 és DOT 5 vagy 5.1 közül választhatsz, melyek között a legfontosabb különbség, hogy eltérő a forráspontjuk: a nedvesforráspont 157/180 fok, a száraz 245/260, de aki szeretne pályázni a motorjával, esetleg gyakran jár nagy hőségben, sok és intenzív fékezést igénylő környezetben, az talál extrém magas, 310-320 fokos forráspontú fékfolyadékot is. A különböző forráspont abból fakad, hogy eltérő alapanyagból készülnek: jellemzően poliglikol- vagy szilikonalapúak a jelenleg kapható termékek.

A karbantartás remek alkalom arra is, hogy megnézd, milyen állapotban van a fékkar, a tartály, illetve annak gumimembránja, és ezeket is pótolhatod a csere során. Mivel rövid ideig tartó beavatkozás, és a szükséges fékfolyadék már 2-3000 forinttól elérhető, igazán megéri rászánni ezt az időt és összeget, hogy gondtalanul, tényleg alaposan felkészített motorral indulj a túrákra.
Kapcsolódó anyag: a sorozat korábban megjelent részei






