Új KRESZ: szabályossá válhat a leállósávon motorozás

Új KRESZ: szabályossá válhat a leállósávon motorozás

              - Címkék |Hírek

A Sonline számolt be róla, hogy több olyan szabály is bekerülhet a 2026 őszén életbe lépő, új KRESZ-be, ami segíti a motorosokat a minél hatékonyabb, gyorsabb közlekedésben.

Az újság szerint a két legnagyobb horderejű módosítás, hogy ezentúl motorkerékpárral előregurulhatsz a haladó autók között is, amivel végre életszerűvé teszik a 2010-ben bevezetett módosítást. Az ugyanis szinte kizárt, hogy a jelenleg szabályos, álló kocsisorok között előregurulás során ne lenne egy-egy sofőr, aki valamennyit gurul az autójával, és a KRESZ szerint ekkor a motoros már nem mehet el mellette.

Szabad előregurulás és nyitott leállósáv a motorosoknak

Mint kiderült, a tervek szerint legfeljebb 25 km/órás sebességgel haladhatnak a motorok a sávok között vagy azok jobb és bal szélén, miközben kikerülik a lassabban haladó autókat. Ez egyébként nem újdonság:

több európai országban így szabályozzák a kétkerekűek közlekedését, és itthon is az a gyakorlat, hogy nem áll meg a motoros két kocsi között, csak mert valamelyik sofőr lassan előregurult egy-két métert a kocsijával.

Jelenleg 156 000 forintos bírság jár azért, ha valaki a leállósávon közlekedik (A képet egy civil rendőrautó kamerája készítette a szabálytalanul haladó motorosról)

Ennél is érdekesebb – írja a Sonline –, hogy torlódás esetén a leállósáv is megnyílhat a motorosok előtt mint legális haladási útvonal, amiről a megkérdezett motorosok azt mondták: ez egy nagyon kedvező módosítás, de vannak veszélyei, mert sajnos nem minden autós figyel sávváltás előtt az érkező motorosokra. Ahhoz, hogy ez a szabályozás a gyakorlatban is működjön, mindkét oldalról szükséges az odafigyelés – foglalta össze a somogyi motoros.

Kapcsolódó anyag: az új KRESZ bevezetésének időpontja és a legfontosabb változások