Közeleg a dátum – ugye nem felejtetted el?

Közeleg a dátum – ugye nem felejtetted el?

              - Címkék |Cikkek

Sokan még ma is úgy gondolnak a gépjárműadó befizetésére, mint a korábbi években: megszokták, hogy tavasszal és ősszel, két részletben kell zajlik. Csakhogy ez már nem így van, hiszen éppen két évvel ezelőtt, 2024 elején megváltozott a szabály, és azóta más időpontban és másként kell befizetni az összeget.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rögtön a bevezetés után, 2024-ben tette közzé a legfontosabb tudnivalókat, és a gépjárműadó kiszámítása azóta is ugyanúgy működik: ne a régi rendszerből indulj ki, mert könnyen kicsúszhatsz a határidőből!

Mikor kell befizetni a gépjárműadót?

A NAV tájékoztatása szerint 2024-től már egy összegben kell megfizetni, méghozzá minden évben április 15-ig. Mi történik, ha később kapod meg a határozatot és emiatt nem férsz bele a határidőbe? Nos, természetesen ez felmentést ad a határidő alól, és a hatóság úgy tájékoztatott minket, hogy a határozat véglegessé válása után legfeljebb 15 napod van a fizetésre.

Jó hír az elektromosoknak: ezek után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni, sőt mentesülnek a gépjárműadó alól is

Fontos kitétel, amit sokan nem vagy rosszul tudnak: „A gépjárműadó összege a befizetési határidő napját megelőzően nem látszik tartozásként az adószámlán”, vagyis attól, hogy még nem látod tartozásként, a határidő ugyanúgy közeleg, így nem érdemes halogatni a dolgot. A NAV arra is felhívta a figyelmet, hogy 2025-től előfordulhat: értesítő levelet kapsz, nem határozatot. Ilyenkor is kulcsfontosságú a dátum, mivel ennek nincs hatása a határidőkre, így is, úgy is április 15. az utolsó nap, amikor még kiegyenlítheted a tartozást.

Hogyan számolhatod ki a gépjárműadó pontos összegét?

A gépjárműadódat az adóalapból és az adómértékből számolhatod ki. Személyautónál és motorkerékpárnál az alap a nyilvántartásban szereplő teljesítmény (kW-ban természetesen), és a szorzó folyamatosan csökken a jármű életkorával, tehát itt az általános szabályokkal szemben az öregebb, kevésbé környezetbarát járművekre kell kevesebbet fizetni.

A kW-ban megadott teljesítmény és a jármű kora adja meg, mennyi is az annyi

Ha a teljesítményt csak lóerőben (LE) adták meg, akkor az értéket 1,36-tal kell osztani, és egész számra kerekíteni. Az egyszerűség kedvéért egy táblázatban összefoglaltuk, hogy a forgalmid alapján könnyen megkapd a fizetendő összeget:

Jármű kora (gyártási évhez képest) Adómérték
a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben 345 Ft / kW
gyártás évét követő 4–7. naptári évben 300 Ft / kW
gyártási évet követő 8–11. naptári évben 230 Ft / kW
gyártási évet követő 12–15. naptári évben 185 Ft / kW
gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő években 140 Ft / kW

Például: mennyi egy 12 éves, 100 kW-os/136 LE-s motorkerékpár gépjárműadója? A megadott NAV-os példa alapján a konkrét motorkerékpárnál a 12-15 éves sáv szorzója él: 100 kW × 185 Ft/kW = 18 500 Ft, tehát ennyit várnak tőled április közepéig. Már ha nem kérsz részletfizetést…

Hogyan fizetheted részletekben az adót?

Sokan a régi rendszerhez szoktak, amikor a gépjárműadót tavasz/ősz bontásban, két részletben lehetett rendezni. 2024 óta ez megszűnt, viszont ha neked túl nagy teher egyben kifizetni (például több, nagy teljesítményű autó vagy motor miatt), a NAV tájékoztatása szerint továbbra is van megoldás.

A természetes személy adózó – ideértve a vállalkozási tevékenységet folytató természetes személyt is – a hatósághoz benyújtott kérelemmel érhet el pótlékmentes részletfizetést.

„…az adóhatóság a tárgyévben előírt éves gépjárműadó-fizetési kötelezettségre öthavi pótlékmentes részletfizetést engedélyez.”

A gyakorlatban ez nem is túl bonyolult, hiszen a NAV oldaláról letölthető FAM01 nyomtatvánnyal kezdeményezheted, hogy az éves adót akár öt részletben tudd rendezni.