Hivatalosan is gyorsabbak a Harley-Davidsonok a Moto3-versenygépeknél

Hivatalosan is gyorsabbak a Harley-Davidsonok a Moto3-versenygépeknél

- in Kiemelt cikk

Folyamatosan gyorsulnak, fejlődnek a pilóták a Harley-Davidson Bagger World Cup mezőnyében, így nem meglepő, hogy az elmúlt hétvégén már jobb időt futottak a Moto3-versenyzőknél…

Meglepő összehasonlításra adott lehetőséget a Brit Nagydíj, ahol a MotoGP, a Moto2 és a Moto3 mellett a FIM Harley-Davidson Bagger Világkupa mezőnye is rajthoz állt. Archie McDonald a Bagger Cup időmérőjén 2:08,832-es körrel szerezte meg a pole pozíciót, egyben új kategóriarekordot állított fel Silverstone-ban.

Gyorsabb volt a 280 kilós Harley, mint a Moto3-as versenygépek

Hogy ez mennyire gyors, azt jól mutatja, hogy a Moto3-ban Scott Ogden 2:09,126-tal szerezte meg az első rajtkockát. Vagyis a hatalmas, nagyjából 280 kilogrammos Harley közel három tizedmásodperccel jobb időt ment, mint az erre a célra épített, 85 kilós (!) Moto3-as prototípus. Mi több, McDonald még a Moto2-rajtrácson sem lett volna utolsó, ami sokat elárul a gigászi V2-esek tempójáról…

Ez a hétvége ráadásul nem csak a körrekord miatt marad emlékezetes, Bradley Smith ugyanis szabadkártyás indulóként megnyerte az első futamot hazai közönség előtt, míg a másodikat McDonald húzta be Eric Granado és Jordi Torres előtt.

Hogy lesz a 380 kilós túramotorból pályagép?

A Bagger Világkupa versenymotorja a Harley-Davidson Road Glide alapjaira épül, bár a közúti modell versenyváltozatában nem sok minden maradt érintetlenül. Összehasonlításként érdemes megnézni, hogy a gyári Road Glide csaknem két és fél méter hosszú, menetkészen 380 kilogrammot nyom, 1923 köbcentis Milwaukee-Eight 117 V2-ese 107 lóerőt és 175 Nm-t ad le.

Harley-Davidson CVO Road Glide

Átalakított változata ezzel szemben mintegy 280 kilogrammos, vagyis nagyjából egy mázsát faragtak le a tömegéből. A Harley-Davidson Factory Racing teljesen átdolgozza a futóművet, a fékrendszert, az elektronikát és az aerodinamikát, az eredeti hajtómű helyére pedig a versenyre módosított Milwaukee-Eight 131R kerül. A 131 köbhüvelykes, azaz körülbelül 2150 köbcentis V2-es több mint 200 lóerőt teljesít, a Road Glide végsebessége pedig megközelíti a 300 km/órát.