Videó: egyre több gondot okoznak a magyar zsaruknak a motorral menekülő tinik

Videó: egyre több gondot okoznak a magyar zsaruknak a motorral menekülő tinik

- in Hírek

Fedélzeti kamerás felvételeket tett közzé a rendőrség azokról a fiatal motorosokról, akik Zalaegerszegen rendszeresen elhajtanak az egyenruhások elől. Azt szeretnék elérni, hogy a szülők is beszálljanak a „munkába.”

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint idén nyáron elszaporodtak azok az intézkedések Zalaegerszegen, amelyek segédmotoros kerékpárral közlekedő fiatalokat érintettek. Hozzátették, hogy a motorosok közül jó néhányan csapatokban járták a várost, és amikor a rendőrök megpróbálták megállítani őket, többen menekülni kezdtek, szabálytalanul hajtottak át a kereszteződéseken és gyalogosokat veszélyeztettek.

Menekülő motorosokról osztottak meg videót a rendőrök

A rendőrségi videón több üldözés is látható: az egyik motoros a városon keresztül próbálja lerázni a járőrautót, egy másik pedig terepen próbál egérutat nyerni. Közben kiderült, hogy a videó közzététele után néhány motorost máris azonosítottak, és azt is közölték, hogy a fiatalok közül többnek még vezető engedélye sem volt.

@hegylakok

Police chase caught on camera/Rendőrök elől menekültek a motorosok Zalaegerszegen 😳🏍️ Járdára, füves területre és a forgalom elől elzárt részekre is behajtottak a rendőrök elől menekülő motorosok Zalaegerszegen. Az egyikük egy gyalogost is kis híján elsodort. A rendőrség fedélzeti kamerája mindent rögzített. motor motoros motorozás rendőrség police üldözés motorosüldözés Zalaegerszeg Magyarország fedélzetikamera dashcam közlekedés balesetmegelőzés #hegylakok Motorcyclists flee from police in Hungary 😳🏍️ Police dashcam footage shows young riders fleeing officers through Zalaegerszeg, Hungary. Some rode onto sidewalks and restricted areas, while one rider nearly hit a pedestrian. motorcycle biker motorbike police policechase motorcyclechase dashcam Hungary Zalaegerszeg rider bikelife traffic roadrisk caughtoncamera

♬ eredeti hang – Hegylakók Motoros Magazin – Hegylakók Motoros Magazin

Természetesen a helyi lapokban is szárnyra kapott a téma, ahol már „veszélyes, visszatérő trendről és kis híján elgázolt gyalogosokról” írtak, ami nem tesz túl jót a helyi, de szabályosan közlekedő motorosoknak sem.