A mai modern eszközök, melyekkel a sebességmérő készülékeket – vagyis traffipaxokat – hatástalanítják, viszonylag nagy biztonsággal működnek, vagyis szinte minden esetben megvédenek attól, hogy sárga csekk érkezzen. Szinte minden esetben… Ugyanis van úgy, hogy a rendőr inkább veszélybe sodorja a többi közlekedőt, de a bemérésből nem enged.
Az Index.hu lézerdetektorokkal foglalkozó fórumán akadtunk a következő bejegyzésre, KTsk tollából:
“…Röviden annyi történt, hogy a 44-esen utolértem egy transzporterekből, teherautókból álló konvojt. A sebességük hol 80Km/h, hol 65km/h volt, és szemből is nagy forgalom volt. Elkezdtem egyenként előzgetni a sort, amikor már azt hittem, hogy már csak egy transzporter van hátra.
Úgy 70-nel mehetett, amikor elkezdtem előzni. Amint kibújtam a Ford Tranzit mögül, akkor láttam meg, hogy még van egy Suzuk is, ami nem csak feltartotta a sort, de gyanús is volt. De még szabályosan meg tudtam volna előzni. Feltéve, ha nem kezdett volna gyorsítani amikor mellé értem, miközben egy bekötőútról befordult velem szembe egy másik autó is, ami a képen is látszik. Nem volt mit tenni, padló gáz, majd finom fék. Amúgy egész úton nem mentem 100-nál gyorsabban. Ezek a szemetek viszont a szándékos közúti veszélyeztetés bűncselekményét valósították meg.
Ha jobban megnézed a képeket, láthatod a szemből jövőt, valamint azt is, hogy amint megmértek újra lelassítottak, hogy megint előzést provokáljanak ki…”
Látva a leírást, itt a szokásos “provokálásról” van szó: egyik motoros társunk az M0 autóúton hasonlóképp gyűjtött be egy csekket, azzal a különbséggel, hogy ott féktávon belül követte egy civil személyautó, hosszú kilométereken keresztül. Amikor a motoros megelégelte ezt, egy kövér gázzal megelőzte a mellettük araszoló kamionsort, és lehúzódott jobbra – hadd előzze meg az autós. Persze akkor már elkészült az értékes felvétel, melyet természetesen a látszólag civil autóból készítettek…

Hegylakók különvélemény: úgy látszik, hogy innentől nem csak a kocsma előtt parkoló Renault Thaliákat és a Walt Disney-s napfényvédővel felszerelt Lacettiket kell figyelnünk, hanem minden egyes országúti “csáknorriszt” alaposan meg kell lesnünk, nincs -e véletlenül egy Fama III a jobb első ülésén?

thebear
tegyük hozzá, ezért tegyünk kocsinkba kamerát, és az ilyen esetekben IS jelentsük fel a rendőröket. Ez közúti közlekedés veszélyeztetése.
thebear
ilyen esetben javaslom ügyvéd felkeresését. nem áll meg ugyanis a gyorshajtási bírság kirovása, hiszen a sebesség-túllépésre nagyobb veszély elhárítása miatt került sor.
TattooedAngel
Azt értem, hogy gyorshajtásra kényszerítették a fazont, de azt nem, mi köze ennek a lézerblokkolóval való beméréshez? Egy szó sem esik arról, hogy van-e a kocsiján blokkoló vagy sem!
kutya
Ott a fej a rendszám felett (felső kép), blokkolós volt az autó, ezért is került fel az Indexes lézerdetektor topikba.
TattooedAngel
Ja, jó, most már látom.
mescalero
Ha jól emlékszem,a mérőautó egy suzuki swift volt 8-O.
Mivel én is suzukit hajtok,sokszor tapasztalom azt a mentalitást más márkák vezetőitől,hogy
-bameg nehogymá egy szutyuki menjem előttem.
És neki áll előzni,letolni,leszorítani ott ahol már én is a megengedett sebesség felett megyek pár Km/h-val.
Egyszerüen márka/tipus fóbiájuk van.Ilyenkor van az, hogy nekem is elgurul a gyógyszer és kitaposom azt, amit ki lehet taposni a blokkból.
Legutóbbi eset,városból kifelé de táblán belül, 50Km/h-val a mögöttem jövő előzésbe kezd,kanyarban,forgalom elől elzárt területen keresztül,mert Ő nehogymár ne előzőn ott,ahol még tilos,és még 50Km/h a limit.
Pont jó hangulatomban talált,vissza 2 padlógáz,akkor nyomjad bazdmeg,ha be akarsz férni elém……… 😈
kutya
Kedves nézőink!
Napi közlekedésbiztonsági adásunkat láthatták, “a motoros nem állat, csak ha autóba ül” címmel… 😈
mescalero
😳 és még elég sokszor toleráns is vagyok,de van amikor elgurul a gyógyszer.
Jani55
Mescalero: nem neked van véletlenül márkafóbiád?
Először is: tanuld meg a kreszt: ha belekezdett az előzésedbe, köteles vagy elengedni!!! Tilos gyorsítanod, evvel megnehezítened az előzését, netán balesetbe sodornod! Elő kell segítened az előzést (akár lassítással, nem kigyorsítással, akár lehúzódással, nem pedig kiszélesítened a kocsid a felezővonalig)… Ezt vésd az eszedbe!
Másodszor: ha elhibázod, elhibázzátok, baleset lesz a következménye, ami közvetlen előtted, melletted történik, a legritkább esetben úszhatod meg ép bőrrel! (ismerve a márkád biztonságos voltát)…
Harmadszor: avval Te ne törődj, ki, milyen kockázatot vállal, gyorshajt, vagy ámokfut és ne feledd: az agresszivitás agresszivitást szül…
.
.
Sokadszor: ne feledd, eddig szerencséd volt… vagy a másikak korrigáltak, lényeg, nem kerültél bajba.
Végül: majd megváltozik a mentalitásod és a közlekedéshez való viszonyod, ha más ilyen balf.szsága miatt megcsap a halál szele, lesodródsz, megsérülsz és úgy ott hagynak, mintha semmi sem történt volna. Te pedig, mint vétlen fél, két napig remegve hálát adsz… és azon csodálkozol hogy élsz!
Meg talán bízz abban is, nehogy egy nálad nagyobbal(!) összeakadj, mert nem úszod meg!
Sociopath
Soha nem értettem ezt a rágyorsítósdit. Nem kell a rendfenntartót játszani, honnan tudja a rágyorsító, a másik épp miért siet? Nem az ő hatásköre a büntetés kiszabása. A kresz szerint sem arra biztat hogy büntesd meg a szabálytalankodót. Rengeteg olyan szituációval találkoztam, ahol a ráérős ember ment 70 körül, mert neki olyanja volt, ezzel feltartva a sort. Akadnak emberek, akik autótól függően nem tolerálják ha meg akarják őket előzni, ez kortól független, főleg a férfi sofőrökre jellemző. Ne hogy má’ gyorsabban mennyen.
Kisköcsög, engem akarsz lenyomni? Aztán ha nem veszed fel a kesztyűt és visszahúzódsz mögé, visszalassít megint.
Történt egyszer, mentünk csapatban motorozni. Harmadikként előztem egy fekete cliót, közel százzal kezdődött az előzés, a végén 140-150 körül tudtam csak befejezni, mert a fiatal suhancgyerek nem tolerálta hogy nála gyorsabb valaki. Kilométerekkel arrébb besoroltam balra kanyarodáshoz, és megálltam. Valami fekete autó nagyon de nagyon közel – értsd kb 10-20 centire – suhant el mellettem nem kis sebességgel, megtorolva hogy megelőztem. Aki hátulról látta, mondta hogy közel fellökött…
Van ennek értelme?
mescalero
Jani55:
Köszöm,de megvagyok,és jól ismerem a KRESZ-t.
2 közlekedési baleseten túl vagyok,így 21 év vezetés után,és tudom milyen az amikor a rohammentő velem száguld és azt az érzést is,hogy milyen kibaszott hideg a vákuum matrac.A 21 év alatt 3 szabálysértésem volt,két gyorshajtás,és egy tilosban parkolás,ügye milyen veszélyes vagyok? Hamarabb volt 2 kerékre jogsim mint 4-re,és 4 keréken van meg a 21 év.
Én vagyok az a hülye, aki mindig megáll a STOP tábla előtt,még akkor is ha km-re nincs is más élő a közelben.
A többit nem részletezem,ülj át pár ezer km erejéig egy suzuki volánja mögé.
A saját tapasztalat ér a legtöbbet.
(bár nem egy biztonságos márka,jól gondold meg)