Mini ABS szusi módra

Mini ABS szusi módra

- in Ajánló, Cikkek

Tervezetként fekszik az Európai Bizottság asztalán az a szabályozás, amely szerint a jövőben a 125ccm-nél nagyobb erőforrással rendelkező motorokon kötelező lesz az ABS. A mérnökök jelen pillanatban is  a legjobb blokkolásgátló rendszerek kifejlesztésén dolgoznak – ezen darabok közül az alábbi tűnik eddig a legkompaktabbnak.

miniabs
Integrált ABS - apró mérete ellenére hasznos biztonságtechnikai elem

Igen, megint a japánok – persze, “mielőtt még a fritzek ideérnek”. A Bosch miniatűrizálásban jártas távol-keleti részlege egyszerűen fogta az ABS-t és beleintegrálta a főfékhenger dobozába. Ez az egység magában foglalja az elektronikus vezérlést, a szelepeket, az elektromágnest – és hát, feltehetőleg valahova még “beorigamiztak” egy ABS pumpát is.

Angol nyelvű leírás hiányában a rajzról úgy tűnik, a rendszer csak az első fékkel működik együtt – de a korábbi ABS típusokhoz viszonyítva, akárhogy is nézzük, ez még mindig egy motoripari bonszai-mesterdarab.

Mindent a szemnek és jelen esetben a kéznek is. Reméljük, a gyakorlatban is az elvárásoknak megfelelően működik és alkalmas lesz balesetek megelőzésére. Hogy utólag is szerelhető lesz -e, azt még nem tudjuk, de új motornál a felár jobban megéri, mint egy javítási számla.

9 Comments

  1. Én személy szerint nagyon várnék egy ilyen utólagosan beszerelhető ABS-rendszert, még ha “csak” az első kerekre lehetne is tenni.

  2. Igen, a valódi előnye ennek a rendszernek (az olcsóságán kívül), hogy utólag is felszerelhető (ha jól gondolom) a motorra – óriási ötlet.

  3. Preferálnám, többek közt a saját hülyeségem okán is, mikor sikerült rosszul kiviteleznem egy fékezést és a szokásos elsőkerékblokkolós-elfektetős dolgot ezáltal véghezvinnem.

    Nagy gond nem lett hál istennek és tanultam is belőle, de sokkal megnyugtatóbb dolog lenne az a tudat, hogy ha ezek után már rajtam kívül álló okok miatt következne be egy ugyan ilyen esemény – mondjuk akár egy olajfolt okán ami fékezéskor rossz helyen van – akkor ott a rendszer, ami megmenthet a komolyabb balesettől.

    Én azt mondanám, hogy akár abban az árkategóriában is benne lennék – már ha a koncepció megvalósul utólagosan a motorokba beszerelést illetően – amit egy új motornál az árba többet fizet az ember.
    Így az első perec után én a magam nevében úgy vagyok, örömmel összekaparnám rá a pénzt, mert megérne annyit a plusz biztonságom.

    Viszont értelme persze úgy lenne, hogyha valóban alacsony áron lehetne elérni, hogy mindnél több motoros tudja könnyebben beszereltetni ezáltal.

    Ha lenne esze a kormánynak, adhatnának erre valami adókedvezményt, visszaigénylést magánszemélynek is.
    Szerintem ez a motorozásnál, mint biztonságosabb közlekedést elősegítő dolog, elég hatványozottan ott van.
    Jó lenne, ha eljut a forgalmazásig a dolog, valahol ott fenn elgondolkodnának egy ilyen koncepción is…

  4. Nem is igazán értettem eddig, hogy az autókban már egy évtizede természetes blokkolásgátlót miért ilyen erős “fáziskéséssel” vették át a motorgyárak, hiszen a kétkerekűeknél sokkal nagyobb szükség van rá.

  5. Nekem tetszik az utólag fölszerelhető ABS ötlete. Jó kérdés persze, mi minden kell még ehhez, mert azért az érzékelők mindenképp a kis dobozon kívül esnek – és persze azzal együtt mekkora munka ezt beüzemelni. Meg hogy mikorra lesz ebből termék, ha lesz.

  6. Szerintem nem lehet ilyen nagyon problémás a beszerelés.
    Viszonylag egyszerű az ABS működése főleg ha azt nézzük, hogy itt csak az első kerék blokkolására lenne a rendszer, elvben egy megfelelő paraméterekkel ellátott érzékelő-rendszer fel a kerékre plusz ez a komplett rendszer a fékkarhoz és kész.
    Nem csoda, figyel a keréken az érzékelő, mikor van álló kerék és enged majd megint ráhúz, majd megint enged.

    Nem is értem tulajdonképen, miért is olyan problémás vagy miért van ennyire problémásnak beállítva az ilyen jellegű blokkolásgátló utólagos beszerelhetősége?

    Még ha be is szereli az ember, annyi problémát tudok elképzelni, hogy nem olyan gyorsan old a rossz beállítás miatt. Magyarul: rosszabb nem lesz a fék, csak nem olyan hatékony a blokkolás gátlása.
    De hát ez meg azért nem következhet be, mert: a beállítást a keréken lévő mechanika fix kivitelezése, illetve a rávaló érzékelő elhelyezése adja ki.
    Ez meg ha megvan az adott kerékátmérőre, felfogatási pontra kimérve gyárilag mind a két eszköz tekintetében, onnan nem sok gond lehet.

  7. A probléma pont az ellenkező lehet: hogy túl sokat “enged”, vagyis a fékút nőni fog, ahogy a gyári rendszerek esetében is.
    Ha valami nem típus-specifikus, akkor felmerül a veszély, hogy a stabilitás ugyan megvalósul, de drasztikusan megnő a fékút, ami pont annyira veszélyes…

  8. Értem Kutya.

    Arra gondolsz, hogy túlold a blokkolásgátló, és nem a blokkolás előtti fékerőt adja vissza, hanem kicsivel kevesebbet….

    De ez a probléma szerintem nem típus-specifikusság – mármint ha motorról beszélünk – inkább komplett rendszerproblémája.

    Mert mi kell az abs-hez? Kerék ami forog, fékmunkahengerből kettő, illetve az érzékelő a kerékre, villára és az elektronika, ami dolgozik.
    Innentől szerintem hogy hogyan engedi fel a nyomást, túlzottan, vagy pont annyira amivel kell, az az adott gyártmányú ABS-rendszer működésétől és tervezésétől függ.

    Vagy szerinted van különbség – szigorúan erre a példára levetítve – motor és motor típus-specifikációban lévő különbség?

    Annyi esetleg, hogy milyen fékerőt tudok kifejteni az adott típusokon eltérő munkahengerekkel, fékrendszerrel.
    De az hogy Yamahának, vagy Kawasakinak, vagy Suzukinak stb.stb hívják, nem oszt nem szoroz.

    És ha ez a gondolatmenet rendben van, akkor csak annyi a dolog, hogyha egy ilyen utólagosan beépített rendszert adnak, akkor teszem azt a fenti munkahenger úgyis csere, mint főegység, a fékrendszer további komponensei maradnak, úgymint fékcső, féktárcsa, fékbetét, az érzékelő a kerékre, meg a villára még lehet egységes érzékelési ponton lévő dolog – felszerelési mód eltérhet motoron belül, de ahol találkozik a két elektronikai pont egymással, az egy méret – innentől tehát, ami fixem van az a főegység nyomási ereje, az érzékelők helye, a változó érték, amit az elektronikának tudnia kell, az a fennmaradt gyári alkatrészekből adódó féknyomás, aminek egyszer típusonként megmérnek- vagy talán meg is van – és ezekkel az adatokkal ahogy én elgondolom már fel is programozható a rendszer, vagy beállítható, mivel a pontos működést nem ismerem, ez mechanikusan vagy elektronikusan történik-e, ez szabadon válaszható… 8)

    Bár aztán vagy túlvariálom, vagy leegyszerűsítem, nem tudom, próbálom összerakni és hangosan gondolkodom.

  9. Az utólagosan beépíthető ABS nem olyan egyszerű mutatvány!
    Minden márka minden gépe más műszaki megoldást igényel, ezért tipusonként minden eltérő kell legyen (másak a főhenger átmérők, a munkahenger dugattyúk átmérői és db-száma, más a fékkaráttétel és más az üzemi olajnyomás…). A fő probléma: másak a mkp-ok tömege, kerékmérete, kivitele, stb. Helyigényes a forgásérzékelő, utólagos felszerelése nem is mindegyik tipusnál fér el. Áramigényes, nem mindegyik tipus tud annyi többletáramot adni, ami a biztonságos működéshez kell. (Még nagyobb aksi beszerelése is szükséges lehet.)
    Szerintem egységesíteni csak bizonyos mértékig lehet (ezt látjuk a képen), a többi tipusspecifikus.

    Motorkerékpárokon csak az egyik kerékre ható ABS-t kifejezetten veszélyesnek tartom. (a négykerekűeknél is ismert, már a IV. generációs rendszerek a tökéletes megoldás, mikortól minden kerék forgását külön felügyeli a rendszer)
    Az ABS a kerekek forgását biztosítja minden körülény mellett, még akár a fékút növekedése árán is, mert az alapelv: hogy a jármű irányítható legyen! A csúszósurlódás mindig kisebb, mindenesetben nagyobb a tapadás, ha a kerék (a megengedett slip-el) forog. Ekkor érhető el a legnagyobb fékhatás is.

    Nincs fáziskésés, egy évtizede a mkp-ok esetében ugyanúgy kaphatók ABS-es kivitelek is (igaz kivétel nélkül, jelentős felárral).

    Rossz hír (ami egyben jó is!): Magyarországon a gjmű-vek fékrendszerének átalakítása engedély- és vizsgaköteles, miután a tipusbizonyítványban rögzítettekhez képest jelentős átalakításnak minősül! (Tehát emiatt sem fogják átalakítani, utólag beépíteni… nem várható sok szakszerűtlen beavatkozás)
    Második rossz hír: Ennek az egységnek az utólagos beépítése költségigényes (már amelyik márka, X tipusa, eleve alkalmas erre), megsaccolnám 300-500 eFt-ra, + az átalakítási eng., + a vizsga…)

Leave a Reply