Természetesen a két keréken gurulók is csak a tíznapos érvényességi idejű matricát választhatják, mint legkisebb és legolcsóbb egységet, de a mai információk szerint az 50%-os díjkedvezményt továbbra is élvezhetik a motorosok.
Eddig a D1 kategória négynapos “matricáját” vásárolhatták meg kedvezményesen a motorral utazók, mégpedig 825 forintért – 2011-ben ez volt a legolcsóbb megoldást a gyorsforgalmi utak egyszeri igénybevételére. 2012. január elsejétől kétkerekűek kedvezményes, félárú jogosultsága értelemszerűen áttevődik az akkortól érvénybe lépő legolcsóbb, tíznapos matricára, melyért így 1 488 forintot kell majd fizetnünk.
Nem lesz érdemes “bliccelni”
A tervezett jogszabályi változásokkal szűkül az állami szektor díjmentesített járműveinek köre, és szigorodik a díjellenőrzés, valamint a jövőben több szervezet, így pl. a rendőrség is jogosult lesz a megváltott útdíj ellenőrzésére. Ezentúl nem csak a napközben cirkáló narancssárga “kontroll-autók” állíthatnak félre bennünket, hogy utánajárjanak, vajon díjfizetés után hajtottunk -e az autópályára, hanem akár éjszaka, bármelyik rendőrjárőr is kiparancsolhat bennünket a parkolóba, hogy meggyőződjön az e-matrica érvényességéről.
Jani55
Kutya: tegnap (12. 09.) az ÁAK-tól ezt a választ kaptam írásban:
“Tájékoztatjuk, hogy a jogosultság értékesítésének, érvényesítésének szabályait a közlekedési ügyekért felelős szaktárca rendeletben határozza meg. A 2011-es évre vonatkozóan az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló, többször módosított 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet előírásai az irányadóak.
A 2012 évre vonatkozó jogosultságok értékesítésének feltételei jelenleg még nem ismeretesek, javasoljuk hogy későbbi időpontban érdeklődjön…”
kutya
tegnap este már közleményben nyilatkoztak arról, hogy a motorosok díjkedvezménye automatikusan átkerül a 2012 januártól érvényes legkisebb kategóriára, a tíznapos “matricára”.
Jani55
Én a válszlevelet 08-án 17:20-kor kaptam, az este, az pedig este…
Ez azért már jó hír!
kutya
úgy látszik, az NFM még nem juttatta el hozzájuk, hogy mit szabad nyilatkozniuk 🙂
JoseXX
Most már biztos, hogy + 1500 Ft-ot fizessek, ha le akarok ugrani pl. a Balatonra?! Ugye nem kell mondanom, hogy tönkre teszem az aszfaltot a 265kg-l! Lehet idén nem autópályázok!
kutya
Én is ezt tervezem, minél kevesebb autópálya és sok-sok olyan környék itthon, amerre még nem jártunk.
JoseXX
Remélem valamikor együtt is!;-)
kutya
nem kérdés 😉
mondjuk (kezdésnek) Ecséd, Motoros Búcsú?
https://www.hegylakok.hu/2012/01/cikkek/kiemelt_cikk/motoros-bucsu-2012-haromnaposra-hizott-az-esemeny/
JoseXX
Kezdésnek jó! Tavaly jól sikerült a folytatás!:-)
alvaro
Autópályában nincs semmi érdekes, azt túrákon elég jól el tudom kerülni, de főutak nélkül sok helyre elég kacifántos eljutni – ha egyáltalán lehetséges…
kutya
Így van, nem érdekes, de rendkívül hasznos, hogy pl. Korzikára egy napa alatt le tudsz jutni a segítségükkel, nem kell az oda-vissza útra kivenni plusz 4-5 napot.
alvaro
Ráadásul ha azt nézzük, hogy az út igénybevétele a tengelyterhelés negyedik hatványával arányos, akkor láthatóvá válik, hogy már a személyautók sarcolása is csak sz*patás a kamionokra méretezett pályán
Egy motort soha észre se vesz az a szerkezet 😛
Éhesek, ennyi a lényeg.
Pulai Laszlo
az olasz túrák után egészen használhatónak tűnik a hazai rendszer… ott egy délelőtt alatt simán össze tudsz szedni 25-30 EUR útdíjat, ha sokat motorozol pályán 🙁