Úgy alakult, hogy épp – félig – szétszedve várták a motorok a tavaszt, így aztán a robogó maradt (mint kétkerekű közlekedési eszköz) az előttem álló száz kilométeres etapra.
A városban és földúton kimondottan vicces Honda Dio a főutakon már kevesebb örömet okozott, sőt, ahogy az elektronika 58 km/h-nál letiltotta a további gyorsulást, bizony a buszok és teherautók előzései is meglepően ijesztőek voltak. Valahogy elszokik tőle a lóerőkkel vastagon elkényeztetett motoros, hogy egy nyomon gurul, húzza a gázt, és mégis őt előzik – nem pedig ő előz.

Persze előnyei is voltak az utazásnak, hiszen olyan célpontokat is meglátogathattam, amik gyalogosan vagy a ZZR nyergében elképzelhetetlenek lettek volna, igaz, az etap első felében erősen szokni kellett hogy percenként alig egy kilométert halad alattam a kétütemű csühögő… Hirtelen új preferenciák léptek életbe, most nem a legjobb minőségű, hanem a légvonalhoz legjobban közelítő utcák jártak a fejemben, évek, sőt, évtizedek óta be nem járt útvonalakon sikerült haladni egy-egy “nyesés” okán.

Nagyjából három órát, és egészen pontosan 2,86 L 95-ös benzint emésztett fel a kirándulás. A mai üzemanyagárak mellett aligha elhanyagolható, hogy a túra kb. harmadába került, mint ha ugyanezt autóval tettem volna meg. Ha valaki ilyen távon ingázik, az – a járulékos költségeket is hozzáadva – naponta kb. 2 500 forintot spórol, ha az autó helyett a robogót választja. Igazán nagy pénz, hiszen havonta több mint egy ötvenes marad így a pénztárcában, bár kétségtelen, hogy nagy-nagy türelem és elszántság kell ahhoz, hogy egy ilyen motorral vágjunk neki a napi 2-3 órás útnak.
Viszont a modern 125-ös robogók is hasonlóan szerény étvágyúak, a nagyobb utazótempó ellenére ők is beérik három literrel, a havi ötvenesből pedig játszva kijön a biztosításuk és a törlesztőjük.
Akárhogy is: egyre kevésbé értem, hogy akad még olyan, aki négy keréken ingázik… Simán el tudom képzelni, hogy nyáron, pusztán a móka kedvéért megismételjük az utat, amúgy segédmotorosan.

Gregus Róbert
A Terepszörnyeteg. Amúgy érdekes, hogy sokan vannak vele úgy, hogy segédmotorral a kocsmánál, esetleg a szomszéd falunál messzebbre nem lehet menni, pedig de. De egy problémám van, azért nem indulok el smkp.al “túrázni” mert, tuti lenne valaki aki eltiporna kocsival, vagy kamionnal…
alvaro
Most én is ilyen tempóban közlekedek, mióta Teresán a szíj elhagyott pár fogat… holnapig kell kibírnia, már levajaztam az új szíjat egy f650.hu-s kollegánál.
Ez az egy nem tetszik a szíjban, hogy alattomos. Mire észreveszem, hogy cserés, nincs idő szépen nyugisan előre megtervezni a cserét, ahogy a lánccal meg tudtuk a másik motoron. Tényleg, a Macidoktor meg tudja mondani, mik a jogi vonzatai a lánchajtásúra alakításnak…?
kutya
alvaro,
sajnos ehhez nem kell Macidoki szakértelme: ha nincs az adott évjáratban lánchajtású verzió, akkor (hivatalosan) aligha megoldható az átalakítás. Más kérdés, hogy (egyelőre) a forgalmiban nincs nyoma a szíjhajtásnak, vagyis valószínűleg soha nem derülne fény a módosításra… 😉
alvaro
Frankó – akkor mindenképpen éljen bizonytalanságban az ember. Vagy amiatt, hogy mikor fogy el a szíj alóla, vagy amiatt, hogy kiszúrják-e műszakin, hogy nem így kéne a gépnek kinézni. F@sz@.
alvaro
Mégis, azért érdekelne az idevonatkozó törvény szövege, esetleg valami javaslat a jogi kiskapukkal, ilyesmi 🙂
Más: annyit láttam már a triumph oldalát, hogy a könyökömön jön ki… nem jó ez így, hogy egy fél pixellel a link mellé kattintva állandóan az jön be. Kivéve, ha kapok részesedést.
kutya
alvaro,
ha részesedést nem is, de szívesen meghívunk az egyik tesztre – úgy is, mint lelkes és rendszeres olvasót/kommentelőt 😉
alvaro
Vannak dolgok, amiktől nem zárkózok el 😀
kutya
Papajohn,
ez is egy szempont, nyilván én a saját költségeimet (kedvező fogyasztású/szervizköltségű autó vs. motor) hasonlítottam össze.
Ha valaki nem rendelkezik gázos autóval, akkor a gázszett árából már be tud ruházni egy használt 125-ös robogóra vagy egy 250-es enduróra, ami az élményfaktor mellett a spórolást is szolgálja.
Persze a megtett út minősége is számít, mint esetedben a nagy tranzitforgalom, ami szerencsére a itt nem jellemző – a 6-os úton kevésbé volt parás robogózni, mint amennyire féltem tőle. Százas utazóval pedig előzésre is csak nagy ritkán kell számítani, annyira lelassult a forgalom tempója a sok traffitól.
Papajohn
Kutya! Bocs, de vitatkoznék egy kicsit. Röviden felvázolnám a helyzetemet.
Jelenleg egy 14 éves(keveset amortizálódik), hitelmentes benzin-gáz üzemű autót hajtok, amivel naponta 70 km-t megyek munkába oda-vissza. az útvonal egy forgalmas útszakasz, ahol a török, szerb és román kisbuszok simán nyélgázon előznek a kamionok között, így nem célszerű a kis tempó(tegnap is belém jöttek, amikor autóval voltam, motorral simán belekentek volna az előttem menő csomagtartójába).
Az autó fogyasztása 100km-re vetítve 7,3-7,5 liter, 253 ft/l üzemanyagár mellett(18,5-19 ft/km). 70*19=1330 ft.
Van egy motorom, 10 éves lassan(keveset amorizálódik), szintén hitelmentesen, ami 4,5-5 liter körül fogyaszt 100 km-en(19-22 ft/km). Természetesen ez mind átlagos használat mellett írom. 70*22=1540 ft.
Robesz: min. 125-ös, 500.000 ft. áron, sajnos valamennyi hitelből.
Fogyasztás 3 l/100 km.(13*440=1320 ft). Ha az 500 000 ft-ot két évre kamatmentesen(!!!) számolom, akkor is 20833 ft-tal megnöveli a robogó fenntartási költségeit. Ez 82 liter LPG, 47 liter 95-ös benzin ára.
Természetesen a fenntartási költségek nem összehasonlíthatók(biztosítás, kopóalkatrészek, adók), de jól láthatóak az üzemanyagköltségek. A biztonsági faktort nem is említem egy ilyen, vagy ehhez hasonló útszakaszon.
Konklúzió: ha valaki nem motorbuzi, és nagy forgalmú úton jár, sokat, akkor egy gázszett kifizetődőbb lehet, mint egy robi.
(motorbuzi vagyok én is… egy két szép reggelen sírva ülök kocsiba, de haza kell érni este…)
Lehet savazni.
shiNIN
Én megértem, ha valaki autóval ingázik… Nem vagyunk egyformák. Van, aki félne motorra ülni.
Ami meg a fogyasztást illeti, van, aki mélyen Alvaro szintje (a téli, szeles, esős, 2fős, régi rosszabb eredmények miatt 3.03 literes átlag) alá megy egy hibrid autóval 😀
De hova nem mehet az ember ZZR-rel, ahova robogóval igen? Ott nem feltétlenül a motor a hibás 😀
Én a kis cruiseremet fogom idén terephez szoktatni. Nyilván eddig is kapott egy csomó hupát és földutat, sőt egyszer, az F650.hu találkozón mezőt is, falevelekkel, de ez még nem az igazi 😉