Egy terepjáró sofőrje áthajtott egy fiatal rendőrön a Csongrád megyei Apátfalva területén – írta cikkében a Delmagyar.hu újságírója.
Mentőautó és egy helikopter is a helyszínre érkezett, ez utóbbival vitték kórházba a szerencsétlenül járt motorosrendőrt, ám az MTI híradása szerint az életét már nem tudták megmenteni – kórházba szállítás közben elhunyt.

A Szegedi Nyomozóügyészség szóvivője, Szanka Ferenc, a délutáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy járőrük a helyszínről menekülni próbáló autóra többször rálőtt, és a vezetőt négyszer eltalálta. A sofőr a lövések következtében súlyos sérüléseket szenvedett, ezért kórházba szállították.
Az autót egyébként gyorshajtás miatt akarták megállítani, ám a Hummerben utazó német osztrák fiatalok először lelassítottak, majd hirtelen gázt adtak, és ekkor ütötték el a mindössze harmincnégy éves motorosrendőrt.