A tények ferde tükrében

A tények ferde tükrében

Gyerekek buszába csapódott a motoros? Kisbusz hajtott a védett úton haladó motoros elé? Ugyanarról a balesetről beszélünk, de elég pár szót felcserélni, hogy ártsunk a motorosoknak… Gyertek, derítsünk fényt!

Képek: Baon.hu/Csongrád TV

Öles, vastag szalagcím a BAON-ban, ahol nem először ostorozzák a kétkeréken gurulókat. “160-nal ütközött a gyerekeket szállító kisbuszba!” – áll a címlapon. Bent a cikkben már érzi a kedves szerző – aki természetesen nem adta a nevét a munkájához -, hogy elrúgta a pöttyöst, ezért finomít: Motorossal ütközött egy kisbusz.

A gyorshajtás "bizonyítéka" - így nézett ki a műszerfal az ütközés után. Furcsamód a motor vezetője túlélte a "160-as" becsapódást...
A gyorshajtás “bizonyítéka” – így nézett ki a műszerfal az ütközés után. Furcsamód a motor vezetője túlélte a “160-as” becsapódást…

Ügyesen lefényképezte a sebességmérőt, melynek mutatója 160-nál állt, ezért ő, mint szakértő megengedte magának, hogy leírja – 160-nal ment. Az, hogy a fordulatszámmérő nullán állt, már nem zavarta, vagyis – az ő gondolatai alapján – valószínűleg 160-nal, leállított motorral tolta a gépet az illető… Nem gátolta az írásban az sem, hogy miután a kisbusz vezetője nem adott elsőbbséget a kétkerekűnek, csodával határos módon a “160-nal száguldó” motoros simán túlélte a becsapódást – ugye tudjuk, hogy 160-nál mennyi esélye lett volna erre.

baleset-baon1
Ugye mindannyian látjuk, mi történt? Motoros egyenesen halad a védett úton, szemből, balra befordul elé egy autó – sajnos nem éppen ritka eset…

Gyerekek, nem vagyunk szentek. Néha szabálytalankodunk, mint MINDEN egyes közlekedő. Ugyanakkor óriási veszélyt jelent a motorosok ellen hergelni a jó népet, hiszen minket nem véd karosszéria: ha az ilyen torz reggeli híradáson felbőszült autós berág, és utána munkába menet ránk húzza a kormányt, így is, úgy is mi húzzuk a rövidebbet. Kérem hát a kedves névtelenül karcoló kollégát, legközelebb próbáljon a tényekre koncentrálni, és ne az vezérelje írás közben, hogy a lányát és/vagy egyéb hozzátartozóját elcsábította, s boldoggá tette egy motoros… Ne misztifikáljuk már a kétkeréken közlekedőket, hiszen ezek is járművek, még ha egyeseket idegesít vagy irigységet is vált ki belőlük, hogy ez a helyváltoztatás szabadabb, gyorsabb, élvezetesebb formája – szabad a vásár, olcsók a motorok, nyugodtan lehet csatlakozni. Mindenki jobban jár.

Ha valaki felvilágosítaná a kedves cikkírót, no meg a hirtelen közlekedési szakértővé vált hozzászólókat, itt szólhat hozzá az eredeti cikkhez: 160-nal ütközött… – Baon.hu

24 Comments

  1. Kedves Kutya!

    Abban teljesen egyet értünk, hogy nem kellene a motorosok ellen hergelni a jónépet. Abban is egyet értünk, hogy sajnos a szenzációhajhászó újságírók gyakran (mindig) olyan szalagcímeket készítenek, aminek köze sincs a valósághoz, csak azért, hogy felkeltsék az érdeklődést és elolvassák/megnézzék a cikküket/riportjukat.

    Azonban szeretném felhívni a figyelmedet valamire: Mielőtt kritizálunk, nem ártana körülnézni a saját portánkon is! Ugyanis a te tegnapi cikked szalagcíme a mentőmotoros napról a következő volt: “Több százan vonultak a mentőmotorosokkal”. Én ott voltam és felhívnám a figyelmedet, hogy 165 motoros vett részt a rendezvényen, ezt közölték is a rendezők egy pontos számolás után. És 165 az NEM több száz. Ez is csak szenzáció hajhászés és a valóság aránytalan felnagyítása, ugyanúgy mint a fenti általad ismertetett ferdítés. Már tegnap is felháborodtam ezen, de úgy gondoltam, hogy a fenti cikk után ennek hangot is adok.

    Ahogy a mondás is mondja: Más szemében a szálkát…

  2. Kedves Valmont,
    bár nem egy fajsúlyú a két dolog, attól még minden egyes apróság pontosításra szorul. A “több százas” infó szintén a helyszínről származik, ahogy az esemény oldalán is ez szerepel, de természetesen javítjuk, és kösz az infót!

  3. Kedves Mindenki!

    Az láthatóan senkit nem zavar, hogy ha VALÓBAN 160 km/h-val csapódott volna a motoros az elé SZABÁLYTALANUL bekanyarodó kisbuszba, (ami úgy volt szabálytalan,hogy gyermekeket szállított, amikor is a sofőrnek sokkal nagyobb körültekintéssel kellene közlekednie, hisz GYERMEKEKET szállít) akkor a motoros azonnal és a helyszínen meghal. Aki már ült motoron az tudja, aki nem az képzelje el, hogy ha 160 km/h-val ütköznek, simán kettévágja a buszt, és sajnos sokan meghalnak. Itt senki, még a motoros sem sérült annyira. Akkor mennyivel is mehetett?
    Kedves Cikkíró! Ön bizonyára szakértő, aki egyetlen képről megállapítja a motoros sebességét, szemben a rendőrség szakértőjével, aki mérések és számítások után teszi ezt. Ezzel az írásával a motorosok ellen hangol, úgy, hogy a motorosok nem csak védtelenebbek, de nem is szabálytalankodnak többször, mint BÁRKI MÁS. Biztos sokan vannak, akiket irritálnak a motorosok, talán még irigykednek is. De gondoljunk bele. Hány esetben fordul elő, hogy a szabályosan közlekedő-és itt a védett úton való közlekedésre gondolok, nem a sebesség megválasztására, hisz a kanyarodás szabályainak megsértése a KRESSZ szerint is nagyobb vétség, mint a védett úton való gyorshajtás-motoros elé kikanyarodó jármű vezetőjének hibájából hal meg egy ember… Őt nem védi a fém, csak a ruha van. Persze, mondhatjuk, hogy senki nem kényszerítette, hogy motorra üljön. Igaz, senki. De ez a világ lehetőséget ad rá, hogy mindenki maga válasszon. És csak ezért nem kellene meghalnia. Ezek alapján, ha valakinek személyautója van, nekem meg kamionom, akkor ő a hülye, mert miért nem kamionnal jár? Csak mert védtelenebb és gyorsabb mint én, már bűnös?

    Köszönöm!

  4. Esküszöm nem értem. Leírod hogy biztosan nem 160-nal ment, utána pedig letorkolod, aki ebben megerősít? Komoly problémák vannak, baszki.

  5. 165 motoros vagy 165 motor? Mert a videókat elnézve az valóban több száz motoros…

  6. Kutya, köszönöm a javítást.
    Úgy gondolom, hogy sokkal jobban lehet fellépni a motorosoknak ártó elferdítések ellen, ha legalább a nekünk!rólunk szóló cikkek hitelesek. Akkor van mire hivatkozni.
    Mégegyszer köszönöm a javítást, ez konstruktív hozzáállás, nem olyan mint – sajnos – sok újságírónál látható.

  7. Az eredeti cikkhez írt kommentjét másolta át ide, de ettől függetlenül szerintem így is érthető volt.

  8. A mentőmotoros cikknél nem lett volna baj, ha tényleg tobb száz motoros lett volna ott a rendezvényen. Kutya részéről csak a lelkesítés okán és nem “bulvár” jelleggel lett leírva a főcím. Senki nem értette “úgy”! A másik cikk, viszont nagyon is “úgy” akarta értetni! Ez a küĺönbség. Nem mindegy, hogy hogy valaki okostojás, vagy okoskodó tojás! Nemdebár? 🙂 🙂 🙂

  9. Tény,hogy valami sántít a balesettel kapcsolatos híreszteléssel. Még egy laikus is kihallotta, a híradásban, rejlő hibákat, pontatlanságokat. Motoros, autós ellentétben nem hiszek, csak buta emberben. A közlekedés, sok emberes egymásra figyelő közösséget foglal magába. Hiába ne vegyük a szánkra a motorosokat. Helyzetükből adódóan ők e kőrforgalmi társas viszonyban, sérülékenyebbek, sebezhetőbbek.

  10. Olcsók a motorok? Akkor én egy nagyon másik csatornát nézek. Ez a műsor hányason van?

  11. Van bőr a pofájukon. Ha én lennék a pórul járt motoros, szinte biztosan küldetnék nekik szép, díszes, ügyvédi levelet…

  12. Az a baj ezzel a cikkel, hogy ti meg a másik oldalra vagytok elfogultak. Az ugye kimaradt a cikkből, hogy 60-s korlátozás van ott (az a motor szinte biztosan nem 60-l ment). Amúgy attól, hogy túl élte még mehetett 160-l, ha volt egy jó nagy mázlija, akkor elfeküdt a motor, és ő meg elcsúszott a busz mögött. Mivel nincs róla információ, ezért nem tudjuk mennyivel ment. Az meg, hogy az óra 160-ál akadt ki, nem bizonyít semmit, de bizony sokszor valóban ott akad meg, ahol állt az eset előtt. Amúgy a képeket elnézve, ha a 60-t betartotta volna, akkor egy erős fékezés után simán ki kellett volna tudnia a busz mögött kerülni a szituációt. Tehát ez simán két esélyesnek tűnik, kár előre mosdatni a motorost!

  13. Hagyjuk ezt a kikerülés mizériát inkább. Tízből 11 motoros a féket tiporja meg guvadt szemekkel nézi az akadályt és persze bele is csattan. Mondjuk ezért nem őket hanem az oktatójukat kéne nyakon verni.

  14. @gabimany: Ha százzal megy akkor nincs is elsőbbsége? A sebesség mellékes. Már a bíróságon sem áll meg az osztott felelősség ha hatvannal is csatt lett volna a vége.

  15. Ez urbán legend. Addig nem számít a sebesség túllépés, amíg nem befolyásolja a szituációt (pl. 60 helyett 70 nem változtat érdemben a szituáción), de 60 helyett 100-al menni az már bizony komoly különbség, és simán kihozhatják, hogy belejátszott. Mivel a másik fél joggal gondolta (a bizalmi elv alapján), hogy a 60-hoz közeli sebességgel halad a motoros, ezért még befér előtte. Ha a megengedett, és a tényleges sebesség között majdnem 2x-s a viszony, akkor ott bizony vizsgálni fogják a sebesség túllépés hatását a történtekre.
    De ez megint képzelet, mivel nincs tényleges információnk a valódi sebességről.
    A másik oldala a kérdésnek, hogy még az is lehet, hogy jogilag az autóst hozzák ki hibásnak attól függetlenül mennyivel ment a motoros. De attól még a motoros orbitális faszságot csinált (ha tényleg nagyon gyorsan ment), és gyakorlatilag magát sodorta veszélybe. Ha túllépsz azon a sebességtartományon, amiben még jó eséllyel észlel a többi közlekedő (ez minden helyzetben más érték, még az is lehet, hogy a megengedett maximum alatt van), akkor veszélybe sodrod magad, és egy idő után a nagyszámok törvénye alapján el is ér a baj.

  16. Ha már itt ennyire elemzitek a dolgokat, abba is gondoljatok bele, hogy ha tényleg 160-nal ment, és a becsapódáskor akadt ki az óra, akkor a motoros vak volt, ugyanis semmit nem fékezett.

    VAAAGY…

    Másik oldalon írták, hogy az a kereszteződés már több száz méterről belátható, a vezetőknek jópár másodpercük lehetett fékezni. Tehát motorosunk legalább vagy 250-nel ment, ha csak 160-ra tudott lassítani a többszáz méteren. Ez szerintetek reális egy 60-as úton?

    VAAAGY…

    A kisbusz megvárta míg 10 m-re van tőle a motoros, és akkor gyorsan kiugratott, hogy ne maradjon ideje fékezni. Mondjuk akkor tökmindegy lett volna ha 60-nal is megy, ha a kisbuszos direkt erre játszik.

    VAAAGY…

    Az óra úgy van beállítva, hogy a sebességváltozásokat fél perc késéssel kövesse. Így simán látható a fékezés előtti sebesség.

    VAAAGY…

    A műszerbe be van építve egy gomb, amivel rögzíteni lehet a mutató állását. Motorosunk ezt gyorsan megtette még a fékezés előtt, hogy a baleset után is jól látható legyen, hogy mennyivel ment, és csak utána lassított.

    VAAAAGY…

    A baleset következtében megsérült a műszerfal, eltört az órában a rugó, és a mutató oda fordult, ahova akart.

    Na vajon melyik a legvalószínűbb eset?

    Nem tisztem megállapítani a sebességet, de hogy nem 160, az biztos (a sérülések sem erre utalnak).

  17. Ha 160-al csapódik a motor a Transitba, akkor a gyerekek sérülései nem enyhék lennének – szerintem.

  18. Ez a bizalmi elves fejtegetésed nagyon sántít. Nem csak azért, mert az “Arra számítottam…” érvelés egy bíróságon sem állja meg a helyét, hanem mert eleve honnan tudhatta volna az autós, mire “számítson”? Honnan tudja, hogy az előtte lévő védett útszakaszon mennyi a sebességkorlátozás, vagy épp 3 kanyarral arrébb nincs egy 110-es megengedő tábla? Ez nem úgy megy, hogy meglátom a motorost, OK, akkor gyorsan kiugrok a kisbuszból, visszaszaladok az úton 10 km-t, hopp ott egy 60-as tábla, jól van, akkor visszaszaladok a kisbuszba és kihajtok elé, mert most már tudom, hogy csak 60-nal jöhet. Ez komoly???

    Amikor a kereszteződéshez érsz, az égvilágon semmi nem fogja neked jelezni, hogy az utadat keresztező jármű mennyivel mehet. Ezt neked kell a mozgásából felmérned, a te felelősséged. Persze vannak extrém esetek, mikor a motoros 300-zal megy, arra tényleg nem lehet számítani, de itt szemmel láthatóan nem erről volt szó. Itt a buszos vagy rosszul mérte fel a motoros sebességét, vagy nem is látta (mert nem nézett szét), vagy nem foglalkozott vele; de nincs ilyen, hogy egy adott sebességre kell számítani, és aki nem azzal jön, az a hibás.
    Ettől még a gyorshajtás persze elítélendő és veszélyes is, ahogy írod.

  19. Itt nem keresztező útról beszélünk. Egymással szemben haladtak a képek alapján, és a kisbusz balra fordult. Na most az alap elv a táblázásban, hogy az út mindkét irányából azonos a sebességkorlátozás (most nem keresem ki az erről szóló rendeletet). De nem ez a lényeg.
    Az a lényeg, hogy adott esetben igenis számíthat az eset megítélésében, hogy mennyivel ment a motoros (nem kell 300-al mennie ahhoz, hogy ez számítson), ha a megengedett sebesség, és a tényleges között nagy a különbség, akkor figyelembe fogják venni. Ettől függetlenül a kisbusz valamilyen százalékban hibás lesz (kivéve, ha tényleg nagyon gyorsan ment a motoros), de a pontos eredményeket szakértők fogják eldönteni a teljes szituációt ismerve, és nem honlapokon önjelölt szakértők.
    De itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy a cikk azt sugallja, hogy ebben az esetben a motoros olyan ártatlan volt, mint a ma született bárány, a másik cikk pedig fordítva, pedig az igazság valahol középen van. Arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy hogyan lehet az ilyen esetek esélyét minimalizálni. És az csak egyedül a sebesség, és az úton elfoglalt pozíció helyes megválasztása.
    És még egy gondolat, és befejezem. Sokan megváltásként beszélnek a reflektor használatáról, mint ami mindent megold (nem tudjuk itt használta-e, ezt csak úgy írom), de azt sokan nem fogják fel, hogy a reflektor valóban segít az észlelhetőségeden, de nagyságrendekkel rontja a sebességed megítélhetőségét. Tehát a vámon kb. annyit vesztesz, mint amit nyersz a réven.

  20. Én ebben a két oldali egyenlőségben nem lennék olyan biztos, simán tudok számos olyan példát mondani, ahol az út egyik oldalán van korlátozás/megengedés, a másikon (szembesávban) nincs.

    De valóban nem ez a lényeg, én azzal nem értek egyet, hogy itt bárki is szentnek gondolja a motorost. A cikk utolsó előtti bekezdése úgy is kezdődik: “Gyerekek, nem vagyunk szentek.” Simán lehet, hogy a motoros ment 80-90-nel, és nem foglalkozott a 60-as táblával, lehet reflektorral ment; nem tudom, és nem is akarom innen megmondani mi és hogy történt. De hogy nem 160-nal ment, az holtbiztos, ennek ellenére a médiában már tényként hozzák le ezt a sebességet, a nézettség növelése érdekében rájátszva a “barom száguldozó motoros” sztereotípiára – miközben még a kórházban fekszik a motoros, aki lehet, hogy teljesen szabályos volt.

    Nekem nem az a cikk mondandója, hogy a motorosok szentek, hanem hogy ne írjunk 160-at, ne uszítsunk a nézettség kedvéért, ha nem tudjuk, hogy tényleg 160 (vagy inkább tudjuk, hogy nem 160). És én is befejeztem. 🙂

  21. Az útszakasz két felén azonos sebességkorlátozásról szóló rendeletet bevághatnád, mert dacára, hogy erről írsz, sajnos elég gyakran látok olyan útszakaszt, ahol az egyik oldalról kint van a 30- as vagy éppen 60-as tábla, ugyanazon útszakaszon mit ad Isten, nincs ilyen…

  22. Ajánlom figyelmedbe a Ford Tranzit Euro NCAP töréstesztjének 50Km/h-s oldalirányú ütköztetéséről szóló videót. Kb. ennyire deformálódik. Ha 160-al ment volna, akkor ott a motorost az utastérből kanalazták volna ki, továbbá ugyan úgy meghalt volna pár ember, mint abban az esetben, ahol 90-el rongyolt bele egy autóba a motoros, fékezés nélkül, mikor kikanyarodtak elé. Ugye páran emlékszünk még a cikkre: bácsika kifordult a motoros elé a főúton, az arra járó motoros pedig oldalról elkapta az autót…

  23. Inkább kötelezővé kéne tenni a megfelelő oktatást…

Leave a Reply