A nyárias hétvége sok közlekedőt, így sok motorost is az utakra csábított. Sajnos ezúttal sem úsztuk meg tragédia nélkül – a Bakonyban, a 81-es úton történt baleset.
Mór és Bakonysárkány között motorkerékpár és személygépkocsi ütközött össze. A helyszínelés idején az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a rendőrök – áll a police.hu közleményében.

A jelentésből kitűnik, hogy a kocsi vezetője – eddig ismeretlen okokból – áttért a menetirány szerinti bal sávba, s ott karambolozott a szemből érkező motorral. Az ütközés következtében egy motoros súlyosan megsérült, míg társa életét veszítette.
maróti
Tegnap én is arra jártam és minő véletlen, velem is majdnem megesett ugyanez! Sárga voltam és világítottam mégis! Lehúzodtam a padka mellé így most írhatok.