Olyan módosítást fogadtak el Európában, ami alapjaiban felboríthatja a közlekedők életét, élen a fuvarozókkal, sofőrökkel, s ki tudja, később mely járművezetők esnek még a módosítás hatálya alá.
[wp_bannerize group=”cikkek” limit=”1″]
Kezdjük először is a jó hírrel – január elsejétől 8,5 euró lesz az alkalmazotti minimálbér Németországban, ami csak az egyéni vállalkozókat nem érinti, a többiekre iparágtól függetlenül kötelező. Aki eddig kevesebbet keresett kint, az örülhet, elvégre nő a fizetése. A változás bennünket is érint, ugyanis a németek értelmezése szerint a minimálbér mindenkire vonatkozik, aki munkát végez az ország területén. Arra a sofőrre is, aki nem német cégnél dolgozik, de Németországból indul, németországi lerakó a célja, vagy csak áthalad az ország területén, hiszen akkor éppen ott dolgozik. Az igazi meglepetést a német értelmezés hozta, hogy kire is vonatkozik a minimálbér kötelezettsége? Jogi szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a minimálbért minden olyan alkalmazott számára ki kell fizetni, aki csak egy rövid időre is német területen dolgozik.
Ha egy fuvarozó kabotázst – azaz külföldi cégként egy másik országon belüli szállítást – vállal Németországban, akkor az erre a fuvarra alkalmazott sofőrnek a német bért kell megadnia januártól – áll a Fuvarlevél beszámolójában. A német értelmezés azonban ennél is tovább megy: szerintük a minimálbér olyan dolgozók esetében is érvényes, akik nem rendelkeznek német állampolgársággal, de átmenetileg Németországban tevékenykednek egy külföldi székhelyű munkáltató alkalmazásában. Minden más munkajogi kérdésben a küldő ország munkajoga érvényesül, a bér kérdésében viszont a német szabályokat kell betartani.

Persze ez számos kérdést felvet. Nem tudni, hogy pontosan kinek mi is lesz a feladat ezzel kapcsolatban. A német jogi szakvélemény szerint is a helyes gyakorlatot majd a bíróságok fogják kialakítani. Egyelőre ők sem tudják megmondani, hogy ezt miként kell majd adminisztrálni, kell-e valamit bejelenteni. Egyelőre nehéz elképzelni, hogyan fog mindez működni. Ha egy autó délután kettőkor belép az ország területére, akkor a sofőr 1:59-ig a magyar, kettőtől a német minimálbér hatálya alá tartozik?
Mi lesz a többi szakmával?
Máris megjelentek olyan érvelések, melyek szerint lehetetlen betartani az új szabályozást. A sofőröknél viszonylag egyszerű a helyzet, mert a GPS-alapú flottakövetéssel percre visszaosztható, mikor lépett be és ki az országba. Ugyanakkor nem tisztázott, hogy miként zajlik az egyéb szakmák regisztrálása. Egy idegenvezető, egy szervezett motorostúra irányítója és szervezője, vagy akár a 3,5 tonna össztömeg alatti furgon vezetője már keményebb dió, pláne, ha egy közúti ellenőrzéskor számon kérik rajta, hogy ne csak a jármű műszaki állapotáról, de saját munkajogi viszonyáról is kapjon elő pár igazolást…
Egyelőre tehát komoly a zűrzavar, de mint minden új, rendhagyó intézkedésnél, valószínűleg itt is hamarosan tisztábban fogunk látni.