Egy újabb Darwin-díjas, aki nem csak vezetési stílusával akart kitűnni: fel is vette kamerájával a produkciót. A videó felkeltette a zsaruk érdeklődését is, ezért a motoros két évre börtönbe vonul – áll a sussexi rendőrség közleményében.
Az angliai A27-es úton igazoltatták azt a motorost, aki a lenti felvétel tanúsága szerint néhol 150-170 km/órával lépte át (!) a megengedett sebességet, és láthatóan nehezére esett lent tartani a gép első kerekét. A zsaruk lefoglalták a kameráját, s a felvételek alapján nem volt nehéz bíróság elé állítaniuk a motorost.
https://youtu.be/bsQEOyHyeWk
A vezető, a lassan nyugdíjaskorú (!) Robert Hammond nem először tett ilyet, ezért “visszaesőként” a rendőrök a felvételek és a beismerő vallomás alapján eljárást indítottak ellene, a bíróság pedig két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Persze mondhatod, hogy Angila messze van, és ilyen itthon nem történhet meg, de ki kell ábrándítsam az optimista olvasókat: Debrecenben is begyűjtötték a randalírozó motorosokat, miután azok is a Youtube-on hencegtek a városi kerekezést és gyorshajtást bemutató klipjükkel…
Forester
Aki hatvanévesen még házhoz megy a pofonért, azt valahogy nem tudom szánni. Mindenesetre a két év priccs az elég kemény…
Pukika
Szánalmas, hogy ha valakit a nyílt utcán kinyírok, a saját gyereke szeme láttára kapnak ennyit, ezek a férgek, akik meg bejöttek, megerőszakolnak nőket, és elküldik suliba őket ( németországban gyengítették a szabályokat ezek a koszosokkal szembe mellesleg)
Egyébként velem is megtörtént u.ez. csak tőlem nem vehették volna el a rendőrök a kamerát, elvették, és össze vissza kamuztak, mert bíróságra vittem. végén el kellett fogadnom azt amit hazudtak, kül 5 évig!!! lecsukhattak volna engem is. szánalmas.
Nóri
“Döntsétek már el, h melyikőtök kamuzik!”
Kedves Ervin! Ajánlom figyelmedbe a cikkben a videót: “Jailed for two years” Ehhez szerintem a google translate is elég, hogy kiderüljön, mennyire ültették le.
Ettől szerintem még nem hazudik senki. Egyszerűen félrefordíthatták a Totalbike-on, előfordul ez a legjobb házban is.
Ervin
Kedves Nóri! Én nem vagyok nyomozó azért kérdeztem őket! Kössz a translate-s tanácsot! Ervin