Az idény első hosszú hétvégéjén valószínűleg sokan motorra ülnek, hiszen szinte csapadékmentes, és szinte már-már tavasziasan enyhe, 12-14 fokos csúcshőmérséklet várható.
Ez okkal csábítja nyeregbe a téli pihenő alatt alaposan kiéhezett bájkereket, de – mint az OMSZ figyelmeztetéséből kiderült -, a szokásos, szezonkezdő intelmeken felül egy plusz veszélyforrással is számolnia kell a motorosoknak.
Vasárnap ugyanis a változékony, részben esős napok után jórészt napos idő várható gomolyfelhőkkel, emellett erős, és az ország több pontján viharos széllökésekkel. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy az ország keleti és nyugati felében is szokatlanul erős, 65-90 km/h közötti széllökések is előfordulhatnak.
Az ilyen időjárási helyzet az autóvezetőknek is sok fejtörést okozhat – főként a magas építésű egyterűekkel -, azonban egy megpakolt, idomos motoron még több teendő akad, hiszen a gép egyenesfutását, s így saját biztonságunkat is alapvetően befolyásolja a különleges időjárási helyzet. Korábbi írásunk nyomán felelevenítjük, mit tegyél és mit ne, ha útközben kap el a vihar! Íme, az öt alapvető jó tanács ilyen helyzetben:
1. Azok a fránya csomagok
A tanktáska a lehető legrosszabb választás, ha erős szélben haladunk, hiszen szemből a turbulenciát és így a légellenállást, illetve a zajt növeli, oldalról pedig érzékenyebb lesz a motor, ami hosszú távon igencsak fárasztó tud lenni.

Ugyanígy betehet nekünk a nagyméretű és túlzottan hátra/magasra szerelt topcase is, ez szintén becsóválhatja a gépet alattunk. A megoldás, hogy ilyenkor lehetőleg a hátsó ülésre rögzített hengertáskába pakoljunk – már ha egyedül utazunk -, hiszen ezzel borítjuk fel legkevésbé az egyensúlyt.
2. Bújj az idom mögé!
Te magad is egyfajta fordított tőkesúlyként funkcionálsz ilyenkor, ezért különösen fontos, hogy egy tömeget alkoss a motorral, felsőtested ne feszüljön vitorlaként. Ha párosan utaztok, szintén különösen fontos, hogy közvetlenül mögötted üljön az utasod, így lesz legkevésbé melós egyenesen tartani a gépet.
3. Csak lazán!
A kormányt nem tépjük, nem szorítjuk a kezünkkel, s az alaptézis oldalszélben is igaz. Ha már a sisaknál, s vállaidnál fogva beléd kap a szél, legalább a kormányra ne továbbítsd a mozdulatot, hiszen azzal csak felerősíted a motor sodródását, irányváltását.
4. Teherautók
Szemből érkezve szinte meglöknek a nagyobb járművek, s ez az oldalszél irányától függetlenül jelentkezik, de még veszélyesebb, ha éppen előzöd őket, hiszen mellettük már alig-alig érvényesül a szél ereje.

Az esetek többségében kettős korrigálásra kell készülnöd, vagyis ha az előzendő jármű irányából érkezik a fuvallat, akkor a kamionok mellé érve a széliránnyal megegyező, s a vontatót elhagyva pedig azzal ellentétes irányú mozdulatra lesz szükséged, hogy továbbra is egyenesen haladj.
5. Gyorsíts!
Nem buzdítunk száguldásra, de az sem vezet célra, ha túlzottan lelassítasz ilyenkor. Hogy miért? Az ok a kerekek pörgettyűs hatásában keresendő. Ha túl lassan mész, ez az erő csökken, és könnyebb lesz kimozdítani a vasat az egyenes irányú mozgásból. Ismétlem, ne száguldj, de használd ki az erőt, és 70-80 km/h felett – motortól függően – már érezhetően könnyebb lesz kordában tartani a kacskaringózó vasat.