Hiába az előrejelző táblák és a háznyi méretű VÉDA-kapuk, a figyelmetlen sofőrök ebbe is beleszaladnak. Ki nem találnád, naponta hány gyorshajtót csípnek el a zsaruk…
A nemrég közzétett számok érdekessége, hogy ez nem a gyorshajtókat, sőt nem is a rendőrség által bemért szabályszegőket tartalmazza. Az évi kilencmilliárd forintra (!) rúgó összeget olyan autósok és motorosok fizették be, akik jelentősen túllépték a sebességhatárokat, így már az objektív felelősség hatálya alá estek. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy városban legalább 68-70-nel, míg országúton minimum 108-cal hasítottak.
Ezerszámra szaladunk bele
Tavaly 265 616 (!) alkalommal szabtak ki bírságot nagyobb mértékű sebességtúllépés miatt, vagyis minden egyes napra legalább 7-800 gyorshajtó jutott – áll a Magyar Idők beszámolójában.

Ugyanakkor a folyamatosan növekvő szám nem meglepő – ahogy a személysérüléses balesetek számának növekedése sem -, ugyanis tavaly minden idők legnagyobb forgalmát mérték az utakon, legalább is erre utal az elpöfékelt benzin mennyisége. Rekordévet zártunk, soha nem tankoltunk még ennyit – járművenként átlagosan évi 8-900 litert sikerült tankolni.
Így úszhatod meg
Azt hiszed, kicselezhetetlen a traffipax? Pedig a recept rém egyszerű: hiába hajtasz a megengedett sebesség felett, mondjuk ötven helyett hatvannal, attól még nem kapsz csekket Szombathelyről… Íme, a pontos számok, milyen határokra is kell figyelned: Városban hetven? Igen!
A bírságok teljes összege is dinamikusan nő: míg 2014-ben 7,5 milliárd folyt be ebből, tavaly már pár forint híján kilencmilliárdot csengettünk be ilyen jogcímen.
Robi
Az autósok legalább fele gyorshajtó, ahogy én tapasztalom.
Ahol nem mérik ott megússza.
Záróvonal, 60-as tábla mintha ott se lenne, követési és oldaltávolságról ne is beszéljünk.
x102
Nem automata kapuk kellenének hanem normális rendőrök és civil autóval ellenőrizni a forgalmat. Aki disznólkodik azt meg jól megvágni. A gyorshajtás csak a balesetek egy részéből ered. A maradékot meg gondolom mindenki tapasztalta.