Nem, egyáltalán nem mentegetőzésnek szánom ezt az egészet, tudom hogy szabályt szegek, ha gyorsan hajtok, továbbá nem vagyok mindenható és tévedhetetlen, ezt a minap megesett elcsúszásom is bizonyítja…
Szerző: Ogerg – Velekey Gergő
Mielőtt két-három mondat alapján száguldó donornak lennék titulálva, muszáj leszögeznem: igenis van különbség gyorshajtás és gyorshajtás között, arról nem beszélve, hogy a laikusok gyakran esnek abba a hibába, hogy
a motorkerékpárok feltűnő gyorsulását a gyorshajtással azonosítják, pedig előbbi nem szabálytalan, egyszerűen csak adottsága a fürge kétkerekűeknek.
Szóval ideje itt is rendet tenni, és kamuhírek meg féligazságok helyett tények alapján gatyába rázni, miből is táplálkozik a „száguldó motoros” mítosza…
Mi az a gyorshajtás?
Száz meg százféle statisztikát lehet olvasni, de jómagam szkeptikus vagyok, ezért inkább rászántam pár órát, és utánajártam, hogy ne újságírók kedve szerint torzított kivonatokból formáljak véleményt. Beszereztem mindent az elsődleges forrástól, azaz KSH rendszeréből. Bebizonyosodott, hogy motorozni igenis jó, ráadásul más összegzésekkel szemben igenis biztonságos. Tavaly az összes baleset csupán 18,47 százalékában vett részt egynyomsávon futó jármű, amiben persze motor, segédmotor, illetve a bringás is akad. Ennek mindössze ötöde volt rendszámmal ellátott nagymotor, vagyis a teljes egésznek csupán 4%-a.
| Időszak | Személyszállító járművek | Ebből: | Teherszállító járművek | Gyalogosok | Egyéb balesetek | Összesen | ||||
| motor- kerékpár |
személygépkocsi | kerékpár | segédmotoros kerékpár | |||||||
| 2016. | J | 882 | 4 | 803 | 54 | 9 | 116 | 82 | 8 | 1 088 |
| F | 855 | 14 | 724 | 82 | 21 | 117 | 68 | 14 | 1 054 | |
| M | 890 | 37 | 701 | 104 | 33 | 99 | 66 | 22 | 1 077 | |
| Á | 1 031 | 57 | 706 | 173 | 84 | 116 | 80 | 22 | 1 249 | |
| Mj | 1 257 | 85 | 869 | 206 | 72 | 120 | 70 | 22 | 1 469 | |
| Jú | 1 331 | 80 | 923 | 220 | 87 | 141 | 73 | 25 | 1 570 | |
| Jl | 1 391 | 96 | 998 | 190 | 96 | 152 | 66 | 37 | 1 646 | |
| Au | 1 402 | 109 | 1 001 | 211 | 67 | 140 | 72 | 31 | 1 645 | |
| Sz | 1 381 | 93 | 965 | 215 | 84 | 160 | 76 | 27 | 1 644 | |
| O | 1 276 | 36 | 1 020 | 148 | 50 | 149 | 99 | 26 | 1 550 | |
| N | 1 064 | 22 | 893 | 101 | 30 | 126 | 83 | 16 | 1 289 | |
| D | 1 129 | 6 | 1 003 | 74 | 21 | 106 | 98 | 14 | 1 347 | |
| 2016. | J–D | 13 889 | 639 | 10 606 | 1 778 | 654 | 1 542 | 933 | 264 | 16 628 |
Forrás: KSH
Szerintem ez az arány elég távol áll attól, amit a laikusok gondolnak rólunk. Jóllehet, ez nem is az ő hibájuk: az egyoldalú híradások és a szenzációhajhász cikkek ügyesen torzítják a valóságot, ők meg csak ezt látják, hiszen az Éjjel-Nappal Kamuvalóságshow előtt ez meg a színes, zajos dobozban… Teszem hozzá rögtön: az eredmények egy cseppet sem vigasztalják meg azokat, akik úgymond érintettek a fenti statisztikában, szóval bármilyen szépek a számok, akad még tennivaló.

Úgy hiszem, hogy a remek adat nem véletlen: sokat teszünk ezért, beleértve, hogy a KRESZ szabályait betartva vagy legalább tisztelve közlekedik a motorosok nagy többsége, amit a legutóbbi, átfogó rendőrségi razzia is bizonyított. A kanyarvadászok kedvelt útjain is alig akadt olyan motoros, akivel szemben intézkedniük kellett, az arány jellemzően 1:20-hoz. Hogy néha többet mutat a sebességmérő, mint ami a piros karikában a táblán áll? Álszent lennék, ha tagadnám, ahogy mindenki más is az, ki a szemembe nézve azt mondja: napi rendszerességgel vezet, s még soha nem vétkezett.
Gyorsulás vagy gyorshajtás?
Például sűrűsödő forgalomban jómagam, és velem együtt még sokak nem szeretnek együtt haladni a forgalommal. Ennek oka, hogy ilyenkor óhatatlanul hosszú másodperceket töltenek a holttérben, azaz a sofőrök a tükörből nem láthatják őket. Személy szerint ezért haladok gyorsabban valamelyest, ilyenkor ugyanis csak egy-egy másodpercre tartózkodom a veszélyes zónában, jellemzően a kocsik B és C oszlopa között (kívülállóknak: a hátsó ajtó környéke).
Igen, ez is rejt veszélyeket, hiszen a magasabb sebességtartományban kevesebb idő marad egy esetleg probléma lereagálására. Az adatokból az is látszik, hogy ez sem veszélytelen, hiszen a baleset 87%-ban a balesetben részvevők valamilyen – ugyancsak mozgásban lévő – tárgynak vagy személynek ütköznek. Azaz járműnek vagy gyalogosnak, esetleg magát az útburkolatot hagyják el, azaz kicsúsznak vagy megpördülnek.
| Időszak | Haladó járművek ütközése | Álló járműnek ütközés | Szilárd tárgynak ütközés | Farolás, felborulás, a pálya elhagyása | Gyalogos elütése | Egyéb baleset | Összesen | |
| 2016. | J | 488 | 25 | 46 | 262 | 228 | 39 | 1 088 |
| F | 545 | 23 | 35 | 169 | 237 | 45 | 1 054 | |
| M | 583 | 30 | 49 | 165 | 176 | 74 | 1 077 | |
| Á | 711 | 32 | 38 | 182 | 169 | 117 | 1 249 | |
| Mj | 858 | 41 | 58 | 231 | 166 | 115 | 1 469 | |
| Jú | 945 | 31 | 71 | 233 | 188 | 102 | 1 570 | |
| Jl | 944 | 35 | 76 | 279 | 172 | 140 | 1 646 | |
| Au | 994 | 47 | 72 | 244 | 166 | 122 | 1 645 | |
| Sz | 979 | 43 | 58 | 241 | 209 | 114 | 1 644 | |
| O | 867 | 33 | 45 | 252 | 263 | 90 | 1 550 | |
| N | 682 | 31 | 63 | 190 | 281 | 42 | 1 289 | |
| D | 616 | 41 | 65 | 281 | 297 | 47 | 1 347 | |
| 2016. | J–D | 9 212 | 412 | 676 | 2 729 | 2 552 | 1 047 | 16 628 |
A balesetek fő oka a tempó, de jelen számok nem a megengedett legnagyobb sebesség túllépésének következményei tükrözik- nagyrészt arra utalnak, hogy a vezető nem a tudásának megfelelő sebességgel haladt
Tegyük fel, az autósok szabálytisztelők, ötvenes táblánál 45-tel mennek, jómagam 55-tel mellettük – máris elkövettem egy kihágást. Vállalom, ennyit „megér”, hogy ne legyek egy a fenti számokból, a mozgó jármű és másik mozgó – ez esetben motor – találkozásának áldozata.
Ugyanakkor szögezzük le: ez nem felmentés. Ha nemcsak az előírt sebességet léped túl, hanem nagy sebességkülönbséggel érsz egy kocsi mellé, akkor nem jut időd kivédeni az ő manőverét, legyen az szabályos vagy sem.
Tehát ne „utazz” a holttérben, de erre hivatkozva ne is mentegetőzz, hogy ezért száguldasz 80-nal, százzal városban – hahó, ez üres kifogás, nem valódi indok.

Amire nincs mentség?
Másrészt muszáj megvédenem társaimat, akik a lámpánál kilőnek, a zöld jelzés után két másodperccel már hetvennel robognak a Hungárián. Igen, ő már hetvennel megy, míg a bealvó sofőr még a Facebookot pörgeti a kocsiban, magasról letojva, hogy mögötte száz embert tart fel. A nagy hanggal a semmiben eltűnő motorra persze kiabál:
Őrült száguldozó! Elmebeteg donor, utána meg csodálkozik, ha felkenődik valahova! Pedig szegény pára a sisakban semmit nem tett, csupán hamarabb érte el a megengedett tempót, mint Te, aki még mindig egy helyben állsz, és azt keresgéled, merre van az egyes…
Mi a megoldás? Először is mindenkinek saját portáján az alapos söprögetés, mert ha figyelsz magadra és a körülötted élőkre, haladókra, máris jobb hely lesz a világ. Kérem hát, mindenki vigyázzon magára és másokra is, hisz’ csodálatos lenne, ha a KSH ide évre szóló adataiban csak úgy sorakoznának a nullák a motorkerékpárok mellett.

Igen, ez utópia, de küzdeni érdemes érte, mert minden egyes megmentett élet számít – legyen az autós vagy motoros. Remélem, ezzel a pár gondolattal kicsit magam is hozzátehettem ahhoz, hogy elérjük a célt, és tovább csökkenjen a motorbalesetek egyébként is évről-évről csekélyebb mennyisége.
Széles utat mindenkinek!