Atesy: Kétkeréken az Alpokon át

Atesy: Kétkeréken az Alpokon át

              - Címkék |Cikkek, Események, Túrák

Atesy beszámolója és videója igazi felüdülés a hideg téli napokon – fogadjátok szeretettel!

Sziasztok! Még 2006-ban jártam először Trento környékén, akkor családdal, autóval. Azóta sok minden változott, egy dolog viszont nem: 11 évig kellett csorgatni a nyálam arra az álomra, hogy ide egyszer motorral visszatérjek. Tavaly szeptemberben höriferi Ulm melletti lakhelyéről indulva estünk neki egy hosszú hétvégén az Alpok egyik legszebb részének: Tannheimer Tal, Hahntennjoch, Stelvio, Passo Ubrail, Passo Gavia, Tonale, Croce Domini, Garda-tó, Caldonazzo volt a fő csapásirány.

Szeptember második hétvégéje volt, az idő tökéletes, a Stelvio késő délután szinte üres, tehát a forgalomra sem lehetett panaszunk, nem úgy, mint az augusztusi hajtásban… Életem egyik meghatározó élménye volt, és az történt, amit előre sejtettem: ha túl leszünk majd rajta, rögtön azt kezdjük majd tervezgetni, hogy mikorra időzítsük a következőt…

 Egy csodás túra három percbe sűrítve

Lent láthatjátok a többnapos túra esszenciáját néhány percben. Nem videoblog, tehát nincs túl sok duma az Alpokról, a környékről vagy a természetjárási lehetőségekről, hisz’ most nem hiking céljából mentünk. Igyekeztünk cserélgetni a kamerát, több szögből is megmutatni ezt a csodás vidéket. Túrázóknak, motorőrülteknek, kanyarvadászoknak ajánljuk, illetve olyanoknak, akik kétkeréken ide vágynak, de még nem jutottak el. A kanyarok magukért beszélnek, és ennél nem is kell több…

Jót motorozunk-e? Elég óvatosak voltunk? Mi hiszünk benne, hogy igen, de az sem meglepetés, ha néha alaposan odahúztunk neki, elvégre az alföldi gyerekeknek – mint mi – szinte felfoghatatlan, micsoda kanyarláncolatok várják a magunkfajta motorosokat errefelé… Nem kérdés: Életünk meghatározó élménye volt!

Jó szórakozást és jó utat az idén Alpokba indulóknak!

Üdv, Atesy