Elődjét, a T30-at szerettük, de sajnos futásteljesítményben alulmaradt az akkori etalonnal, a Michelin Pilot Road 4-gyel szemben. Lássuk, utódja felveszi-e a kesztyűt a vetélytársakkal szemben!
Kezdetét vette 2018-2019-es gumitesztünk, melyben ezúttal négy különböző, egészen friss köpenyt teszünk próbára. Ezek közül az első a BMW R 1200 GS-en szolgáló Dunlop TrailSmart MAX volt, erről már olvashattatok is egy hosszabb beszámolót, most pedig következik a Bridgestone legújabb gyöngyszeme, melyet kifejezetten túrázóknak fejlesztettek.
Bridgestone T31 – jobb tapadás és stabilabb fékezés
Mint a japán mérnökeitől megtudhattuk, a T31 megőrizte az elődmodell erősségeit, emellett több területen tovább fejlődött, így a már kritizált kopásállósága is sokat javult, ráadásul – ígéretük szerint – tapadás terén is sikerült előrelépnie.

A mintacsatornák speciális kialakításának köszönhetően nedves úton is jobban viselkedik, mint felmenői, s szintén fontos újítás, hogy a középső, az aszfalttal legtöbbet érintkező sávon csökkentették a mintacsatornák mennyiségét, ezáltal nagyobb felület áll rendelkezésre a fékerő átadásához. Ez persze nagyban javítja a gumi egyéb tulajdonságait is, mint például a stabilitás és a kopásállóság.
https://youtu.be/kg4ZgniqrUg
Az első és hátsó abroncs anyagösszetétele teljesen új, kisebb molekulatömegű szilikavegyületet alkalmaztak, ezáltal növelték a köpeny rugalmasságát
A kisebb tömegű alkotóelemeknek köszönhetően az abroncs hamarabb éri az ideális hőfokot, ahol már megfelelő tapadást biztosít, azaz elindulás után elég megtenni pár száz métert, és máris bátran munkára foghatjuk a papucsokat.
Jól hangzik, de mit tud a gyakorlatban?
Miután a Cribmotónál felkerültek a ZZR-re az új Bridgestone-ok, gyorsan elvittem őket egy próbakörre, hogy leradírozzam a fényes formaleválasztó réteget, no meg, hogy kiderüljön, tényleg jobb-e elődjénél. Nos, forradalmi változások ide vagy oda, pontosan olyan megnyugtató érzés a T31-gyel kanyarodni, mint a T30-cal,
lenyűgözően stabil marad a motor ledöntve is – ilyen téren tehát tényleg örökölte a felmenők remek tulajdonságait.

Indulhat a tánc, a következő hetekben megkezdjük az éles tesztet itthon, valamint ellátogatunk az egyik leghíresebb európai motorosparadicsomba is, hogy méltó környezetben faggassuk a japánok új gyöngyszemét. Tartsatok velünk, hamarosan jönnek az első tapasztalatok!