Tartósteszt: Michelin Road 5 – II. rész.

Noha késő ősszel és idén tavasszal csak bő kétezer kilométert tettem meg a Road 5-tel, már most biztos, hogy ez egy hosszú barátság lesz…

Nagyon kíváncsi voltam, miként vizsgázik a gyakorlatban a legendás Pilot Road sorozat ötödik sarja – amely immáron Pilot nélkül, egyszerűen Road 5 néven került piacra -, hiszen ez az igazi kihívás: fogást találni egy olyan abroncson, amit évtizedek óta tökéletesítenek, és egyszerűen mindenki elégedett vele.

Hogy mi változott az előd Road 4-gyel szemben? Nos, az első és legfontosabb változás, hogy a Road 5 kívülről hajszálvékonynak látszó lamellái – ahogy kopik az abroncs – egyre szélesednek, így biztosítva, hogy  a csökkenő barázdamélység dacára is megőrizze kiváló vízkiszorítási képességét. A francia mérnökök mérése szerint a motorosok – a futásteljesítmény mellett – az új és kopott állapotban is elérhető remek tapadást, illetve az ebből fakadó rövid féktávot tartják az egyik legfontosabb erénynek, ezért ilyen tekintetben is sokat fejlesztettek az elődökhöz mérten.

Kiváló tapadás és meggyőzően rövid fékút ötezer kilométer után is – ezt tudja a Michelin újdonsága, a Road 5

Az ígéretes beharangozó és a rövid őszi próba után már alig vártam, hogy kitavaszodjon és folytathassam a tesztet.

Kétezer kilométer és semmi kopás? Durván tartós lesz a Michelin Road 5…

Már tavaly télen gyanús volt, hogy amikor elraktam a motort, szinte ugyanannyit mutatott a tolómérő a barázdákban, mint a gumi újkorában, pedig egy ezrest mentem a Road 5-tel. Nos, ez a tendencia kissé változott idén tavasszal, de nem abba az irányba, amire számítottam…

Első idei körünk – amit mindenkinek melegen ajánlok, aki még nem járt erre – a Diósd-Bicske-Székesfehérvár a 811-en, majd Várpalota-Veszprém-Balatonalmádi, ahol megpihentünk kicsit, és vissza a Veszprém-Zirc-Dudar-Szápár-Bakonycsernye-Bodajk-Csákvár-Bicske útvonalon. A táv nem nagy, de szezonnyitó bemelegítésnek pont megteszi, ugyanis olyan sokféle útminőséggel és kanyarstílussal találkozhat az ember, hogy egyből visszarázódik, és előkerülnek a tél alatt megkopott reflexek. Az egész csak 280-300 kilométer – tökéletes évindító.

Mint írtam, sokféle útminőséggel találkozhat errefelé az ember, s ez hozta a teszt eddigi legfontosabb tanulságát is: a Söréd-Bicske útvonalon fényesre kopott fehér aszfalt fogadta a motorosokat, ráadásul a nehéz buszok, teherautók miatt nyomvályúból, hupliból is akad szép számmal. Nos, meglepetésre a Road 5 úgy csúszkált rajta, mintha vízen mennék, így visszavettem az egyébként sem túl heves tempóból, s azon gondolkodtam, vajon mi lehet a bizonytalanság oka?

Megálltam: guminyomás rendben, így kora délután az aszfalt is kezd melegedni, szóval az alapvető okok kizárva. Akárhányszor próbáltam, mindig meglepett, hogy egy-egy pillanatra tapadást veszít, ezért nem is reszkíroztam tovább a dolgot.

Más kérdés, hogy két tesztmotorunk (ZZR1400 – Continental RoadAttack 3 és Bridgestone T31) kapcsán is ugyanezt tapasztaltuk ezen a környéken, szóval előfordulhat, hogy nemes egyszerűséggel a hetek óta tartó szárazság és az emiatt végtelenül poros aszfalt volt az ok – mindenesetre később újra megpróbáljuk, amikor a tavaszi esők lemosták az út porát és még melegebb lesz.

Hazaérve még mindig azon morfondíroztam, mi lehetett a bizonytalanság oka, de a profilmérés után már egy szót sem szóltam, csak leesett állal bámultam a kijelzőt.

Úgy telt el újabb ezer kilométer – meg egy kicsi -, hogy gyakorlatilag nem változott a barázdamélység. Most, 113 447-es kilométeróraállásnál 5,92-6,01-et mértem hátul, holott 112 412-nél 6,06-6,12 volt! Igen, egy-kéttized milliméter a különbség, ami akkor is szenzációs, ha az első tavaszi gurulásokon – szokásomtól eltérően – finoman bántam a gázzal.

Így aztán még kíváncsibb vagyok, hogy ez lesz-e az új rekorder, és túlszárnyalja-e a korábbi túrasportabroncsok 12-14 ezer kilométeres futásteljesítményét. Hamarosan kezdődnek a hosszabb tavaszi túrák és a külföldi kanyarok – ígérem, azokról is részletesen beszámolok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 👇