Interjú: Gondoskodunk rólad és a motorodról is!

Interjú: Gondoskodunk rólad és a motorodról is!

- Kategória: Kiemelt cikk
3

Az utóbbi négy évben jó sok mindent megtapasztalt a motoros biztosítások és érdekvédelmi feladatok szakértője, Csapó Zoli, akivel most arról beszélgettünk, hogy mit is ért el csapatával ez idő alatt.

– Tisztán emlékszem még az első, 2015-ös interjúnkra, amikor arról meséltél, hogy a biztosítók 90 százaléka nemes egyszerűséggel kizárja a teljes kockázatviselés alól a motorosokat, és ideje ez ellen tenni valamit. Mi változott azóta?

– Komoly fejlődésen mentünk át az eltelt négy évben, s igaz ez a termékekre, illetve a hátterünkre is. A motorozáson belül kiemelt figyelmet fordítunk a túramotorosokra, ezért 2019-ben egy vadonatúj szolgáltatással kedveskedünk nekik: az eddig megszokott „csomag” kiegészült a helikopteres mentés finanszírozásával, valamint egy személyi felelősségbiztosítással, ami helytáll a megadott limitekig ha esetleg valaki másnak okoznál kárt.

Egyre több motorosnak tudunk családi kedvezményt adni, ezáltal a gyermekeire, párjára kötött baleset-biztosítás máris kedvezőbb díjszabású lesz

Szintén újdonság, hogy túracsomagjainkban – a rokkantsági szolgáltatáson felül – már elérhető rehabilitációs szolgáltatás is, mégpedig az 50%-ot meghaladó rokkantság esetére. Talán mondanom sem kell, milyen komoly anyagi és lelki támogatást jelent, hogy a rokkantsági kifizetés felett az ötmilliós keretből – a rokkantság arányában – azonnali segítséget nyújt a biztosító. Finanszírozza a gyógyászati segédeszközöket, a betegápolást, sőt még a háztartási segítőt is, ha szükség van rá. Mint kiderült már számos esetben, ez akkor is kapóra jön, ha végtagsérülés után protézist kell beültetni, mivel ezek – több milliós – árát csak akkor fizeti ki a TB, ha valamelyik „alapmodellt” választjuk.

motor biztositas
Csapó Zoli neve nemcsak a biztosítások kapcsán lehet ismerős, hiszen ő küzdött azért is, hogy az okozott sérülésekhez méltó ítélet szülessen a Foki Niki-ügyben

Higgyétek el, végignéztem pár történetet, és nagyon nem mindegy, hogy rendelkezünk-e ezzel a plusszal, és megengedhetjük magunknak a magasabb minőségű és ezáltal jobban használható protéziseket!

Gyors ellátás és szállítás baleset után? Mi sem természetesebb!

Szintén a túrázók figyelmébe ajánlom a balesetből eredő sürgősségi orvosi ellátás szolgáltatást, ami a szállítás, illetve a mentés indokoltan felmerülő költségeit is fedezi. Ha külföldön bajba kerülsz, nagyon nem mindegy, hogy zsebből kell-e fizetned a több száz, esetleg több ezer eurós csekket, vagy a biztosító csengeti helyetted. Neked tuti nem lesz gondod rá, mert ezen szolgáltatások alapban járnak Túracsomagjainkhoz.

motor biztositas

Külföldi mentésszervezés, betegszállítás? Mi sem egyszerűbb – a Túracsomagban benne van a szolgáltatás

– Mi a helyzet azokkal, akik valamiért nem találnak életvitelükhöz passzoló csomagot nálad?

– Egyre több motoros kéri, hogy több biztosítást kombináljunk össze, hogy életszerűbb, hatékonyabb legyen a védelem, de ne kerüljön túl sokba. Napjainkban már simán megoldható, hogy szó szerint aprópénzért, például napi 200 forintos díjért 25 millió forintos haláleseti védelmet és akár 40 millió forintos rokkantsági védelmet érjenek el, vagyis tényleg felkészültek legyenek, ha egyszer beüt a krach. Az sem mellékes a motorbalesetek kapcsán, hogy ugyanezek a kombinált csomagok már másfél milliós műtéti kifizetést és húszezer forintos kórházi napi térítést is nyújthatnak. Ezek igen magas limitek.

motor biztositas

Nem kell félned, hogy anyagilag is megvisel a baleset, hiszen a kórházban töltött napok után is húsz-húszezer forintos kifizetést kaphatsz a kombinált csomagokkal. A műtéti kártérítés – akár hét számjegyű – összegeiről nem is beszélve… (Kép: MTI)

– Régen szinte szitokszónak számított a „versenyző” kifejezés, és a magas sérülésveszély miatt szinte nem is foglalkoztak velük a társaságok… Ebben változott valami? 

– Hogyne, sőt mi már komplett csapatokat védünk, és sajnos volt is dolgunk bőven. Tavaly több gyorsaságis és krosszos bajba került az elmúlt évben, s akadtak komoly sérülések, melyek után több millió forintot vettek fel szegény bajba került motorosok.

motor biztositas

Napi száz forint befizetés, cserében pedig több milliós kártérítés, ha komolyabban megsérülsz – ennél beszédesebben aligha lehetne leírni, miért éri meg a versenyzőknek biztosítást kötni (Kép: MTI)

Itt ütközik ki igazán, milyen arányokról beszélünk: napi 100-150 forintos kiadás mellett milliós kifizetések – azt hiszem, ezt nem is kell tovább ragoznom. Nehéz erről mesélni, de olyan ügyünk is akadt, amikor az elhunyt gyermekei kapták meg az összeget – ez mindig nehéz pillanat, ugyanakkor egy kis megnyugvás, hogy gondoskodtunk a jövőjükről.

Zoli jelmondata: sok helyen köthetsz biztosítást, de engem az út széléről, az összetört motor mellől is felhívhatsz, és el is érsz…

Mivel sokan érdeklődnek nálam kárrendezések kapcsán, gyakran szembesülök  helyzettel: korábban online kötött biztosítást a motoros, és most, amikor igénybe venné a szolgáltatást, egyszerűen nem boldogul… Mindig azt mondom, hogy pont ez a különbség a látszatra hasonló biztosítások között. Engem bármikor elérsz telefonon, felhívhatsz az út széléről, az összetört motor mellől is – állok rendelkezésedre.

– Hogyan tovább? Miként látod most, milyen lesz a következő négy év?

– Nagyon ígéretesen alakulnak a dolgaink, főként, hogy éppen mostanában esünk át egy jelentős bővítésen. Erősebb „hátországgal”, még több fejlesztéssel és a motorosokra szabott, még hatékonyabb csomagokkal megyünk tovább a jövőben. A további fejlesztéseimről nem beszélek, mert még üzleti titoknak minősülnek, de jövő tavasszal elkészülnek ezek, és mindenki megismerheti őket.

A védelem ugyanúgy megillet, ha munkába menet csúszol el a motorral vagy egy hosszú túrán, valahol a világ végén kerülsz bajba

Ha Te is csatlakoznál a több ezer elégedett ügyfélhez, keresd fel Csapó Zolit az alábbi elérhetőségek valamelyikén, hogy valóban gondtalanul vághass a nyári motorostúrákba!

(X) – Támogatott tartalom

Continental 2019