A Tourenfahrer megerősítette, hogy Andreas Scheuer közlekedési miniszter hamarosan módosítja a német jogsitörvényt, és utána külön vizsga nélkül is vezethetnek a sofőrök 125-ös motorokat.
Javaslata kiterjed arra is, hogy felelőtlenség lenne rutin nélkül 120-szal menő motorokra ültetni az autóvezetőket, ezért 90 perces elméleti és hatórás gyakorlati képzés előzi meg az új jogsi kézhezvételét. Viszont utána nem kell vizsgázni a nebulóknak, ha megjelennek az oktatáson, máris jogosultak az A1 jogsira.
Az egyszerűsített jogsiszerzésben azok vehetnek részt, akik elmúltak 25 évesek és már legalább öt éve van B-s vezetői engedélyük
Természetesen nem lesz korlátlan az új vezetői engedély, vagyis legfeljebb 125-ös, 11 kW-nál (15 LE) gyengébb modellekre pályázhatnak a friss motorosok. Szakmai és politikai támogatást élvez Andreas Scheuer közlekedési miniszter beadványa, vagyis jó eséllyel heteken, hónapokon belül át is megy a törvényhozáson.
Kedves Olvasók! Ti támogatnátok, hogy itthon is külön vizsga nélkül vezethessenek a sofőrök 125-ös motort?

Kun József
Igen! Nagy segítség lenne az autó forgalom csökkentésében! Aki meg alkalmatlan rá, az úgyis hamar kiderül! Ez az 50ccm -s szabály egy vicc!!
Nagy Andras
Legjobban azt támogatnám hogy aki autóra vizsgázik az legalább rutin pályán üljön motorra.
Robi
Én engedélyeztetném 125ig, aztán mindenki annyit gyakorol amennyit az élete ér.
Ez a kötelezően legombolt oktatás nem sokat ér.
17 évtől már autót lehet vezetni, ami sokkal veszélyesebb (másokra nézve), mint egy 2kerekű.
Pál Roland
https://www.facebook.com/groups/614994752334105/?ref=share
KutyaZX14
Már most is ugyanez van nálunk (B125). Az egyetlen különbség, hogy itthon van egy rövid vizsga is a végén, ott meg nem lesz.
KutyaZX14
Milyen “plusz 50 ropi”?
Itthon eleve nem kerül annyiba (25 a tandíj, 21 a vizsga), és kint se lesz ingyenes, sőt… Látva, hogy ott 600 EUR egy vezetéstechnikai tréning, ez is tuti 3-400 euróba fáj majd.