Motorosként és egyszerű közlekedőként is örülhetünk neki, hogy végre itthon is alkalmazzák az autósok a 2013 óra élő szabályt, és torlódásnál azonnal kialakítják a biztonsági folyosót.
Itt a bizonyíték: a magyar autósok is tudják, mit kell tenniük – áll a mentők közleményében. – Tegnap mentőhelikopter is érkezett a súlyos sérülthöz, aki az M5-ös autópályán szenvedett balesetet. A helikopter személyzete nem hitt a szemének, amikor meglátta, hogy az autósok milyen tökéletes vonulási útvonalat biztosítottak az érkező mentőautónak, ezért meg is örökítette a látványt.
A földi egységek így szintén rövid idő alatt a helyszínre értek, és hamar meg tudták kezdeni az ellátást. A fegyelmezett sofőrök több kilométer hosszan álltak türelmesen az út két oldalán, amíg zajlott az életmentés. Köszönjük! – fejezték ki hálájukat az egyenruhások.
Ha van biztonsági folyosó, motorral is használhatod
Gyakori tévhit, hogy az így kialakult szabad sávban csak a megkülönböztető jelzéseket használó kocsik gurulhatnak előre a kocsik között. Maga a minisztérium erősítette meg, hogy ilyenkor nyitva áll az út a motorosok előtt is:
A 2013 őszén életbe lépett új KRESZ talán legfontosabb újdonsága, a torlódásoknál alkalmazandó biztonsági folyosó, vagyis az, hogy a két- vagy többsávos autópályákon és autóutakon közlekedőknek torlódáshoz érve a legbelső sávban balra, míg a többi sávokban szorosan jobbra kell húzódniuk.
Motorral is használhatod a biztonsági folyosót, de csak fokozott körültekintéssel, és eközben nem zavarhatod vagy akadályozhatod az érkező egyenruhásokat
A forgalmat ellenőrző, útfenntartó, vagy balesetet szenvedett személyek, műszaki hibás járművek mentését végző gépkocsik így komolyabb fennakadás nélkül, zökkenőmentesen haladhatnak tovább. A felszabadult pályarészen a megkülönböztető jelzést használó járművek is a terelővonalakat átlépve folytathatják útjukat. Az előírás a korábbi KRESZ-módosításban megnyitott lehetőség alapján álló kocsisorok között szabályosan előre haladó motorkerékpárosok biztonságát is növeli. (forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)

LaciK
Naja.
Pár autó húzódik, de többség csak struccozik, hogy mi van előtte, és nem lehet tőlük haladni.
Pályán még nem láttam mentőt, de városban volt olyan hogy ott villogott meg brekegett mögötte közvetlenül, akkor sem engedte el, mert neki piros van :))))
Viszont ha tudott fotózni a mentős ilyet, akkor azért csak alakul valami. 6év után már kezdik lassan megtanulni 😀
x102
Ez is kb olyan lehet mint a fehér holló. Egyszer nem láttam még itthon kialakított folyosót. Kb én vagyok az egyetlen aki kihúzódik….
Miklos
Egy hülye kérdés: Ausztriában lehet menni dugóban az álló autók között autópályán, tehát gyakorlatilag a mentőfolyosón? A hivatalos tájékoztatás szerint (https://www.austria.info/hu/jo-tudni/megkozelites/utazas-autoval-es-motorkerekparral/altalanos-kozlekedesi-informaciok) nem, sőt büntetik. Mi a gyakorlati tapasztalat?
KutyaZX14
Ez már törvényértelmezés kérdése, mivel a kinti KRESZ megengedi, nem nem sorolja ide a biztonsági folyosót:
StVO 12. § (5) szerint „Ha a járművek kereszteződésekben, útszűkületeknél, vasúti csomópontokban vagy egyszerű torlódások miatt megállnak, akkor a mögöttük érkező motorkerékpárok az álló (!) járművek mellett vagy között elhaladhatnak. Ez csak akkor szabályos, ha ehhez elegendő hely áll rendelkezésre…”
Nem írják, hogy a rettungsgasse, vagyis a mentőfolyosó (biztonsági folyosó) is ide tartozik, így valószínűleg nem használhatod.
Miklos
Köszönöm a választ.
Attila
Ha jol latom lehuzodtak a leallosavra, hogy jusson hely a biztonsagi folyosonak? Ha igy van akkor ez azert par kerdest felvet bennem
KutyaZX14
Milyen kérdéseket?
Attila
Arra gondolok, hogy miert hatekonyabb a biztonsagi folyoso, mint a
Masreszt nem tudtam – ettol meg persze lehet igy- hogy rahajthatnek a leallosavra akar csak azert is, h kozepen biztonsagi folyosot alakitsak ki…
Biztos van vmi magyarazat ra, hogy miert van ertelme ilyen modon biztonsagi folyosot kiakitani, de nekem csak ott lenne logikus, ahol nincs eleve leallosav
Attila
…mint a leallosav
KutyaZX14
Hatékonyabb, amíg le nem robban valaki az araszolásban. Utána hiába akarna leállósávon haladni a mentő – ott füstölögnének a felforrt romok.
Pingback: Öt hiba, amit Te is elkövetsz autópályán - Hegylakók