Több balesetet okoztak az e-rollerek, mint a motorok

Több balesetet okoztak az e-rollerek, mint a motorok

- Kategória: Gyorshírek

Itthon nem minősül járműnek, így nem is használható közúton a legtöbb elektromos roller. Bezzeg Új-Zélandon évek óta része az utcaképnek és persze a kórházi zárójelentéseknek is…

 

Most látott napvilágot az első igazán átfogó elemzés arról, hogy milyen hatásokkal jár, ha közúton is használhatóak az elektromos rollerek. Az Új-Zéland-i szabályozás szerint legfeljebb 27 km/órával suhanó apróságok praktikus, gyors és környezetbarát közlekedési eszközök, efelől semmi kétség, de túl nagy a szerepük a baleseti statisztikákban.

Másfél év alatt megelőzték a rollerek a motorosokat

A tanulmányban közlekedési és sporteszközöket vizsgáltak, mégpedig a személyi sérüléssel járó balesetek alapján. Több mint hétszáz, műtéttel járó sérülés után arra jutottak, hogy ebből 34 kötődött bringásokhoz, 23 e-rollerekhez, míg a motorosok hússzor, a segédmotorosok pedig tízszer kerültek kórházba.

A másfél éven át zajló, Új-Zélandi felmérés eredménye (forrás: New Zealand Herald)

Sajnos a tanulmányból kimaradt, hogy a felelőtlen, rövidnadrágban cirkáló rolleres könnyebben megsérül, mint a talpig beöltözött motoros, ezért kicsit torz az arány. Ettől függetlenül érdemes lenne elgondolkodni a döntéshozóknak, hogy a jelenleginél szigorúbb legyen a szabályozás, már csak azért is, hogy kevesebb rolleres feküdjön kés alá.

Continental 2019

Facebook Comments

10 Comments

  1. “így nem is használható közúton a legtöbb elektromos roller”
    Kár hogy ezt senki nem tartatja be velük…..

    1. a biciklisekkel mi van betartva?

  2. Koko Witus

    Hát a rollereknek nem engednék 8-10m/h nál nagyobb sebességet mivel a vele közlekedő se a kresszt se a közlekedéshez tartozó morált nem ismeri. 10km/h feletti roller amivel már közútra is mehet én már sm kategóriás jogosítvány kötelezvénnyel engedném csak és annak megfelelő felszereltséggel. Ez kb hasonlóan minden Bringást elküldenék egy kressz tanfojamra ami direkt cicajosoknak van és annak megfelelő jogsit adni nekik mint amit annó mi kaptunk. És ezzel még nagyobb felelőségre vonhatóságot és büntethetőséget szabni ezzel mert sok az agyatlan megyek mint a meszes meg baszo a kresszre stílusu vakegér..

    1. biciliseket nem kötelezheted kreszre a bécsi egyezmény szerint.

      de ettől még lehetne rendszámra és biztoításra kötelezni őket, valamint szarrá büntetni a folyamatos szabályszegések miatt

      1. “biciliseket nem kötelezheted kreszre”

        Ez szerencsére teljes tévedés. Ha nem koteleznéd KRESZ-re, nem is bírságolhatnád szabálytalanság miatt.

      2. Horváth Csaba Géza

        A bécsi egyezmény tiltja az általános iskolában történő KRESZ oktatást és vizsgáztatást?

  3. Épp most volt egy incidensünk egy ilyen rolleressel.

  4. Koko Witus

    példa segaway amire rá álnak 2 kerekű járdán rohangálnak vele míg képes 25km/h ra. Eleve járdán nem mehetne annyival mégis száguldoznak vele ugyan úgy mint a E rollerekkel nem beszélve a robbano motoros rollereket.
    normál esetben max megengedett sebessége 8km/h szabadna lennie csak akkor használható járdán, közton semmi képp mivel lasabb , akadályozza a forgalmat és még a kresszt sem ismeri és oda csak jogsival mehetne ha lenne rá
    Link

  5. Horváth Csaba Géza

    Szerdán láttam ilyen e-robogóst Pesten, a gyermekét vitte vele haza az oviból.

  6. Bokor Attila

    Bizony ám -KRESZ vizsgát a bringásoknak-le a járdáról-nista egyenirányú utcán behajtás(forg. szemben )és ez legyen érvényes a pizzafutárosoknak is !!! Ami mostanában van a forg.biztonság terén , az anarhia !Nem példálózok-aki nem hiszi , jöjjön Pestre….!

Válasz