Kedden este nyolc körül nagy mennyiségű olaj folyt ki az érdi MOL benzinkút közelében, ahol a hírek szerint legalább nyolc motoros esett el. Egyelőre csak egyet azonosítottak közülük, a többieket még keresik.
– Keressük az elcsúszott társakat! 2019. 08.13-án, kedden este 20 óra körül a 6-os és 7-es főutak közös szakaszán (Érd, Ercsi út – MOL kút), elcsúsztam a Közútkezelő által „ottfelejtett ” olajfolton. Szerencsére kisebb zúzódásokkal megúsztam, de a motoromban jelentős kár keletkezett. Tudomásomra jutott, hogy én már a nyolcadik voltam. Keresem a többi sérültet, károsultat! – áll a Motoros Érdekképviseleti Központ mai bejegyzésében.

Már éppen élesítettük volna az erről szóló cikket, a történet azonban nem ért itt véget…
– A MOL kút körforgalmában tegnap 8 motoros csúszott el. Már háromról vannak információk, hála nektek – köszönjük! A képeken a jelenlegi útállapot, 12-24 órával később. Igazából nem tudom, mit mondjak? Sírjak vagy nevessek? Ez egy letisztított útszakasz? Ez egy biztonságos, közlekedésre alkalmas aszfaltcsík szerintetek? Minek van ott az ilyen – nem tudja a szerszámot mozgatni az istenadta? Hány embernek kell összetörni magát, míg egyszer szénné perelik az ilyen hanyag dolgozókat?
https://www.facebook.com/829677283808859/photos/pcb.2100106173432624/2100093480100560/?type=3&theater
Így néz ki, amikor valaki nem megoldja a problémát, csak úgy tesz, mintha…
A nyolcból tehát hárman már jelentkeztek – ha Te a másik öt motoros között vagy, esetleg ismersz olyat, aki ott csúszott el, kérlek, jelentkezz a Motoros Érdekképviseleti Központnál, hogy együtt kiharcolhassátok a neked járó kártérítést! Köszönjük!
hutyutyutyu
“útviszonyoknak nem megfelelő…” és le is zárták, kártérítés nuku
x102
Nem…
https://hegylakok.hu/2018/08/olajfolt-baleset-busz/
hutyutyutyu
Miért nem? Nem látom az ellenpéldát. Énnekem a fejkamera ment közben, és így is lezárták, + könnyű sérüléssel, úgy hogy 1 hónapig volt gipszben a lábam, súlyos sérüléssel.
foldlako
Szerencsére nincs igazad.
x102
Olvasd végig még párszor amíg megérted…
hutyutyutyu
Mit kéne megérteni? Nincs ítélet amiben népköztársaságunk a felelős