A tapasztalatok azt mutatják, hogy hiába a legmasszívabb fizikai védelem, ha a motorunkat kiszemelték a tolvajok, akkor tűzzel-vassal megpróbálják elvinni. Erre jelent megoldást, ha kombináljuk a módszereket, és elektronikus védelmet is építünk a motorba – ehhez adunk most tanácsot.
Amióta okostelefonok lettek a mobilokból, a navigálás, helymeghatározás is alapvető funkcióvá vált. Ezen alapul a műholdas nyomkövetés is, melyet kezdetben a nagy értékű teherautóflották és szállítmányok biztosítására alkalmaztak, ami érthető is, mert akkor még megfizethetetlen lett volna magánszemélyeknek. A módszer lényege, hogy a járműben elrejtett elektronikus egység, mint egy jó biztonsági őr, folyamatosan nyomon követi a kocsi mozgását, és jelzi, ha valamilyen szabotázs történik.
Az eszközök elrejtése nem igényel szakembert, de arra figyeljünk, hogy a rögzítés profi legyen, és a kábelezésből se tűnjön fel, hogy hová tettük a kütyüt. Az igazán profik álcázhatják is, mert így még kisebb az esély, hogy kiszúrják az alig tenyérnyi eszközt
Ez a viszonylag egyszerű és jól használható megoldás idővel mind több területen megvetette a lábát, ma már ott tartunk, hogy magánemberek a saját autójuk vagy motorkerékpárjuk – és egyéb, kisebb-nagyobb vagyontárgyuk – védelmére is bevethetik, mert annyira olcsóvá vált az évek alatt.
Nem elég a készülék, legalább ilyen fontos a háttér
Az egyik – és talán legfontosabb – előnyük, hogy a cigisdoboz méretű eszközöket roppant könnyű úgy elhelyezni akár az autóban, akár a motoron, hogy ne lehessen felfedezni. Sőt a telepítéshez, rögzítéshez nincs szükség roncsolásra vagy megbontásra, ezáltal a művelet olcsó és egyszerű, csakúgy, mint az eszköz beszerzése.
Nem kell, hogy a gyújtással babráljanak, elég, ha megmozdítják a motort és a legtöbb rendszer azon nyomban riasztást küld a telefonunkra
Sokan nem is teketóriáznak, hanem megrendelik az interneten felbukkanó filléres, fűt-fát ígérő kütyüket, és bíznak benne, hogy mindent megtettek a motorjukért, autójukért. Nos, ezt az utat nem feltétlenül ajánljuk, mert a hardver – általában – használható, de a messzi földről érkező eszközök szoftvere gyakran nem áll a helyzet magaslatán. Sőt ha gondunk van velük – akár hardveresen vagy szoftveresen -, bottal üthetjük az eladó nyomát.
Hogyan működik a GPS-alapú lopásgátló?
Vagyis önmagában a készülék nem elég, csak ha valamilyen háttérszolgáltatás is tartozik hozzá. És most érkeztünk el a legizgalmasabb részhez, hogy egyszerűségében miért is tökéletes a GPS-alapú védelem. Maga a fedélzeti egység egy okostelefonos alkalmazáson keresztül tartja velünk a kapcsolatot,
és amikor a motort vagy az autót magára hagyjuk – értsd: levesszük a gyújtást, bezárjuk az ajtókat, bekapcsoljuk a riasztót -, akkor a védelem is aktiválja magát.
Innentől kezdve biztosak lehetünk benne, hogy ha bárki lopási kísérletbe kezd, arról tudomást szerzünk, mi több, akkor is riaszt, ha megpróbál leszerelni, letörni valamit a gépről. Amennyiben például egy motorról van szó, elég annyi, hogy az oldaltámaszon hagyott gépet függőlegesbe állítsák, hiszen sejthető, hogy ez valamilyen bűncselekménybe torkollik.
A modern telefonoktól irtózó, konzervatív motorosokra is gondoltak, ezért a Sentinel menüje rém egyszerű – a lezárás automatikus, a feloldás pedig csak egy mozdulat
De akkor sincs baj, ha kifinomultabb bűnözőkkel van dolgunk, és például megpróbálják a védelmi rendszert kiiktatni valamilyen GSM-jammerrel vagy GPS árnyékoló programmal – amint érzékeli az elektronika, hogy blokkolni akarják, azonnal kapjuk a jelzést a telefonunkra, hogy szabotázs történt. Persze ekkor sem nekünk kell baseball-ütővel meg vaslánccal a helyszínre sietni, hogy Mad-Maxként elégtételt vegyünk, ugyanis a szoftver ilyenkor – automatikusan vagy egyetlen vészgomb megnyomásával – értesíti a rendőrséget vagy a szerződött biztonsági járőrszolgálatot. Erről természetesen a tolvaj mit sem tud, a riasztásnak a helyszínen nincs hangja, nyoma, ennek köszönhetően könnyűszerrel el is kaphatják. Nem hiszed? Nézd csak meg cikkünk végén szegény tulajdonos történetét, akitől ellopták a nyomkövetővel felszerelt Hondát! Végül heppienddel zárult a sztori, ugyanis a jeladónak köszönhetően követni tudták a zsaruk a gépet, és le is kapcsolták a tolvajt, mikor megállt tankolni. Jó ha tudjuk, hogy nemcsak a lopás kivédésében nagyszerű az ilyen cucc.
Az elektronikus cuccokra jellemző, hogy a motor saját akkumulátoráról nyerik a delejt. Éppen ezért a telepítés előtt győződjünk meg róla, hogy jó karban van gépünk elektronos rendszere és akkuja is, mert csak így működhet tökéletesen
Abban is számíthatunk rá, hogy rögzítse a menetadatainkat, ezáltal kiderül, hogy merre, mikor és milyen sebességgel közlekedtünk. Gondoljunk bele, milyen klassz dolog visszanézni a bejárt útszakaszt vagy az így nyert információk alapján összeállítani a következő túra útvonalát! Emellett egy esetleges hatósági vita vagy baleset esetén is segíthet rajtunk a rögzített adat, miután segítségével bizonyíthatjuk azt, hogy – mondjuk – nem léptük át a megengedett legnagyobb sebességet vagy nem jártunk a behajtani tilossal jelzett utcában.
Mennyi az annyi? A GPS-alapú riasztók árai
A GSM-alapú elektronikus védelmi eszközök ára ma már tényleg jelképesnek mondható, nincs az a lepukkant kocsi vagy motor, amire nem érné meg felszerelni. Három-négy tanknyi benzin árából kijön a komplett szett, és átlagosan napi 40-60 Ft körüli összegbe kerül maga a szolgáltatás – ez már tényleg nem összeg.
Élőben jön a segítség
A Sentinel Protect az elektronikus védelmi rendszerek egyik legnagyobb tapasztalatú hazai szakértője. A társaság 100%-ban saját fejlesztésű, folyamatosan tökéletesített alkalmazással segít megvédeni a motorod, így nem meglepő, hogy korábban már több lopási kísérletet is sikerült megakadályozniuk. Szinte filmbe illő volt a nagyatádi eset, amikor tulajdonképpen ők irányították a zsarukat, és közösen kapták el a tolvajt:
– Kétségbeesve hívott fel az egyik ügyfelünk a Somogy megyei városból. Szegény, minket faggatott, mert olyan pánikban volt, idegességében elfelejtette: a telefonján maga is látja, merre jár a tolvaj. Miután megnyugtattam, elindította az alkalmazást a mobilon, és hívta a rendőrséget. Végül mi is belefolytunk az akcióba, folyamatosan tájékoztattuk az egyenruhásokat, akik a lopás helyszínétől vagy nyolcvan kilométerre, Keszthelyen csípték el a tolvajt, mikor az megállt tankolni az egyik benzinkúton – mesélte Tóth András a cég egyik legemlékezetesebb esetéről.
A rovat és a motorlopás elleni küzdelem támogatója a Sentinel Protect
A hazai cég immáron több száz ügyféllel büszkélkedhet, s ezen felül közel tízezer autós és motoros használja a HolAzAuto rendszerét, mely egy nyomkövetés riasztó funkció nélkül, ezt inkább cégek veszik igénybe a géppark nyomkövetésére, üzemanyag-ellenőrzésére, munkaidő-igazolás, fordulatszám-figyelés és egyéb kiegészítőkkel. Lopás szerencsére nem sok volt ez idő alatt, de találkoztunk már hálás tulajdonossal, aki a mi riasztásunk alapján tudta meg, hogy alkalmazottja „fű alatt” hajtott ki a céges teherautóval és két Bobcattel a telephelyről.
A kedvező árat és a sok-sok szolgáltatást látva minden motorost arra biztatunk, hogy a lakatokon, láncokon túl szerezzen be egy elektronikus védelmi eszközt is, hogy minél inkább megnehezítse a bűnözők dolgát. Persze az is fontos, hogy ne csapj le az első szembejövő kütyüre – nézd meg, pontosan mit kapsz a pénzedért, és azt vedd meg, ami a leginkább passzol az igényeidhez!
A Yamaha valódi úttörőként élen jár a rendhagyó modellek fejlesztésében, hiszen olyan különleges ikonok születtek a japán gyárban, mint az omegavázas GTS1000, a fordított hengerfejű WR450F vagy éppen a háromkerekű Niken.
Megérkezik Magyarországra az Ultraviolette F77 MACH 2 és SuperStreet: 10,3 kWh-s akkumulátor, 230 km feletti hatótáv, 100 Nm nyomaték és A1-es jogosítvánnyal is vezethető teljesítmény.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
A Yamaha valódi úttörőként élen jár a rendhagyó modellek fejlesztésében, hiszen olyan különleges ikonok születtek a japán gyárban, mint az omegavázas GTS1000, a fordított hengerfejű WR450F vagy éppen a háromkerekű Niken.
Megérkezik Magyarországra az Ultraviolette F77 MACH 2 és SuperStreet: 10,3 kWh-s akkumulátor, 230 km feletti hatótáv, 100 Nm nyomaték és A1-es jogosítvánnyal is vezethető teljesítmény.
Miért szűnik meg a töltés a motoron, és mikor hibás a feszültségszabályozó? Bemutatjuk a tüneteket, az okokat és a MOSFET-es megoldást.
A hegylakok.hu cookie-kat (sütiket) használ, hogy minőségibb szolgáltatást tudjon nyújtani. A weboldala böngészése közben elfogadja a cookie-k használatával a böngésző beállításai alapján. Cookie beállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.