Traffipax: Három motoros a 2019-es csúcstartók között

Traffipax: Három motoros a 2019-es csúcstartók között

- Kategória: Hírek

A megyei és a TISPOL-rekordot is motorosok hódították el 2019-ben - az egyik lángosért sietett...

Szerencsére a rendőrök „elégedettek” a motorosokkal, sőt idén már az autósoknak üzentek, hogy ne kiáltsanak rögtön gyorshajtást, ne mondják, hogy száguldoznak, csak mert a kétkerekűek gyorsabbak, mint ők.

- A motorosok lényegesebben gyorsabban haladnak, akkor is, ha nem lépik át a megengedett sebességet. Gyorsabbak sávváltásnál és lendületesebbek az előzési manővereknél is

írták a rendőrök, arra utalva, hogy főként városban utat kell adni a felépítésükből fakadóan fürgébb motoroknak.

Gyorshajtás-rekordok 2019-ben

Persze a csaknem 190 ezer hazai motoros közül akadtak igazi renitensek is, akik bőven adtak munkát a traffipaxoknak, és megyei, valamint TISPOL-rekordot döntöttek idén.

Noha hűvös volt a tavasz, Szabolcsban már április elején nyakon csípték az első csúcstartót, aki a 4-es úton szaladt bele a zsarukba. 90 helyett 204-gyel fotózták le, ami 200 ezer forintos csekket „ért”.

Már áprilisban megszületett az első „kétszázas” eredmény - a négyes úton fotózták a zsaruk

Ennél is jobban belehúzott az a motoros, aki a júniusi TISPOL-akció „csúcstartója” lett: több mint tízezer gyorshajtó közül ő kapta a legnagyobb bírságot, mert 216-tal ment a 760-as úton, Felsőpáhok közelében:

Hiába többsávos, a 760-ason sem fér bele a 216...

Persze ő sem vehette fel a versenyt a képzeletbeli dobogó legfelső fokán álló hayabusással kawással. A 37-es úton zajlott akcióban tucatnyi autós és motoros akadt fent, akik közül egy 54 éves, újfehértói motoros „vitte el a pálmát” egy ZX-9R-rel - a megengedett több mint kétszeresével, 227-tel száguldott el a yard előtt:

Kihűl a lángos? Még a hivatalos sajtóközleménybe is bekerült, hogy miért sietett a busás...

Még hogy nincs humora a zsaruknak? Amikor megkérdezték, hogy hová ilyen sietősen, ő csak annyit mondott: egy lángosra ugrott át Borsod megyébe. Ez persze nem hatotta meg a rendőröket, hiszen ilyen kihágásnál nem is mérlegelhetnek: megírták a 300 ezres csekket. Azért a Police.hu-ra is kitett beszámolóban megemlítették, hogy nem öncélú száguldozás volt - lángosért sietett a suzukis.

Continental 2019

Facebook Comments

5 Comments

  1. Csizmadia Lajos

    SZEMBŐL MÉRVE MENNYI VOLT A LEGTÖBB ?

  2. Sándor Balogh

    Aki 227-tel ment , az a haverom , Kawasaki Zx9r volt , nem busa .Aznap engem is hívott motorozni , még jó ,hogy nem mentem .😁

  3. A hayabunkós otthon tuti azt mesélte, hogy óra szerint 300-zal ment, és a zsaruk készüléke a rossz. 😀

  4. Promber Roland

    Szemből fotózás rekordok engem is érdekelnének? Hátha magamra ismerek 😀

Válasz