Használtmotor – VIII. rész – Yamaha FZ6

Használtmotor – VIII. rész – Yamaha FZ6

              - Címkék |Kiemelt cikk

Folytatódik használtmotor-sorozatunk, melyben Magyarország legkedveltebb, legnagyobb darabszámban importált gépeit mutatjuk be. Jöjjön a túrasportgépek szürke eminenciása, a 69 darabos mennyiséggel nyolcadik helyezett Yamaha FZ6!

Éppen 15 éve, 2004-ben látott napvilágot a modell, és már megjelenésekor sejteni lehetett, hogy bombasiker lesz. Hiába jött tucatnyi kihívó, mint a GSR600, a Hornet vagy a Z750, a vevők egyszerűen nem tudtak betelni a sportmotorok gyengébb, egyszersmind megbízhatóbb és kényelmesebb átirataival, Ma is tart ez a divathullám, használtmotor-sorozatunk első tíz helyezettje között is négy ilyen nakedet találunk, mely a korábbi sportmororok technikáját örökölte.

Tudtad?
Valójában a korábbi Yamaha R6 erőforrás dolgozik az FZ6-ban, csak éppen az új küldetésnek megfelelően átfésülve. Közel húsz lóerővel gyengébb lett a kereken 600 köbcentis sornégyes, de ez is kevésnek bizonyult – a felhasználók túl sportosnak találták. Ezért 2007-ben teljesen átdolgozott változatot dobott piacra a Yamaha FZ S2 néven, mely rugalmasabb volt az alsó fordulatszám-tartományban.

Nem volt túl hosszú életű a modell, mivel a Z750 mellett nem tündökölhetett a gyengébb hatszázas, ezért az első szériát 2007-ig, míg a másodikat (S2) 2010-ig forgalmazták, majd jött a nagyobb, erősebb utód, az FZ8.

Yamaha FZ6: mi az, hogy típushiba?

Ha az előző gazdája lelkiismeretesen ápolta, javította, akkor aligha lehet komolyabb gondod az FZ6-tal. Ugyan az első évjáratokban felbukkantak elektronikus hibák, melyeket visszahívás során ingyenesen javítottak. Hogy mennyire gyakori volt a fojtószelep helyzetérzékelőjének hibája, azt remekül példázza, hogy a Google automatikusan kiegészíti a Yamaha FZ6 recall keresést a TPS mozaikszóval…

A mi túracsapatunkban is volt olyan tulajdonos, akinek már az első túrája utánfutón ért véget a szinte zsír új FZ6-tal. Szerencsére ingyen javították a TPS hibáját, így a használt vasat keresőknek csak azt kell ellenőrizni, hogy az előző tulajdonos eleget tett-e a visszahívásnak

Yamaha FZ6 – Modelltörténet

2004 – Csodaszép aluvázzal és az R6-ból származó, 18 lóerővel szerényebb teljesítményű sornégyessel jelent meg a piacon a Yamaha újdonsága, az FZ6. A viszonylag gyakori visszahívások miatt csupán két évig maradt érintetlen a modell, majd 2006-ban jött az átdolgozott utód – ha teheted, Te is ilyet válassz inkább a használtpiacon.

Nem az egyedisége vagy szépsége miatt szeretünk bele, de azért nem is csúnya – így fest az első, 2004-es Yamaha FZ6-S

2006 – Átdolgozott motorral, vázzal, segédvázzal és lengővillával érkezett a következő változat, ami talán a feketére fényezett kerekekről lehet legkönnyebben felismerni. A módosított üzemanyag-befecskendező rendszernek köszönhetően nyomatékosabb lett a motor az alsó fordulatszám-tartományban, egyszersmind megfelelt az Euro 2 előírásainak.

A naked vagányabb, az idomos praktikusabb. Kétségtelen, hogy a 2004-es FZ6-N szebb látvány a burkolt S-nél

2007 – Hiába volt sokkal jobb elődjénél, mindössze pár hónapot élt meg az átdolgozott FZ6, majd 2006 októberében a Yamaha bejelentette, hogy ismét átfogó modellfrissítésnek veti alá a modellt. Ismét finomítottak az üzemanyag-befecskendező rendszeren, a fejidomot és a plexit, új, analóg műszeregység került fel LCD-sebességmérővel. Még fontosabb, hogy vadonatúj, négydugattyús féknyergek kerültek a villaszárra, módosították a teleszkópok hangolását, bekerült a háromfázisú (helytelenül: háromutas) katalizátor, s végül kénylemesebb ülést, átdolgozott lengővillát és új utaslábtartókat csavaroztak fel az S2 néven ismert modellre.

Remekül áll a kék szín az átdolgozott, 2007 utáni, S2 jelű Fazernek

2008 – Műszakilag nem változott az FZ6, viszont kissé átfésülték az idomzatot, illetve az Európában eladott S2-k alapáron indításgátlóval és ABS-szel kerültek a szalonokba.

2008 után blokkolásgátló felügyelte minden Európában eladott FZ6 lassítását

2009 – 2008. szeptember 8-án leplezték le az utolsó FZ6-ot, ami tulajdonképpen megegyezik az elődökkel, viszont alapáron jár hozzá a korábban feláras túranyereg.

Az utolsó egy-két évben alapvetően nem változott a motor felépítése, csak apróságok (pl. spéci fényezés és új nyereg) jelentett újdonságot

2010 – Befejeződik a modell gyártása, helyét az FZ8 veszi át, míg technikáját az XJ6/Diversion örökli.

Típushibák, visszahívások – Yamaha FZ6

Mint említettük, főként az első évjáratokat érintették a visszahívási akciók, melyek a fojtószelep helyzetérzékelőját érintették (TPS). Sokkal gyakoribb gond, hogy a többszür átdolgozott, egy darabból álló aluváz nem viseli jól az eséseket – ha nagyot kap, akkor (szinte) menthetetlen. Mivel a bontókba is jellemzően törött motorok kerülnek, viszonylag nehéz a fődarab beszerzése,  ezért különösen nagy hangsúlyt kell fektetni az átvizsgálásra.

Átkozott alkatrész… A 1-000-256-716 cikkszámon kapható, 63 900 forintba kerülő érzékelő volt az FZ6 egyetlen komolyabb hibája

Ha a felni, villa, kormányütköző vagy maga a váz arról árulkodik, hogy nagyot estek a motorral, jobb hátat fordítani neki. Viszont fordítva is igaz: a sérülésmentes, gondosan karbantartott példányok magas futásteljesítménnyel is megvehetőek.

Nem hiszed, hogy százezer kilométer felett is megéri belevágni egy FZ6-ba? Nézd csak meg Jakab Krisztián gépét, amivel keresztül-kasul bejárta már a világot, eljutott Afrikába és Izlandra is – most ú mesél az örökéletű gépről.

A tulajdonos véleménye: Jakab Krisztián (Yamaha FZ6-S)

Most egy valóban sokat látott FZ6-tulajdonos mesél róla, miként vizsgázik a lassan 15 éves gép, ha Izlandot vagy Afrikát célozza meg az ember…

– Mióta van jogsid, hány kilométert tettél meg összesen?

– Jó húsz éve, 1998-ban szereztem motoros jogosítványomat, rögtön korlátlan A kategória került a vezetői engedélybe.

– Milyen gépről váltottál a Yamaha FZ6-ra?

– 1990-től egy Simson robogóval motoroztam, és az együtt töltött 35 ezer km után rájöttem, hogy kinőttem az ötvenes csühögőt. Utána 1998-ban vettem egy féléves (!) Yamaha Xj600 Diversiont… Teljesen más világ tárult elém.

Ismerős a John O’Groats tábla? Igen, innen indult Ewan McGregor és Charley Boorman Long Way Down túrája is

Öt évig hajtottam, majd majd megláttam egy cikket az új FZ6-S-ről – szerelem volt első látásra.

– Miért pont erre esett a választás, mi fogott meg benne?

– Egyszerűen beleszerettem, ahogy megláttam, de ez nem is csoda: a többi félcsupasz 600-ashoz képest sokkal többet nyújtott. Az injektoros blokk és a gyönyörű aluváz a Suzuki Bandittal szemben, a kissé futurisztikus, de hatékony első idom a Honda Hornettel szemben volt hatalmas előny. Azonnal megtetszett, és azt éreztem, hogy ez kell nekem. Gyorsan le is előlegeztem, és nemsokára haza is vihettem az ország első (!) FZ6-S-ét.

– Hány kilométert tették meg azóta a motorral?

– Már közel 160 ezer kilométernél járunk…

– Az nem semmi! Gondolom ilyen hosszú idő alatt azért voltak meghibásodások is…

– Kevesebb, mint gondolnád! Harmincezer kilométer körül kormánycsapágyat kellett cserélnem, mert a gyári tiszta rozsda volt… Ezért nem golyóscsapágyat kapott, hanem hengergörgőst, ami azóta is jól muzsikál – érdemes lecserélni.

A fél világot bejártam vele, de a 160 ezer kilométer alatt csak két kuplungbowdent és a kormánycsapágyat kellett cserélnem

Kétszer is feladta a harcot a vészleállító, kuplungbowdenből is a harmadikat fogyasztom, de hiszed vagy sem, a kopóalkatrészeken kívül csak ennyi – gyakorlatilag hibátlan technika.

– Mi a Yamaha FZ6 három legjobb tulajdonsága?

– Olcsón fenntartható, megbízható, gyakorlatilag nincs típushibája és hosszabb túrákra is tökéletes.

– …és a három legrosszabb?

– A szó rossz értelmében egyszerű futómű, balesetnél sérülékeny, nem javítható idom és váz, az akkumulátor nehezen hozzáférhető helyen van.

– Mit módosítottál rajta és miért?

– Lereléztem az első lámpát, hogy mindkettő világítson, jobban lássak. Ezen kívül feltettem az oldaltáskát, topcase-t, markolatfűtést, túraplexit, GPS-t és szivargyújtó-aljzatot.

– Kinek ajánlanád a típust?

– Igazi mindenes aszfaltra, legyen szó ingázásról vagy kontinensen átívelő túráról. Alacsony fordulaton rendkívül kezes, nagyon könnyen használható, így kezdőknek is bátran ajánlom.

Nem éppen szokványos célpont: Izlandra is eljutottunk együtt…

Ugyanúgy megfelel a kisebb hétvégi körökre mint több hetes túrákhoz.

– Gondolom 15 év és 160 ezer kilométer után nem lesz könnyű a szakítás: mit veszel helyette, ha egyszer lecseréled?

– Már kacérkodom a gondolattal, szerintem egy Tracer 900 vagy Ninen lesz az új párom.

Mennyibe kerül az alkatrész a Yamaha FZ6-hoz?

Cikkünk végére összegyűjtöttük nektek azokat az alkatrészeket és felszereléseket, melyeket legtöbbet kerestetek a modellhez. Ebből kitűnik, hogy jobbára csak kopóalkatrészekre van szükség, s ezek ára kifejezetten kedvező, miként azt megszokhattuk a hasonló korú japán motorok kapcsán.

– Olajszűrő: 1850 Ft

– Légszűrő: 4440 Ft

– Gyújtógyertya: 1700 Ft/db

– Első/hátsó fékbetét: 4760 Ft/6550 Ft-tól

– Akkumulátor: 11 640 Ft

– Kormánycsapágyszett: 11 780 Ft

– EBC kuplunglamellaszett: 20 200 Ft

– Vezérműlánc: 22 190 Ft

– Hátsó féknyereg felújítószett: 6 910 Ft

A használtmotor-rovat támogatója a Motoralkatresz.eu

– Fűthető markolat (Oxford) – 24 600 Ft

– Defekt javító szett patronnal – 6990 Ft

– Hátsó motoremelő – 9990 Ft

Mennyibe kerülnek a használt Yamaha FZ6-ok?

Nem gyártották túl sokáig az FZ6-ot, ráadásul az igazán kívánatos változat a 2006 utáni, mely mindössze három évig volt jelent a piacon. Ennek megfelelően nincs túlkínálat,  de a kifejezetten pörgős importnak köszönhetően évente legalább 60-70 darabbal bővül a hazai állomány.

Előttem az utódom: 2010 után már a nagyobb, erősebb és látványosabb FZ8 vette át a stafétát. Ha ez jobban bejön, kicsit többet kell félretenned – a nyolcszázas kivitel ára másfél millió forint felett indul a piacon

Egy időben kb. 70-80 FZ6-ot árulnak Magyarországon, melyek fele-fele arányban csupasz (FZ6-N) és burkolt (FZ6S). Ilyenkor holtszezonban már 6-700 ezer forintért találhatsz átlagos állapotú, 40-60 ezer kilométert futott FZ6-N-t, viszont ha igazán jót szeretnél, akkor a 2007 utáni, kezesebb és kényelmesebb változatok közül szemezgetsz, melyek egymillió forinttól elérhetőek. Kis szerencsével szinte új motorokra bukkanhatsz, a cikk írásakor több nyolcezer kilométer alatti (!) futásteljesítményű példányt is árultak 1,5 millió forint körül.

A 2009 utáni FZ6-ot már kényelmesebb nyereggel dobták piacra – ez is szempont lehet vásárláskor. Az ülésmagasság mindössze 795 mm, így alacsonyabb motorosoknak is ideális társ lehet az FZ

Ha utassal motorozol és sokat túrázol, akkor egyértelműen a burkolt FZ6-S a jó választás, mely meglepetésre hasonló áron mozog, mint csupasz testvére. Ugyanúgy 6-700 ezer forinttól indul a licit, mint az FZ6-N-nél, és az átdolgozott S2 változat is egymillió forint környékén cserél gazdát, csakúgy, mint a naked esetében.

Kapcsolódó anyag: Használtmotor-sorozat a Hegylakók Motoros Magazinban

Műszaki adatok – Yamaha FZ6 (2010)

Motorkonstrukció: Folyadékhűtésű, négyhengeres, soros

Összlökettérfogat (cm3): 599

Hengerek/szelepek száma: 4/16

Furat x löket (mm): 65,5 x 44,5

Csúcsteljesítmény (LE/min): 98/12 000

Legnagyobb forgatónyomaték (Nm /min): 63,1/10000

Sebességváltó: hatfokozatú

Szekunder hajtás: lánc

 

Futómű és fékrendszer

Elöl: 43 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkóppár, rugóút: 130 mm

Hául: Központi rugóstag 130 mm-es rugóúttal

Gumiméret elöl/hátul: 120/70 R17/180/55 R17

Fékrendszer elöl/hátul: 298/245 mm-es féktárcsa, négy-/kétdugattyús féknyereg

 

Méretek, árak

Tengelytáv (mm): 1440

Ülésmagasság (mm): 795 mm

Száraztömeg (kg): 186 (ABS-szel: 191 kg)

Vételár (új, 2009): 5299 GBP (mai árfolyamon: 1 960 000 Ft)

Képek: Yamaha Motor és Jakab Krisztián