Nem tudod eldönteni, hogy nyitott vagy zárt sisakot szeretnél? Ez többé nem kérdés, ugyanis a mai naptól kapható a Shark EVO ES, mely egyesíti a zárt és a felnyitható fejvédők előnyeit.
A kedvezményes áron, ingyenes házhozszállítással elérhető Shark EVO ES egyik legfontosabb erénye, a plexi érintése nélkül nyitható, illetve zárható a szabadalmaztatott „Auto-up/Auto-down” rendszernek köszönhetően. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy pillanatok alatt, egy mozdulattal válthatsz zártól nyitott „üzemre” és vissza.
VZ150 típusú, karcálló plexi garantálja, hogy évek múlva, valamint esős, párás időben is tökéletesen kilátsz majd a sisakból
Életmentés felsőfokon: az EPS-betét
Miként megszokhattuk a prémiumsisakoknál, az EVO ES-ben is többféle sűrűségű EPS-betét tölti ki a héjat, hogy minél hatékonyabban csillapítsa a becsapódás erejét, s ezzel csökkentse a sérüléseket. Az apró műanyag gyöngyökből, forró gőzös hevítéssel készülő EPS (Expanded PolyStyrene: habosított polisztirol) levegős, rugalmas anyag, ezáltal elnyeli és hővé alakítja az ütés energiáját, így védve a fejet. Ugyanakkor pont ez a nagymértékű deformálódás az oka, hogy csak egyszer használható – becsapódás után mindenképpen cserélned kell a bukót.
(Kép: Gyárlátogatás a Shark gyár fejlesztési osztályán – The Bike Show)
Sisakonként eltérő keménységű habot alkalmaznak a gyárak, tudniillik a kimondottan puha összetétel remekül elnyeli a kisebb ütéseket, de rosszul viseli a nagy sebességű becsapódást, és persze fordítva. Éppen ezért a Shark mérnökei is többféle sűrűségű EPS-t építettek az EVO ES-be, mely a sajátos szerkezetének köszönhetően egyaránt hatékonyan véd a kis és nagy erejű ütések ellen.
Természetesen szemüveg- és intercom-előkészítés is helyet kapott az EVO ES-ben, melynek bélése kivehető, mosható
Shark EVO ES – nyitott és zárt sisak egyben
Szót érdemel, hogy kánikulában, városban araszolva sem kell feltétlenül nyitott sisakban motoroznod, ugyanis a Shark mérnökei összesen öt ponton alakítottak ki szellőzőket a héjon, ami kiváló szellőzést biztosít. Persze a plusz nyílások egyben zajforrások is, ezért a kész formát az F1-es autók légellenállását is vizsgáló CFD-vel (folyadékdinamikai eljárással) tesztelték, majd az eredmények alapján tökéletesítették, hogy minél csendesebb és könnyebben hordható legyen a fejvédő.
Mi sem egyszerűbb: az EVO ES egyik legfontosabb erénye, hogy zárt állapotból egy mozdulattal, a plexi automatikus fel- lehajtása mellett alakítható át nyitott sisakká és vissza
A zárt és jet-sisakként is hordható, többféle külső héjméretű Shark EVO ES február 14-ig komoly bevezető kedvezménnyel, százezer forint alatti áron kapható a Fokt Motornáltöbbféle színben és az összes elérhető méretben. Sőt, akkor sem maradsz le az akcióról, ha éppen kifogyott az általad választott fényezés vagy méret, mivel a kedvezmény a február közepéig megrendelt és később átvett bukókra is vonatkozik.
A képzések és vezetett túrák mellett lesz lehetőséged tesztelni is, a Hondánál a CRF1100L Africa Twin, az XL750 Transalp, az NX500 és az X-ADV is kipróbálható lesz
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
A képzések és vezetett túrák mellett lesz lehetőséged tesztelni is, a Hondánál a CRF1100L Africa Twin, az XL750 Transalp, az NX500 és az X-ADV is kipróbálható lesz