Élet 100 ezer kilométer felett – II. rész – Gábor, Gréta és az FZ1-S

Élet 100 ezer kilométer felett – II. rész – Gábor, Gréta és az FZ1-S

              - Címkék |Kiemelt cikk

Új sorozatunkban olyan hazai motorosokkal beszélgetünk, akik már több mint százezer, sőt néha több mint kétszázezer kilométert gyűjtöttek a vasba. Második részünkben egy 2008-as Yamaha FZ1-S-ről lesz szó, melyről tulajdonosa, Balla Gábor mesél nekünk.

Mielőtt a közepébe vágnánk, röviden ismertetjük a típust azokkal, akik még nem hallottak volna róla, de hasonló gép vásárlását tervezik. Az ezres Fazer 2001-ben született meg, és az FZ6 sikerén felbuzdulva dobta piacra a Yamaha. Esetében a Yamaha YZF-R1 húszszelepes, karburátoros erőforrását építették be a túrasport stílusú gépbe, mely megjelenésekor 143 lóerővel sokkolta a vetélytársakat.

Ereje és futóműve mai napig több mint elég a közútra, formavilága pedig kora ellenére sem régies

Habár futóműve közelében sem volt az R1-ének, mégis az ötlet sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy 2006-ban modellfrissítés érkezett FZ1 néven. Az ezres Fazer nemcsak megjelenésében újult meg, hanem új felfüggesztést és erőforrást is kapott, mely 150 lóerős csúcsteljesítményre volt képes. 2015-ös megszűnéséig fejidomos és csupasz változatban egyaránt kapható volt a sorozat FZ1-S illetve FZ1-N néven.

Ez a legsportosabb túramotor? Igazán sokoldalú gép lett az FZ1

Alsó fordulaton az R1-hez mérten nyomatékosabb blokkja, egyenes kormánya és hosszabb rugóútja nagyban hozzájárult, hogy megállja a helyét kényelmes túramotorként, mellyel bármikor lecsavarható egy több ezer kilométeres túra. Tervezéskor persze az is szempont volt, hogy a sportmotorgéneket átörökítsék, így hát az alumínium hídváz, a sportos lengőkar és a rövidnek számító, 1460 mm-es tengelytáv hozzájárult, hogy igazi kanyarvadász váljon az egyébként igencsak kényelmes gépből.

A használtmotor-rovat támogatója a Motoralkatresz.eu, a minőségi alkatrészek forrása

Persze így már nem pörög üvöltve az ötszámjegyű fordulatszám-tartományban, de így is meglepetést okozhat egy-egy hatszázasnak, 750-esnek a lámpánál.

Interjú a tulajdonossal, Balla Gáborral

Gábor 2001-ben szerezte jogosítványát, és egy FZ6-S-ről nyergelt át a 2008-as nagytesóra, mellyel rengeteg olyan helyet megjárt, ami minden túlzás nélkül motorosparadicsomnak nevezhető. Nem mellesleg gépjárműtechnikus végzettségével ért a szereléshez is, ezért a kisebb karbantartásokat maga végzi el a Yamahán.

Magáért beszél a kép: a táj gyönyörű, a Yamaha pedig pont ide való – tökéletes az összhang

– Mesélj egy kicsit, kérlek, miként jött a motorozás az életedbe, és mit adott neked?

– Kalocsán élő unokatestvérem fertőzött meg azzal, hogy odaadta a Babettát 11 éves koromban, majd elkapott a „motorozni akarom” életérzés. Ennek az lett a vége, hogy először egy Yamaha Joggal, majd egy Gilera Runner FXR180-nal robogóztam, melyekkel összesen 55 ezer (!) kilométert tettem meg közúton. Mivelhogy a mopedekkel is szerettem sokat menni, éreztem, hogy kell valami izmosabb, amivel hosszútávon akár kétszeméllyel is megindulhatok. Így jött az FZ6-S, melybe 95 ezer kilométert gyűjtöttem, majd a 2008-as nagytestvére, az FZ1-S.

Gábor leginkább hosszútávon szeret motorozni – itt épp a Balkánon vágott keresztül

– Beszéljünk kicsit a jelenlegi a motorodról! Mennyi kilométer van benne, milyen hibák jelentkeztek és milyen javításokat végeztetek el rajta.

– Jelenleg 137 ezer kilométer van a Yamahában, melyből 126 ezer a saját termésem. Első komolyabbnak mondható szerviz a 85 ezernél megejtett gyári vezérműlánc cseréje volt, ami meglepő módon olcsóbb mutatvány lett, mint amire számítottam. 100 ezer kilométer után elkopott a teleszkóp króm csúszószára, amit inkább bontóból szereztem be az új alkatrész borsos ára miatt, egyidejűleg az első kerékcsapágy is csereérett lett, így vadonatúj Koyót vásároltam bele. 120 ezer kilométernél megadta magát a központi rugóstag, amit 30 ezer forintért az Öhlins futóműszervizben szakszerűen felújítottak. Sok rémtörténetet olvastam a generátor forgórészéről, hogy a mágnesek rendszerint leválnak, noha érdekes módon nekem ennyi idő után sem következett be a rettegett hiba – lehet, az én motorom a kivétel? Tartósságához szerintem nagyban hozzájárul, hogy csakis gyári minőségű alkatrészeket használok. Érdekes, hogy az első féktárcsákon alig látható kopás, pedig hat szett fékbetétet cseréltem már. Ezen felül se a vízpumpához, se a kuplunghoz nem kellett még hozzányúlni, ráadásul az akkumulátor is kibírt 9 évet és 100 ezer kilométert.

– Miként sikerült ennyi kilométert belecsavarnod a vasba?

– 2005 óta együtt motorozom a nagykanizsai H-Turul motoros klubbal, így többnyire velük teszem meg a külföldi túráimat. Minden évben beiktatok 1-2 nagyobb gurulást, melyek legalább egy hetesek, illetve a hosszúhétvégéken járom a környező országokat.

A francia Alpokban, a Col de Galibieren

– Mi volt a leghosszabb túrád a motorral?

– Az említett klubbal csináltunk egy tizenegy országot érintő Balkán túrát, amikor a bulgáriai Sozopolig mentünk le. Másik hasonló a francia Saint-Paul de Vance túrám volt. Mindkét kiruccanás körülbelül 4000 kilométer hosszúra sikeredett.

– Mennyi a napi rekord a géppel?

– 1200 kilométer, melyet Budapest és a svájci Basel között tettem meg.

– Miért ezt a típust választottad az átlagon felüli futásteljesítményhez, intenzívebb használathoz?

– Már az elődjét, a kistestvért is nagyon szerettem a stílusa miatt, ugyanis a sportos, de kényelmes motorozás amely igazán fekszik nekem. Amikor rátaláltam az FZ1-S-re tudtam, hogy kell a plusz erőtartalék és a komolyabb futómű – nagyon nem bántam meg a cserét.

– Végeztél valamilyen átalakítást a Yamahán?

– Igen, igyekeztem minél inkább személyre szabni, például Wilbers márkájú progresszív rugókat kapott a teleszkópokba, K&N sportlégszűrőt, fém fékcsöveket, egy Akrapovič kipufogót és Tommot zselésülést. Ezen felül gyári oldal-, illetve tanktáskát és Ram-mount telefontartót is felszereltem. Dizájnt illetően annyit módosítottam, hogy megvásároltam rá a GT oldalidomokat, hogy még sportosabbnak hasson a paripa.

– Van-e állandó utasod, és ő miért szereti/nem szereti a motort?

– Állandó utasom a feleségem, Gréta és mivel nem volt választása, meg kellett szeretnie a Fazert, ami persze nem volt nehéz dolog.

Gábor és a felesége, Gréta a tengerparton. Nem tudok szó nélkül elmenni mellette, hogy amilyen patika a gép, olyan fullos a motoros felszerelés is – így kell ezt!

– Üzemanyag-fogyasztásod miként alakul egyedül, illetve utassal?

– Utassal és/vagy túrázáskor 5-6 liter között mozog, viszont ha autópályázunk, akkor 7,5 literre jön ki az átlag, ami egyáltalán nem horror, tekintve hogy olyankor 150 és 180 között változnak a karakterek a sebességmérőn. Időnként, amikor nem túrázom, kimegyek valamelyik pályanapra, hogy lazára engedjem a gyeplőt, és olyankor a 9 litert is benyeli a ménes, viszont azt nem tudom, hogy egy ingázónál mennyit ehet, mert városban egyáltalán nem használom.

– Milyen olajat használsz, és milyen időközönként cseréled?

– Motul 5100 15W-50-et öntök bele, amit 5 és 10 ezer kilométer között szoktam cserélni. Itt megjegyezném, hogy ennyi megtett kilométer ellenére az olajfogyasztása minimális, a csereperiódus között nem kellett egyszer sem utántöltenem, ami igazán szép teljesítmény, de nem meglepő a precízségéről híres Yamahánál.

– Melyik abroncs vált be a legjobban? Mennyit futott el, illetve újat vagy használtat veszel rá?

– Nekem a Metzeler Roadtec 01 jött be leginkább, melyből mindig újat teszek fel, és általában tízezer kilométerenként kell cserélnem.

Szikrázó lábtartó bizonyítékként, hogy a Roadtec 01 nemcsak tartós, hanem kifejezetten jól is tapad. Az már csak kellemes ráadás, hogy így is elfut tízezer kilométert…

Mennyire vagy megelégedve a kényelmével?

– Ez a gép azért is volt jó választás számomra, mert bár sportos, mégis komfortosabb mint egy „hasalós” sportgép, ennélfogva szélvédelme is elfogadható, hacsak nem egy FJR-hez hasonlítja az ember. Menet közbeni kényelmével nagyon meg vagyok elégedve, és erről a feleségem is hasonlóképpen vélekedik, pláne, hogy Tommot komfortülésekre cseréltem le a gyári nyergeket.

– Milyen negatívumot tudnál felhozni a típus ellen?

– Egyetlen dolgot hiányolok, az pedig az ABS, ami igazán lehetne alapfelszereltség.

Mindenütt jó, de a legjobb a hágókon – Furkapass, Svájc

– Mire cseréled le, ha egyszer odakerül a sor, és miért?

– Habár egyelőre nem tervezek cserét, mégis két egymásnak ellentmondó stílus jönne szóba. Amennyiben eljönne a változás ideje és az eszemre hallgatnék, akkor a FJR1300-as vagy MT-09 Tracer közül választanék. Ha viszont a szívemre hallgatnék, akkor egy Yamaha MT-10 lenne az utódja, ami egy merőben más stílus ugyebár.

– Végezetül, kinek ajánlanád az FZ1-et?

– Azoknak, akik vonzódnak a sportos motorozáshoz, ám a kényelmet sem vetik meg, pláne, ha utassal, csomagokkal terveznek hosszútávon motorozni – erre biztosan jó választás lesz a Fazer!

Kedves Olvasók! Ti hogy álltok a kilométerekkel? Amennyiben legalább 100 ezer kilométert mentetek a motorjaitokkal, osszátok meg velünk, mi pedig bemutatjuk a motorozás „hosszútávfutóit” olvasóinknak! Köszönjük!