Miért kell önvezető funkció, ha eleve azért veszünk motort, hogy vezessük és kikapcsolódjunk? Nos, a megfejtés ezúttal a téves fordításban rejlik: az önvezető motor ugyanis nem kormányoz, viszont annál többet gyorsít, fékez stb., hogy megvédjen téged. Igen, a saját hibáidtól…
Fázol a gondolattól, hogy önvezető autód vagy motorod legyen? Nos, akkor rossz hírem van, ugyanis a kocsik jó része már évek óta önvezető. A félreértés abból adódik, hogy a köznyelvben a kormányt magától forgató járművet gondoljuk önvezetőnek, miközben az eredeti meghatározás sokkal beszédesebb: a jármű automatizáltságának mértékét fejezi ki. Röviden bemutatjuk, mit jelent ez.
Megérkeztek az első önvezető motorok
Több mint két évtizede jelentek meg az első önvezető autók, ezekben a jármű elejére felszerelt radar vezérelte a gyorsítást, lassítást, és így állandó távolságot tartott a kocsi az előtte haladótól. Gyakorlatilag ugyanez a vezetéssegítő rendszer jelenik meg heteken belül a KTM és a Ducati túraenduróin, hogy segítse a motorosokat.
Tudtad?
Szabványosított, hogy melyik segédlet milyen mértékű önvezetésnek számít, ezáltal a gyártók egységesen sorolhatják be önvezető autóikat, motorjaikat. Öt csoportra osztják a járgányokat: első kategória az állandó követési távolság tartása, kettes szinten már automatikusan elindul, megáll és parkol a gép, és napjainkban a csúcs a hármas, mely alkalmas önálló közlekedésre, ha a vezető besegít a váratlan helyzetekben.
A 2021-es Ducati Multistrada V4 hátsó radarja. Az új fejlesztéssel egyes szintű önvezetésre lesz képes a modell
Hamarosan jön az autók között a négyes szint, ahol már tényleg csak pótsofőrök leszünk, mert az esetek többségében nincs szükség, míg az ötös – amit 2030-2035-re várunk – már kormánykerék nélküli, jogsi híján is használható jármű lesz.
Néhány hét múlva megjelenik a szalonokban a KTM 1290 Super Adventure és a Ducati Multistrada V4, s mindkettőhöz rendelhetnek a tulajdonosok első-hátsó radart, mely segít elkerülni a ráfutásos baleseteket. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy megkezdődik az önvezető motorok korszaka.
Pár év múlva ugyanolyan természetes lehet a távolságtartó radar és az önfékező rendszer a motorokon, mint például napjainkban a kipörgés- vagy kerekezésgátló
Hasonló utat választott a KTM és a Ducati: mindkettőn az autók radaralapú tempomatját használják, persze a kétkerekűek sajátosságai szerint átfésülve, hogy minél tökéletesebben szolgálja a motorosokat. Az adaptív, tehát távolságtartó tempomat számos esetben hasznos lehet,
például figyelmezteti a pilótát, sőt át is veszi tőle a gáz és a fék kezelését, ha nagy tempóval közelít a lassan haladó vagy álló járművek felé.
Emellett figyelmeztet arra is, ha hátulról valaki túl gyorsan közelít felénk, illetve segít elkerülni, hogy sávváltáskor összeütközzünk a holtterünkben haladó robogóssal, bringással vagy kisebb autóval.
Leleplezték az elsőt – indul az önvezető Multistrada V4 gyártása. A KTM és a Ducati radarokat használ a forgalom feltérképezésére, míg a Honda (a jelenlegi szabadalmak alapján) a villa mögé rejtett kamerával is kiegészíti a rendszert
Ha mindezt társítják a Hondánál és Yamahánál már prototípus szinten tesztelt önegyensúlyozással, akkor az elektronika ugyanígy segíthet a túlvállalt kanyarokban, mint például a radar városi motorozás során. Például az önálló fék- és gázkezeléssel, no meg az önegyensúlyozó bevetésével megúszható lesz a kisodródás és/vagy elesés, és ezzel csökken a sajáthibás motorbalesetek száma.
A rendszer lelke: radar pásztázza a motoros előtt, mögött és mellett a forgalmat
Nem kell hát ódzkodni az önvezetéstől, hiszen az egyetlen negatív hatása az, hogy működése közben ráébredsz: hibáztál, és csak az elektronikának köszönheted, hogy továbbra is a gumi van lent, a motor meg felül.
Milyen programokkal vesz részt a BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán? A BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán BMW GS Kupával, tesztmotorozással és a BMW Motorrad Enduro Park Hechlingen oktatói által tartott ingyenes terepmotoros tréninggel kapcsolódik a rendezvényhez.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Milyen programokkal vesz részt a BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán? A BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán BMW GS Kupával, tesztmotorozással és a BMW Motorrad Enduro Park Hechlingen oktatói által tartott ingyenes terepmotoros tréninggel kapcsolódik a rendezvényhez.