Joó Dániel ismeri a KRESZ-t, ezért teljesen nyugodtan hagyta a motorját a járdán. Mire visszaért, az önjelölt sheriff már rá is rakta a matricát – kérdés, hogy jogos volt-e?
Mielőtt belevágunk Dániel történetébe, gyorsan tisztázzuk az öt legfontosabb szabályt, amiben Dr. Szabó Sándor, azaz Valmont volt segítségünkre:
1. Minden olyan helyen parkolhatsz motorral, ahol azt más járművek is megtehetik szabályosan.
2. Egy autó számára kijelölt parkolóhelyen kettő motorkerékpár parkolhat egyszerre.
3. A motorkerékpár az úttest mellett párhuzamosan parkoló autók között ferdén is parkolhat, amennyiben nem lóg ki jobban, mint a parkoló autók.
4. A motorkerékpárok esetén egy tilalom alóli engedmény is van, miszerint kétkerekű motorkerékpárral és segédmotoros kerékpárral akkor is lehetséges a járdán parkolni, ha azt útburkolati jel vagy tábla tiltja.
5. Ez utóbbi csak akkor szabályos, ha a jármű nem foglalja el a járdának több mint felét és mellette legalább 1,5 méter hely szabadon marad.
Ezt olvastad már? A jogász válaszol: ezért (nem) parkolhatnak ingyen a motorok
Motorral járdán parkolni – szabályos vagy sem?
Most pedig következzen Dániel bejegyzése és persze a megfejtés – szabályosan parkolt vagy sem?

„Találkozott már valaki ilyennel? Budapest I. kerületében volt dolgom, kb. egy óra hosszát parkoltam a motorommal a járdán, szabályosan. Valami infantilis barom meg addig ráragasztotta ezt a matricát a távollétemben. Csak engem bosszant fel? Jó, hogy nem láttam, amikor hosszányúlt a motoromhoz, mart akkor tuti, hogy engem a rendőrök visznek el, őt pedig a mentők…”

Három tanulsága is van a történetnek, egyik meglepőbb, mint a másik, így nem is szaporítjuk tovább a szót: jöjjön a „megfejtés”!
- Aki matricával elcsúfít, megrongál egy ismeretlen járművet, az máris hibázik: erre egyszerűen nincs indok, se mentség. Eleve visszás szabályokra hivatkozni, miközben az önjelölt igazságosztó maga is vétséget követ el…
- Valóban szabályosan állna itt a motor, ha ez „egyszerű” járda lenne, ám ennek egyik oldala a bringásoknak fenntartott (így már borítékolható is, hogy miért lánckerekes a matrica…):

- Mindenesetre, ha valóban a szabálytalanság zavarta volna a matricát felragasztó bringást, akkor az a minimum, üzenetet hagy: „Ez nem járda, haver – legközelebb figyelj jobban!” Így máris jobb színben tűnne fel az összes biciklis, míg az ocsmány matrica csak haragot szül…
Kapcsolódó anyag: motorok és parkolóházak – milyen szabályok vonatkoznak ránk?
Azaz továbbra is bátran parkoljon mindenki a járdán, ha elegendő helyet hagy maga mellett, de az ilyen speciális helyzetekben figyeljen rá, hogy ne akadályozza a bringásforgalmat. Erre megoldás lehet,
- ha közvetlenül a fal mellé támasztja a motort,
- legrosszabb esetben pedig simán beállhat a várakozó autók közé, hiszen ott is ingyenesen parkolhatnak a motorok.
Tegyük hozzá, az eleve zsúfolt és parkolóhiányban szenvedő Budapesten kár elvenni a helyet a kocsik elől, hisz’ mostanában van így is elég baja szegény sofőröknek. Szóval ha csak megoldható, ott tegyétek le a gépet, ahol autóval nem lehet parkolni, figyeljetek a többi közlekedőre és semmiképpen ne ragasszátok teli más autóját vagy motorját – így mindenki jobban jár.
Ez is érdekelhet: „A jogász válaszol” rovat korábbi részei a Hegylakók Motoros Magazinban