Egyesek a csúcskategóriás abroncsokra esküsznek, hogy mindig tökéletes tapadásra számíthassanak, míg mások beérik a kedvezőbb árú köpenyekkel, mondván, úgysem használják ki a gumiban rejlő tartalékokat, ezért nem szeretnének erre áldozni. Jómagam itt jövök be a képbe, ugyanis a két tábor között helyezkedem el, ám most megszületett az elhatározás, hogy profi abroncs után nézek.
Mint sokan mások, én is az interneten keresztül gyűjtök be rengeteg információt a motorozással kapcsolatban. Emlékszem, mikor az első pár új papucsot keresgéltem az előző motoromra, gondoltam a fórumok és felhasználói vélemények elolvasása után majd tisztább képet kapok.
Természetesen háromórányi keresgélés után tucatnyi ellentétes és gyakran megalapozatlan véleményt olvastam, így hát olyan zavart éreztem az erőben, mint Ewan Mcgregor a csillagok háborújában, majd mérgesen felálltam a számítógép elől: miért olyanok osztják az észt, akiknek utána „nem is marad”?
Mivel sokáig Michelin Pilot Road 2, majd Road 3-at használtam a Suzuki SV-n, ezért gondoltam, a Pilot Power 2CT megfelelő lesz a GSX-R-en, hiszen úgysem motorozom ki úgy, mint az internet bölcsei, ráadásul drágának sem mondható ez a papucs. Természetesen ez így is lett, soha nem éreztem azokat az ijesztő dolgokat, amiket a felhasználók zöme leírt, miszerint visszafogna az abroncs, csúszkálna össze-vissza az alföld „brutális” kanyarjain vagy a hegyi szerpentineken, esetleg pályamotorozáskor. Persze ott motoszkált a gondolat, hogy 12 év motorozás és megannyi pályanap után ideje lenne kipróbálni, mégis milyen lehet friss fejlesztésű, prémium köpenyt használni, hiszen most már csak megérzek valami különbséget. Mivel második éve rendszeresen eljárok versenypályára gyakorolni, a cél egy olyan gumi kiválasztása volt, mely utcán és pályán egyaránt megállja a helyét és nem húszéves konstrukció.
Ezúttal messzire elkerültem az önjelölt Rossikat és Mad Maxeket, inkább letöltöttem a gyártók sajtóanyagait, melyek szintén nem szentírások, hiszen csak dicsérhetnek, de a lényeg azért kiderül belőlük. Így akadt fenn a rostán a Pirelli Diablo Rosso IV, mely félúton helyezkedik el a túrasport és a szupersport abroncsok között.
Miért éppen a Pirelli Diablo Rosso IV?
Már az meggyőző érv volt, hogy 200 lóerőt meghaladó szupersportmotorokra is ajánlják, így több mint valószínű, a GSX-R750 ereje sem feszíti majd szét az új Rosso IV-et. Elsősorban azoknak ajánlja a gyártó, akik hétvégente egyedül vagy utassal elmennek csapatni egyet, és mivel az elmúlt évben többször jutottam el pályára, mint hosszabb túrára, ezért ez újabb érv volt mellette. Ráadásul nagy stabilitást ígérnek kanyarodás, fékezés és kigyorsítás során, sőt az utcai felhasználás változékony körülményeit figyelembe véve olyan anyagkeveréket fejlesztettek ki, hogy hosszútávon, esőben is nyugodtan mehessünk vele, nem kell attól tartani, hogy esetleg kiszámíthatatlanná válik, ha megjön az égi áldás. A legújabb Rossót a Superbike vb-n gyűjtött tapasztalatok felhasználásával készítették el, így az ígért, kiszámítható tapadásra – amit az angolban rendre „teljesítményként” emlegetnek – biztosan nem lesz panaszunk.
Mivel jött a lehetőség, hogy tesztgumit válaszszak magamnak az R17 jóvoltából – és már egyébként is kinéztem magamnak a Rossót -, hezitálás nélkül válaszoltam is nekik, hogy mit látnék szívesen a Pilot Power 2CT helyett. Múlthéten gyors egyeztetést követően már hozta is a futár a 120-as, illetve 180-as papucsokat. Jött a telefon, hogy a gumishoz hamarabb kellene mennem, ezért hát kénytelen voltam Csepel biciklimmel sebességrekordot dönteni, felrohanni az albérletbe a bőrruháért, majd elsétálni a garázshoz a motorért. Szerintem ebben a melegben a békának kisült a szeme a vízben, én meg gumikkal a kezemben, bőrruhában nyomtam a sprintet – jobban fogyasztott ez a pár száz méter, mint bármilyen csodaedzés…
Motor kitol, beindít, sisak felhúz, D-gyűrűs csat befűz, garázs ajtaja becsuk, majd annyit mondok a sisak alatt: „Tűz Csucsu!” Vannak azok a pillanatok, mikor szívesebben áztatom kis habtestem a strandon. Nos, ez pont olyan volt, délután 4-kor csak az motivált az egészben, hogy hamarosan felkerülnek az új papucsok. Miután átjutottam a vezetés közben mobiltelefont nyomkodó, kanyarban előző autókon, végre eljutottam a műhelybe, ahol végre el kezdték felrakni a Pirelliket…
Fent vannak hát az új abroncsok és jöhet az első pályanap – kíváncsian várom, hogy miként teljesítenek a Rossók a forró aszfalton a rázókövek között. Tartsatok velünk a következő részben is, hamarosan folytatjuk!