Noha tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a hagyományosnak mondható, szeptemberi találkozó, idén újra motoroktól lesz hangos Faaker See környéke. A European Bike Week – szeptember 7. és 12. között – ismét várja a motorosokat, valamint a Harley-rajongókat, ráadásul a helyszín nincs is messze a magyar határtól – 2-3 óra alatt lazán elérhető.
– Örülünk, hogy megrendezhetjük a 2021-es európai találkozót! – mesélte Kolja Renstock, a Harley-Davidson európai vezetője. – Sajnos a 2020-as találkozót le kellett mondanunk – tette hozzá – a COVID-19 járvány miatt, de ez csak még jobban megerősített minket, hogy idén újra folytassuk a hagyományt.

Szerencsések vagyunk, hogy Karintiában nagyon támogatják a rendezvényt és az előírásokat szigorúan betartva megkaptuk az engedélyeket.
European Bike Week a Faaker Seenél
Az egyhetes rendezvény legérdekesebb programjai:
– Harley-Davidson Motorcycle Expo: 2021-es Harley-Davidson motorok kiállítása, közöttük az új Sportster S és Pan America modellekkel. Természetesen az épített motorokról sem feledkeznek meg a kiállítók.
– Demo Rides: a látogatóknak lehetősége lesz kipróbálni a legújabb Harley-Davidson modelleket, beleértve a nagy túramotorokat, cirkálókat és az új Pan America túraendurót is.
– H-D Merchandise üzlet, ahol a legújabb ruházati termékek és Harley-Davidson kiegészítőik mind megvásárolhatóak.
– H.O.G. Meet Up Zone: kizárólag a H.O.G.-tagoknak fenntartott terület, ahol italokkal és akciós termékekkel is készülnek a fogadásukra.

A programok 10:00 és 18:00 között látogathatóak. Fontos tudni, hogy a találkozóra érkezőknek az érvényben lévő osztrák 3G-szabálynak kell megfelelni (beoltott, tesztelt vagy felépült) és csak így juthatnak be a rendezvényre. Biztonsági okokból a hivatalos motoros felvonulás elmarad, csakúgy, mint az éjszakai programok és a ride-in custom motor show. Ha Te is részt vennél az egyik legnagyobb európai motorostalálkozón, látogass el az esemény hivatalos Facebook-oldalára, ahol további részleteket tudhatsz meg.
A leggyakoribb kérdések és válaszok az idei European Bike Weekről
– A korábbi helyszínen zajlik a rendezvény?
Igen, ugyanott, mint eddig, két bejárattal. Az egyik a Faak am See pályaudvarnál, a másik pedig az A1 pihenőnél. Google Maps Plus kód: HW77+R5 Villach, Austria.

– Ausztria beengedni a látogatókat?
Jelen állás szerint Ausztria a többi európai országgal szemben nyitott. A Harley-Davidson folyamatosan figyeli a híreket és egyeztet a helyi vezetőséggel, de a mai infók alapján szabadon látogatható az ország.
– Szükség van EU-s COVID igazolványra a belépéshez?
A látogatóknak az érvényben lévő osztrák 3G szabálynak kell megfelelni (beoltott, tesztelt vagy felépült) és csak így juthat be a fesztivál területére. Az EU digitális COVID-igazolásával lehet a vakcinakártyát, a negatív tesztet vagy a felépülést hitelesíteni, illetve szabad a belépés az érvényes és elfogadott védettségi kártyával vagy teszteredménnyel.
– Tényleg elmarad a hivatalos Harley-Davidson felvonulás?
A felvonulás a rendezvénynek egy olyan programja, ami ezreket mozgat meg. Biztonsági okokból a 2021-es rendezvényen nem lesz felvonulás, éjszakai rendezvények és custombike show sem.

– Hogyan zajlik a tesztvezetés?
A látogatóknak lehetősége van kipróbálni a legújabb Harley-Davidson modelleket, beleértve az ikonikus túramotorokat, cirkálókat és az új Pan America túraendurót is. A COVID-19 járványügyi előírásoknak megfelelően kizárólag saját motoros felszereléssel lehet részt venni a tesztvezetésen.