Használtmotor – XXXII. rész – BMW F 800 GS

Használtmotor – XXXII. rész – BMW F 800 GS

              - Címkék |Kiemelt cikk

Sorozatunkban a használtpiac legnépszerűbb motorjait vesszük górcső alá, hogy megnézzük, miért is oly közkedveltek mindmáig. Ezúttal a BMW ismert típusa, az F 800 GS kerül terítékre…

2008-ban született a könnyű és karcsú terepgép, melyet kifejezetten agilis, szórakoztató túraenduróként jellemeztek a tulajdonosok. Akárhogy is nevezik, 207 kilogrammos menetkész tömegének és remek pakolhatóságának hála, nagyszerű világjárót tudhat magának az, aki az F 800 GS-t választja. Az már kérdés, hogy több olyan márkarajongóba belefutottunk, aki szerint ez „nem is igazi” GS, hiszen nem boxer, de bátran mondhatom: semmit nem von le a motor használati értékéből, hogy hengerei függőlegesen, és nem vízszintesen állnak…

Le sem tagadhatná, hogy GS, menettulajdonságai alapján pedig méltán viseli nevét!

Kijelenthetjük, hogy a soros, kéthengeres “F” széria megtalálta helyét a piacon, amit jól mutat, hogy 2013-ra némi ráncfelvarrást kapott, így aztán új idomzat és elektromos futóműállítás tette modernebbé a kalandort, mely szinte az egyedüli többhengeres, 21-es első kerekű modell volt a piacon. Ugyanebben az évben napvilágot látott az Adventure változat is, mely többek között megnövelt üzemanyag-kapacitással, hosszabb rugóúttal és továbbfejlesztett idomzattal lépett színre.

A 800-as Adventure is kimondottan magas motor, viszont igen keskeny, ezért 175-180 centivel már simán vállalható

2016-re a átdolgozták a szériában felszerelt kipufogórendszert, valamint a kiegészítőként választható Akrapovič HP kidörrentőt is. Elektronikus gázmarkolatot is kapott, aminek köszönhetően a pilóta előre beprogramozott Rain, Road, Enduro, és Enduro PRO üzemmódból választhatott – utóbbi kettő feláras extraként volt megvásárolható. Ezenfelül új, könnyebben leolvasható műszeregységről tájékozódhatott a GS-t terelgető motoros, mely egy hibajelző lámpát is kapott ( angolul: MIL – azaz Malfunction Indicator Light), valamint galvanizált idomzat tette még impozánsabbá a túragépet.

Milyen erőforrás lapul a BMW F 800 GS-ben?

Erejét a BMW F 800 S-ből származó soros, kéthengeres, 798 köbcentiméteres, folyadékhűtéses erőforrás adja, mely 85 lóerős maximális teljesítményre képes, és bár kiejtve nem hangzik soknak, mégis több mint elég egy jó csapatáshoz terepen és aszfalton egyaránt. Ez egy kellően pörgős, élénk hajtómű, melyet ha rosszalkodásra késztetünk, a kissé reszelős hangú kipufogódob megpezsdíti a vérünk, és azonnal tiltásig akarjuk forgatni.

Emlékszem, anno iskola után napi szinten megnéztem ezt a videót, mert öröm hallgatni, ahogy dalol a sorkettes…

Igen, ez nem kanyarvadász sportmotor, de mentem már osztrák szerpentinen F 800 GS után, és csak pislogtam, milyen kanyarsebességet ért el és milyen komoly kigyorsításokkal tört ki a kanyarokból.

Modelltörténet – BMW F 800 GS

2008 – Piacra dobták az F 800 GS-t, mely az első soros, kéthengeres erőforrással ellátott GS volt

2013 – Elektrnikus gázmarkolatot, gombnyomásra állítható első futóművet és új idomzatot kapott a BMW

2016 – Némi dizájnmódosításon esett át a modell, többek között galvanizált elemekkel spékelték meg

2018 – Nagyobb összlökettérfogattal és teljesítménnyel, F 850 GS-ként él tovább a típus, míg kistestvére – az F 700 GS – F 750 GS-ként folytatja pályafutását

A tulajdonos véleménye – Tóth Attila– BMW F 800 GS (2009)

Attila fiatal korában motorozott, majd az élet úgy hozta, hogy felhagyott hobbijával – egészen 2019-ig –, amikor is úgy döntött: leteszi a korlátlan jogosítványt és ismét nyeregbe száll. Foglalkozását tekintve tűz- és munkavédelemmel keresi kenyerét, szabadidejében pedig túrázik.

– Mesélj a motorodról, kérlek! Milyen tapasztalataid vannak vele?

– Ez a második F 800 GS-em, ugyanis az előzővel elgázolt egy kisteherautó, így sebtében pótoltam egy másik vassal. Ezzel a motorral 38 ezer kilométert csavartam le eddig. Ingázni nem használom, túrázni vettem ezt a motort, így spontán megindulok, amerre épp a motor eleje áll.

Noha kiváló enduró, aszfalton is ügyesen mozog a GS Attila szerint

Nagyon szeretem ezt a típust, nagyszerűen érzem magam a nyergében, tényleg átélem rajta a szabadság érzését. Mióta nálam van, kiegészítő fényszórókat szereltem fel, melyeket előtte igencsak hiányoltam, de más kivetnivalóm nemigen akad vele. Fogyasztása barátságos, stílustól függően 5 és 8 liter között alakul nálam, amiben persze előfordulnak keményebb csapatások is.

Tisztán látszik, milyen komoly haspáncél óvja az olajteknőt és az is, hogy nincs hiány szabad hasmagasságból…

Meghibásodást mindössze egyet tudok említeni, az pedig nem más, mint a típushibaként ismert generátorprobléma, ami természetesen már orvosolva lett. Ha egyszer odakerülne a sor, hogy lecserélem, akkor a BMW S 1000 XR-t venném helyette, mert úgy érzem, elférne erősebb motor a háznál.

Típushibák – BMW F 800 GS

Elolvasva a fórumokat, úgy találtam, hogy a legjellemzőbb hibák a típus kapcsán a következők voltak: generátor állórészének leégése, henger környéki olajfojás, valamint idő előtt elkopott kormány- és kerékcsapágy. Ezeket leszámítva inkább a tulajdonosok hanyagságából adódó gondok merültek fel, vagyis ha gondos gazdától származik a kis GS, nyugodtan lecsaphatsz rá egy alapos átvizsgálást követően.

Visszahívásokból sem volt túl sok, de azért érdemes ellenőrizni, hogy átesett-e rajtuk a kiválasztott példány. Például a párás környezetben használt vasakon elromolhatott az oldaltámasz kapcsolója, amitől persze nem is lehetett elindítani a gépet. Mi több, fordítva is előfordulhatott: kihajtott oldaltámasszal is elindult a gép, amennyiben meglazult a kapcsoló rögzítőkonzolja. Behívták még a korai évjáratok tulajdonosait az első féknyereg csavarjai miatt, de mint láthatod, „semmi komoly”, vagyis továbbra is megbízható motor benyomását kelti a GS.

Mennyibe kerül használtan a BMW F 800 GS?

Átböngészve az internet legnépszerűbb, használtjárműveket hirdető oldalait úgy találtam, így szezon végéhez közeledve, egyidőben akár 20 példányból is válogathatunk, melyek ára 1,7 milliótól egészen 3,9 millió forintig terjed. Itt megjegyezném, nem nehéz 100 ezer környékén futott példányba belefutni a használtpiacon, viszont erre is igaz: nem kilométert, hanem állapotot veszünk…

Mit vegyél, ha nem F 800 GS-t?

Suzuki DL650 V-Strom – 980 ezer forinttól

Triumpgh Tiger 800 – 2,1 millió forinttól

Honda CRF 1000 L – 3 millió forinttól

Mennyibe kerül az alkatrész a BMW F 800 GS-hez?

Olajszűrő – 2860 Ft-tól

Légszűrő – 3040 Ft-tól

Gyújtógyertya – 1440 Ft

– Fékbetét – első 7400 Ft-tól, hátsó 6900 Ft-tól

– Láncszett – 42 160 Ft-tól

A használtmotor-rovat támogatója a Motoralkatresz.eu

– Féktárcsa – első 30 960 Ft-tól, hátsó 34 350 Ft-tól

Akkumulátor – 13 600 Ft-tól

Kormánycsapágyszett – 10 960 Ft

– Kerékcsapágykészlet – első 6320 Ft, hátsó 7280 Ft

Teleszkópszimmering – 4480 Ft/pár-tól

Előttem az utódom – BMW F 800 GS utódja a napjainkban

Habár számtalanszor kellett rovatunkban beszámolni megszűnő modellcsaládokról, de szerencsére a BMW GS sorozata él és virul, sőt immáron 313-tól 1254 köbcentiig kínál tudásnak és igényeknek megfelelően kalandmotorokat.

Modern formavilág, remek menettulajdonságok és kiegészítők széles választéka jellemzi az F 850 GS-t

Az F 850 GS-sel – melyet Balázs tesztelt Spanyolországban – 860 mm-es ülésmagasságban, 21 és 17 colos, fűzöttküllős kerekeken gurulhatunk, s fordított, 43 mm-es csúszószár-átmérőjű, első teleszkóppár simítja a terepakadályokat. 270 fokos főtengely-elékelésű, kéthengeres erőforrása már kétezres fordulatszámtól hadra fogható, 92 Nm-es maximális forgatónyomatéka pedig egyenletesen tolja előre az 233 kilogrammos menetkész tömegű vasat, egészen a leszabályozásig. Miként fentebb írtam, a GS-t nem puszta adatai teszik vonzóvá, csakis a nyeregben töltött percek értetik meg velünk, miért is jó egy ilyen kalandmotor! Amennyiben további érdekességeket olvasnál a modellről, itt minden fontos részletet megtalálsz az immáron erősebb, nyomatékosabb GS-ről.

Kapcsolódó anyag: a használtmotor-sorozat korábbi részei a Hegylakók Motoros Magazinban