Nagy húzás volt a Brixtontól, hogy hónapról hónapra interjút készített egy-egy tulajdonossal, amiben arról faggatta, hogy miért kezdett motorozni és miért éppen azt a gépet választotta.
Ezúttal Bianca történetébe avatnak be minket, aki nővérként dolgozik, és mindig is rajongott a motorokért, de csak nemrég határozta el, hogy vesz egy 125-ös gépet.
Bianca és a Brixton: szerelem volt első látásra
Mint említettük, Bianca ápolónő, és természetéből adódóan nem szokott tétovázni. Miért várná meg az orvos érkezését, ha egyedül is meg tudja oldani a problémát? Ösztönei munkaidőn kívül is ugyanilyen élesek, ezért is fordulhatott elő, hogy amint meglátta a kereskedésben a 125-ös Felsberget, egyből tudta: ez kell neki! Ahogy meséli: „szerelem volt első látásra!” Három hónappal később már a garázsában állt a különleges színű gép, és azóta egy napot sem hagyott ki, hogy ne motorozzon vele.

Guido Urfei és fotósa, Tim Ulama faggatta Biancát, hogy meséljen magáról és a motorozásról.
– Először is: mióta motorozol?
– A 80-as években volt egy Simsonom, akkor még Kelet-Németországban éltem, és ez volt az első gépem.
Hosszú kihagyást követően, 2020 nyarán vettem meg a Brixton Felsberget, és gyakorlatilag a tél beköszöntéig minden nap mentem vele. Egyszerűen imádom!
– Mennyire volt tudatos választás a kis Brixton?
– Tudtam, hogy szeretnék egy új motort, de nem volt konkrét típus, modell. Tulajdonképpen véletlenül keveredtünk be egy Brixton-kereskedésbe, és ott állt velem szemben a Felsberg. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez az, ő lesz a motorom!
– Mennyire volt fontos szempont a régies külső és a modern technika házasítása?
– Gondolhatod… Imádom a scrambler stílust és a katonai stílusú fényezést, szóval nem véletlenül szerettem bele. Műszakilag nincs sok elvárásom, de amit szeretnék, ahhoz ragaszkodom. LED-világítás, hogy könnyebben észrevegyenek és hatékony tárcsafékek, amire városban és azon túl is nagy szükségem lehet. Mióta megvan a Felsberg, vettem rá néhány extrát, amitől még vagányabban fest!

– Melyik volt a legőrültebb motorozás, amin eddig részt vettél?
– Rögtön a legelső! – vágta rá Bianca hezitálás nélkül. – A barátom ugyanis képben van a motorokkal, ezért őt vittem magammal, amikor megvettem a Brixtont. Lám, a tapasztalt, „öreg rókák” is hibázhatnak: hazafelé kifogyott a benzin a motorjából, ezért átültünk az új gépemre, és azzal mentünk el egy kanna benzinért…
Kapcsolódó anyag: Gábor és a Felsberg 125 – tulajdonosi beszámoló több ezer kilométer után

