Túlzásnak tűnhet, pedig tényleg így van: kis híján megszűnt az autólopás Magyarországon, miután a rendőrség a tízes évek első felében több olyan csoportot állított fel, melyek a kocsi- és motorlopások visszaszorítására szakosodtak. Meg is lett az eredménye, hiszen az ezredforduló után még évente közel nyolcezer járművet loptak el, míg tavaly csak 3-400 személyautónak kélt lába…
Olyannyira „leszoktak” az autólopásról, hogy immáron egy kétkerekű vezeti a hazai járműlopási statisztikákat, így aztán bármilyen meglepő,
2021-ben konkrétan több Simsont loptak el Magyarországon, mint bármilyen autót.
Mi több, két másik motormárka is bekerült a leggyakrabban ellopott járművek közé, messze megelőzve a népszerű autókat.
Ezt olvastad már? Így védd meg az autód, motorod – ötrészes sorozat a leghatékonyabb fogásokkal
A ráckevei rendőrök is arról számoltak be tegnap, hogy kapósak az NDK-s gépek. Beszámolójuk szerint immáron két éve keresi lopott motorját egy kiskunlacházi férfi, ám most végre lefülelték a tolvajt, ugyanis tavaly szintén eltűnt egy Simson, és az ott talált nyomok alapján megtalálták az elkövetőt.
Az ellopott Simsonok
A rendőrök elfogták az 53 éves kiskunlacházi férfit és 51 éves élettársát, s mindketten beismerték a sárga motor ellopását, sőt a férfi a 2020-as, fehér motorét is. A Ráckevei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az 53 éves férfi ellen két rendbeli, 51 éves élettársa ellen egy rendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

