Nemrég beszámoltam róla, hogy miért éppen a Dunlops RoadSmart IV-et választottam idén, most pedig elérkeztünk a puding próbájához: miként viselkedett és mennyi kopott az abroncs bő háromezer kilométer alatt?
A szezon derekán kaptam meg az új szettet, és mondanom sem kell, hogy alig vártam már az első közös túrát. Egyrészt imádtam a korábbi Trailsmartot, amit szintén teszteltem, és Barbi is elégedett volt a RoadSmarttal, sőt azt mondta, hogy ezt a gumit egyszerűen a ZZR-re találták ki, szóval az elődök magasra tették a lécet.
Háromezer kilométer a GS-sel és a Dunlop RoadSmart IV-gyel
Mivel a nyáron költözködtem, építkeztem, nem nagyon jutott idő komolyabb túrákra, de azért a megszokott Alpok-kör sem maradhatott el. Szerencsére éppen az út előtt egy-két héttel szereltük fel az új Dunlopokat, így vadonatúj papucsokkal vághattam neki a kalandnak.
Utas, sok-sok csomag és három doboz – gyakorlatilag teljes terhelésen kellett vizsgázni a köpenyeknek. Először is a lehető legjobb, amit elmondhatok róla, hogy amíg átlagos körülmények között használod, gyakorlatilag „semmi nem történik”, azaz a RoadSmart IV észrevétlenül teszi a dolgát: kiváló a motor egyenesfutása nagy tempónál, ugyanakkor városban sem okoznak gondot a hirtelen irányváltások, tehát a gumi profilja és anyagkeveréke ilyen szempontból igazi arany középút.
Kivételesen örültem, hogy rögtön a túra első napján belefutottunk egy kiadós esőbe, hiszen így ellenőrizhettem, hogy valóban fejlődött-e az abroncs nedvestapadás terén, miként azt a mérnökök állították. Nos, nem volt nálam erőmérő, hogy a kanyarban kidekázzam azt a +10% tapadást, amiről meséltek, de az tény, hogy készakarva sem lehetett megtáncoltatni a motort. Váratlan fékezés, szándékosan durva gyorsítás, ráadásul ledöntött motorral és nagy súllyal, de a bizonytalanság legkisebb jele sem mutatkozott, a nedvestapadás tehát kipipálva.
Szárazon már-már a sportgumikkal vetekszik a tapadása, nagy terheléssel, forszírozott tempóban is kiszámíthatóan viselkedik, már ha elég meleg az aszfalt, pontosabban a köpeny. Ugyanis az valóban igaz, amit a fejlesztők állítanak, hogy esős úton haladva nehezebben hűl vissza a gumi és ezért szinte állandó a tapadás, viszont reggel, amikor csak 8-10 fok van, igenis szükség van a melegítésre.
Legalább 5-6 kanyarra van szükség, hogy az abroncs teljes futófelülete bemelegedjen, addig érezhetően kevésbé tapad, ám amint túl voltam ezen, máris ugyanaz a magabiztosság, kiszámíthatóség jellemezte, amit megszokhattam útközben. Felmerül a kérdés:
ha ilyen remekül tapad vízen is és 5-6 kanyar alatt bemelegszik, vajon mennyire tartós?
Nos, jómagam nem spórolok a gázzal, de így sem lehet panasz a kopásra. Az utassal és csomagokkal együtt jó négy mázsás GS-en is alig kopik: 3500 kilométer után 4,07 elöl, 6,1 mm hátul – ennyit olvasok le most a tolómérőről. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 4000 kilométer után számíthatok 1 mm kopásra, s ha gyorsuló tendenciával számolok, ez akkor is 12-13 ezer kilométeres futásteljesítményt jelent, ami több mint remek eredmény.
A túrák után jöhetnek a szürke hétköznapok, amikor minden reggel Sóskút és Budapest között ingázik a motor. Lássuk be, errefelé nincs túl sok szerpentin, szóval a következő párezer kilométeren az is kiderül, mennyire lesz szép, egységes a kopáskép a sok-sok ingázás és egyenesen megtett kilométer után.
Galéria – Dunlop RoadSmart IV-teszt:
