Nem a motoros szakmából érkezett az elismerés, és így talán még nagyobb értékű a nemrég átadott díj.
Éppen hetven évvel ezelőtt, 1954-ben merült fel az ötlet, hogy ösztönözni szeretnék a legtehetségesebb dizájnereket, akik egyszerre vonzó és magas használati értékű eszközöket terveznek. Ez lett a Peter Zec és Otl Aicher által megálmodott „Roter Punkt”, mai nevén Red Dot díj, mely a motorosok előtt is jól ismert. Elvégre az elmúlt évtizedekben olyan rangos elismeréssé nőtte ki magát, hogy évente több tízezer (!) nevező szeretné elhódítani, ugyanis a Red Dot egyfajta minőségvédjegynek számít.
Red Dot díjat nyert az új NIU XQI3 e-enduró
Idén többek között a NIU újdonsága, a mindössze 76 kilós, mégis 8 kW-os csúcsteljesítményű (!) NIU XQi3 hódította el a címet:
NIU XQi3
A jövőbemutató formaterv, a karcsú felépítés és az impozáns műszaki tartalom egyaránt hozzájárult az újdonság sikeréhez:
Ez egy lenyűgöző e-enduró, melynek kialakítása a futurista formanyelvet ötvözi a kiemelkedő terepképességgel, ezáltal nagyszerű élmény ígér terepen és aszfalton is
– írták a nemzetközi szakértőkből álló zsűri indoklásában.
THIS WAS THE SECOND LOCATION FOR THE NIU ELECTRIC BIKE PROJECT. WE SHOT IN LA AT A WAREHOUSE STUDIO, UNDER THE GRAND BRIDGE, ROOFTOP AT THE STUDIO, AND AT THE 16TH STREET BRIDGE. THERE WERE THREE RIDERS AND ONE MALE MODEL.
RIDERS:
MATT
ANANDA
DEEZY
DIRECTOR AND PRODUCER:
JEREMIAH DAVIS
REESE HOPPER
PHOTOGRAPHER:
JEREMY BISHOP
2023
SONY, MAVIC 3 PRO
THIS WAS THE FIRST PART OF THE PROJECT WITH NIU BIKES. BROUGHT ON FOR PHOTOS BY JEREMIAH. WE SHOT IN UTAH FOR THE FIRST THREE DAYS.
CLINT: MEI-LING FROM LONDON
DELIVERABLES: 20 FINAL IMAGES: PRODUCT, LIFESTYLE, AND ACTION
DAY 1: SLC AND FALL COLORS IN THE MOUNTAINS AND PROVO
DAY 2: BONNEVILLE SALT FLATS
DAY 3: HANKSVILLE AND SWING ARM CITY
2023
SONY, GOPRO, DRONE

A kovácsolt alumínium váz, a nagy hatótáv és a magas végsebesség kiemelkedővé teszi az új XQi3-at – jellemezték a tervezők a modellt
Nem ez az első alkalom, hogy egy látványos motor diadalmaskodik a rangos versenyen, hiszen korábban a Honda CBR1000RR-t, a Yamaha XSR900-at és a NIU másik modelljét, az újszerű formatervű SQi-t 2023-ban díjazták a szakemberek.
Új korszak kezdődik a magyarországi elektromos rollerezésben: Vitézy Dávid ma bejelentette, hogy heteken belül megjelenik a KRESZ-módosítás, mely végre szabályozza a elektromos roller használatát.
Miközben Magyarországon immár harmadik hónapja gyorsul az infláció és fokozódik a pénzromlás mértéke, a motorkerékpárok ára éppen az ellenkező irányba tart – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?