Miért fontos a TPMS, a gumik nyomásfigyelő rendszere?

Miért fontos a TPMS, a gumik nyomásfigyelő rendszere?

              - Címkék |Karbantartás

Éppen tíz éve, 2014 novemberében vezették be a TPMS-t, vagyis a kötelező abroncsnyomás-figyelő rendszert az új személyautókban, és nem véletlenül, hiszen egyaránt fokozza a biztonságot és a kényelmet, sőt segíthet megelőzni a műszaki hibából adódó baleseteket.

Roppant egyszerűen működik ez a biztonsági felszerelés, legalábbis a motorkerékpárokba utólag beépített változata, ugyanis jelenleg két igencsak különböző működésű TPMS elérhető a piacon.

1. Szelepjeladós, másnéven közvetlen TPMS:

Kerekenként egy-egy érzékelőt rögzítenek a szelepházhoz, ami vezeték nélküli kapcsolattal továbbítja a pillanatnyi abroncsnyomást, valamint -hőmérsékletet a kijelzőnek. Általában ez az utólag beépíthető változat.

2. Fordulatszám-alapú, közvetett TPMS:

A kerék jeladójának – jellemzően az ABS-gyűrűnek – az adatai alapján ellenőrzi a gumi forgási sebességét. Ha a nyomás csökken, az abroncs átmérője is kisebb lesz, és ettől a többi gumihoz viszonyítva nő a fordulatszáma, amit hibaként azonosít a rendszer.

Mindkettő ugyanazt szolgálja, mégpedig hogy a vezető időben észlelje a defektet, és még azelőtt megálljon az autóval vagy motorral, hogy tönkremenne vagy balesetveszélyes helyzetet okozna a hirtelen leengedő abroncs. Emellett azért is hasznos, mert az alacsony nyomás hosszú távon egyenetlen kopást okoz, növeli a fogyasztást és csökkenti az autó/motor stabilitását.

TMPS a gyakorlatban: hogyan építsd be a keréknyomás-figyelő szenzort?

Az autóra és motorkerékpárra utólag felszerelhető, szelepjeladós TPMS egyik előnye, hogy megfizethető, és a felszereléséhez nincs szükség szervizre, szakemberre, hiszen mindössze három alkatrészből áll, és ezek vezeték nélkül kommunikálnak egymással.

Nincs más teendőd, mint letekerni a szelepsapkát, majd feltenni a helyére az érzékelőt, a kijelzőt pedig elhelyezni valahol a látótérben, és már kész is vagy.

A karbantartás is legfeljebb évi egy alkalomból áll, hiszen 12-24 havonta kell kicserélni a CR1624-es gombelemet a jeladóban. Mivel az eszköz 0,1 bar pontossággal mér, nemcsak arra figyelmeztet, ha már eltűnt a levegő jelentős része az abroncsból, hanem arra is, ha még az ideális érték közelében van a nyomás, de szokatlanul gyorsan csökken.

Miként említettük, nem egy nagy beruházás ez a biztonságodat fokozó extra: a teljes TPMS-szett alig 25 000 forintba kerül hazai garanciával, számlával, és mivel mi is használjuk, tapasztalataink alapján hosszú évekig megbízhatóan működik.

Műszaki adatok – TPMS motoros abroncsnyomás-érzékelő

Méretek: 50×50×25 mm
Tápfeszültség : DC 5V
Kormány átmérője: 15-25 mm
Üzemi hőmérséklet: -20 °C és + 75 °C között
Mérhető nyomástartomány: 0-tól 6,6 barig
Mérési pontosság: ± 0,1 bar és ± 3 °C
Áramellátás: CR1632 gombelem (3V, 16×3,2 mm)
Az elem élettartama: 12-24 hónap