Túl erős motor? Ilyen fogalom nem létezik…

Gyakran hallom saját, valóban kissé túlméretes vasam kapcsán: minek ilyen erős motor?

Bevallom, féltem. Féltem, amikor Barbi bejelentette, hogy pár száz kilométer alatt beleszeretett a ZZR1400-ba, és eddigi terveitől eltérően bizony nem egy könnyed csupaszmotorral folytatja pályafutását, hanem ugyanabból a pénzből pár évvel idősebb vasak között fog kutatni, hogy találjon egy ilyen Dögöt.

Féltem, és nem attól, hogy nem bír majd vele. Ügyes lány, mi több, volt, hogy minket is lenyomott Kakucson, még ha ezt utólag úgy is magyaráztuk, hogy a kicsi és könnyű Hondával komoly előnye volt a szűkös íveken a bóják között, mi meg másnaposak voltunk, és különben sem volt jól beállítva a villa előfeszítése – hát persze.

Szóval féltem és féltettem, de csak egy dologtól, hogy mit fog felelni a motoros parkolókban, amikor a sisakot lekapva csodálkozó tekintetű bájkerek szegezik neki a kérdést: “Minek ilyen erős motor?”

Mi az hogy túl nagy motor? Nem is értem…

Ilyenkor nyugodtan felelhetné, hogy nem a lóerő dominál, hiszen amúgy is nyomatékból járkál az ember, és az a száz newtonméter háromezres fordulatnál folyton mosolyt csal az arcra. Vagy a technokratáknak rávághatná, hogy Kobéban remekül használták fel a fejlesztési pénzeket, és a kiváló váz, illetve az elképesztő futómű igencsak erős érv volt vásárláskor. Igen, a jó felfüggesztést is együtt adják az erős blokkal, a csoffadtabb bringákon néha bizony siralmas megoldásokat találunk – tisztelet a kivételnek. De a kivételek szintén másfél-két millába kerülnek, és autópályán kifogynak a szuszból, ha elkapja őket a szembeszél az emelkedőn, na ne vicceljünk már. Szóval kell a kemény blokk, mert ahhoz – várhatóan – jóféle futómű is társul, erős csomagot alkotva.

Egyébként meg az a helyzet, hogy aki deciket és hasonlókat számolgatva patikamérlegen vásárol motort, annak szívesen javasolnám, hogy inkább bele se vágjon. Persze ki vagyok én, azaz kik vagyunk mi, motoros firkászok, hogy megmondjuk, ki mit tegyen? Így hát az előzőt felejtsétek is el, inkább elmondom, hogy mi a helyzet a magunkfajta hülyékkel, akik szívből vásárolnak vasat.

Jól mondta (Hannibal) Lechter, a vágy a vágyakozással kezdődik. Nem is tudtad, hogy ilyen kell, amíg először meg nem láttad. Lenyűgözött, elállt a lélegzeted, mint egy első randi, tisztára. A haverok meséltek valami műszaki anomáliákról, a szüleid féltettek, a feleséged meg fenyegetett, hogy az a pénz a konyhabútorra… Hallottad is meg nem is, ekkor már tökmindegy volt, elvesztél.

Megvetted, büszkén, és igen, boldogan állítottad a garázsba, féltve zártad le, nehogy illetéktelen, szutykos kezek próbálják lenyúlni, de még a horror átírást is mosolyogva fizetted be a kisablaknál, amikor a szűkre szabott blúzban nagyot sóhajtott az üveg másik oldalán a kismegoldás, halkan suttogva a számot: atyaég, 185 lóerő… Annyi bizony – húztad ki magad büszkén.

Nem kell indok… Elég, ha szereted

Szóval kell az erős motor, na. Ha valaki azt kéri, vezesd le racionális érvekkel, hogy miért kell, nyugodtan kérdezz vissza: ő miért nem a kancsal ruhatárost szedte fel a múlt héten a klubban? Hiszen 75A-s melltartóban is lehet gyereket nevelni, és zsíros hajjal is bármikor tudna vacsorát főzni, ő mégis azt a másikat szólította le, aki – ó, szegény – jól láthatóan heveny tüdőtágulatban szenvedett.

Hát valahogy így. A racionális érveket tartalékoljuk a céges autó vagy a házvezetőnő kiválasztására, motort pedig szívvel, lélekkel és álló cerkával vásároljunk. Élvezzük, ahogy a barlangos testek megtelnek vérrel, szinte átlyukasztva a puha nyerget, hiszen ez a vas is elromlik egyszer vagy elfogyasztja a méregdrága hátsó gumit, és akkor bizony költeni fogunk rá – de azt is szeretettel. Mert mindent megadnánk neki, hiszen Ő az, vágyaink tárgya, képzeletünk megtestesült vasa, gyerekkori motoros posztereink reinkarnációja – ez a túl erős és végtelenül szerethető Dög.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 👇