Utánajártunk, hogy a változások mit is eredményeznek a gyakorlatban. Kiderült, hogy tulajdonképpen csak a matrica tűnik el, a többi módosítás – a jobb műhelyekben – eddig is a mindennapok része volt, vagyis ezúttal a törvény követte a jól bevált gyakorlatot.
Mint tegnap kiderült, 2016 január elsejétől számos ponton változik a műszaki vizsgáztatás rendszere. Aki a héten vitte az autóját, ne adja ég, motorját szemlére, már nem kapott matricát, a lekapart plecsni után üres maradt a rendszáma, mivel mostantól nem lesz szükség erre a jelölésre. Szintén újdonság, hogy az NKH telephelyei mentesülnek ezentúl az időszakos vizsgáztatás terhei alól, vagyis az állami műhelyek helyett a kijelölt magánvállalkozók végzik a műveletet, ahol – az új előírásoknak megfelelően – a műszakik alkalmával egy ún. előminősítő vizsgálatot is végeznek.
Műszaki vizsga a gyakorlatban
Mint azt Temesvári Pétertől, a Temesvári Szerviz és vizsgaállomás képviselőjétől megtudhattuk, ez nem jelent nagy fennakadást, hiszen a jogalkotók (nagyon helyesen) követték a valóban minőségi szervizekben kialakult rutint, így került bele a rendeletbe az előminősítés fogalma. Mit is takar mindez? Nos, a szakemberek ennek során konkrétan egy teljes műszaki vizsgálatot végeznek a járművön, azonban annak eredménye semmilyen következménnyel nem jár a tulajdonosra nézve. Ha mondjuk a motoron kiégett az egyik izzó, esetleg “könnyezik” a teleszkópszár-szimmering, vagy az autó nem felel meg a kopott fékbetétek miatt, még nem buktatják meg a delikvenst – egyszerűen csak jelzik a hibát, sőt sok esetben helyben orvosolják is azt.

Ez számos előnnyel jár, hiszen a tulajdonosnak így nem kell kifizetni a borsos műszaki vizsga díját – majd még egyszer, amikor a megjavított járgánnyal visszatér -, hanem egy füst alatt megtörténik a szemle, az esetleg szükséges javítás, valamint a sikeres vizsga. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a motorosok számára egy fontos kiskaput szabadon hagyott a törvényalkotó, hiszen a rendelet a “3,5 tonna össztömeg alatti személy- és teherautók” időszakos vizsgáztatásával kapcsolatban említi, hogy azt kijelölt magánvállalkozások végzik, nem pedig az NKH telephelyei. Nem derült ki, hogy egyszerűen megfeledkeztek rólunk, motorosokról, vagy szándékosan hagyták állami hatáskörben a kétkerekűek vizsgáztatását, mindenesetre a magas vizsgaköltségek miatt aggódók számára jó hír, hogy a motorokkal továbbra is meglátogathatják az olcsó, állami műhelyeket. A változtatásról megkérdeztük az NKH sajtóosztályát is, amint válaszolnak, állásfoglalásukat itt is közzétesszük.
Kapcsolódó anyagok:
- A sikeres műszaki feltételei – mi a helyzet az elsősegélycsomaggal?
- Ködlámpahasználat a gyakorlatban – igen, jogos a bírság!
Powerslave
Tököm se’ hordja az NKH-hoz. Kétévente 5-6 helyett mondjuk 10 ezer. Na bumm, cserébe gördülékenyen megy minden, és akár egy füst alatt kérhetek karburátorszinkront, vagy a folyadékok cseréjét, vagy bánomisénmit. Úgy is otthagyom a gépet majd’ egész napra. Meg persze az NKH-nál nem hiszem, hogy orvosolnák nekem a műszaki vizsga útjába gördülő akadályokat…
Kicsit azért furcsának hat, hogy vegyen az ember második motort, “mert 1000 euróért olcsó”, kössön GPS-es riasztóra előfizetést, “mert havi 20 ezerért megéri”, de ha a műszakiról van szó, akkor b@sszunk fillért… 🙂
Érdemi változás pedig kettő lesz:
a) Nincs többé matrica, így a rendszámra kukkantva nem fogod tudni, mikor kell menni
b) Várható cserébe ügyfélkapus, digitális figyelmeztetés, vagyis szólnak, ha lassan vinni kéne, így mégis tudhatod, ha idő van. (Persze, fel is írhatod, meg is jegyezheted)
UI.: A csöcsösmacás poszter azért figyel 😀
Gonzo
A “Csöcsösmacás” poszter minden műhely kötelező kelléke 😀
Egyébként jól mondod, nem is értem, mit sírnak a Face-hozzászólásokban, hogy nincs NKH-vizsga. Aki azt állítja: kétévente ötezer forinton múlik, hogy motorozik vagy sem, az valószínűleg nem mond igazat.
csokabi
Valószínűleg nem ezen múlik, de sokaknak igenis számít 5000 ft. Nem hinném, hogy ezeknek az embereknek lenne második motorja vagy műholdas riasztó előfizetése.
MT-01
Akinek számít az a havi 200 Ft, annak a motorja aligha olyan tip-top, hogy átmenjen az NKH-műszakin. Ne legyünk már szemellenzősek: a maszek (általában) elnézőbb, az NKH-ra meg nem öt rugóval kerül többe a tökéletes felkészítés, vagyis pont semmit nem spórolsz.
Ezen tényleg semmi nem múlik, az ötrugózás ürügy meg panasz, nem valós indok.
Powerslave
Ezeknek az embereknek viszont túlnyomórészt motorjuk sincs, vagy ha van, akkor, ahogyan MT-01 is írta, nem valószínű, hogy csont nélkül átmegy az NKH-nál.
A jelenlegi átlagár mellett, 5 literes átlagfogyasztással számolva, kétévente összesen 305 kilométerről kell lemondani azért az ötezer forintért, így kissé nonszensznek hat az, hogy pont ez számítana; ekkor pedig még nem vettük figyelembe az abroncsok, vagy a fékbetétek kopását, stb.
Robi
Szerintem meg pont az ellenkezőjét érik el ezzel.
Általában azok vitték maszekhoz akiknek a járműve nem volt megfelelő állapotban, és 1-1 hiba ellenére is kapott engedélyt.
Az NKH se olyan komoly dolog, teljesen alap dolgokat kell teljesíteni.
Fék, világítás, gumik, általános felmérés.
Persze ha nem gyári, vagy szabálytalan cuccok vannak a motoron, valószínű nem kap engedélyt.
csokabi
Azért mert valaki nem szórja az 5rúgókat, akkor már a motorja állapotára is magasról tesz? A legtöbb motoros ismerősöm az NKH-hoz hordja vizsgázni a gépét és simán megugorják a lécet, mert rendben vannak a mocik. Hogy miért? Mert az elnéző, de drágább maszek helyett a motorra költik a különbözetet. És még sok egyéb, máshol megspórolt forintot is. Lehet, hogy különb állapotban vannak ezek a motorok, mint a tiétek, amelyik felett szemet huny a vállalkozó.
csokabi
Egy motorosoknak fenntartott oldalon írunk egymásnak motoros témában. Akkor miért ne lenne ezeknek az embereknek motorja? A matek levezetésed pedig értelmetlen, mert nem ez a lényeg.
Powerslave
WTF 😀
csokabi
Melyik része nem tiszta? Az, hogy valószínűleg van motorjuk és valószínűleg csont nélkül átmegy az NKH-s vizsgán (különben miért vinné oda)? Vagy az, hogy teljesen mindegy mire elég 5000 ft? Nem arról volt szó, hogy nincs ennyiük, hanem hogy minek adják ki pluszba egy maszeknak, ha ennyivel kevesebbért is gond nélkül levizsgázik a motor a hivatalos szerveknél. Van aki nem szívesen szórja a kemény munkával megkeresett pénzét.
Rudolf
Magán műhelybe viszem most 23-án 8000 Ft ért