Cikkem miértje egy szombat esti esemény, egy motorbaleset, melynek szerencsére nem voltam részese, de így is megviselt… Éjszaka, egymagam mentem haza az autópályán, ami meglehetősen nyomasztó érzés volt – nem tudtam kiverni a fejemből a földön fekvő motoros lány képét, a mentőautó villogó fényeit és a tényt, hogy velem is megtörténhet…
Végül egyre komorabb hangulatban, de csak hazaértem, majd a nem túl hosszú és pihentető alvás után másnap – kivételesen autóval – Győrbe indultam. A 82-esen vezetett az utam, mely hírhedt szakasz, senkinek nem kell bemutatnom Cseszneket és környékét. Készültem, vártam a néha durva, de számomra nem idegen motoros előzéseket, melyek valami oknál fogva – vélhetően a meghirdetett razzia miatt – elmaradtak. Azonban szép számban futottam bele bicskanyitogató viselkedésekbe, igen, a két- és négykeréken közlekedőktől is.
Nem szeretném szidni, ostorozni az autósokat, mert rögtön minden sofőr azzal vádolna, hogy motorosként hazabeszélek, de nem mehetek el a tények mellett sem. Nem tipp, direkt számoltam: a girbe-gurba úton tízből nyolc autós lecsapja a balos kanyart, hol tíz-húsz centit, hol egy egész métert lóg át a záróvonalon. Bele sem gondol, hogy mi történik, ha ott egy motor jön éppen…
Váratlan tapasztalatok a motorosokkal
Eleinte féltem hogy mi lesz odafent, majd a félelmem némi szégyenérzetbe csapott át. Induláskor ugyanis attól tartottam, hogy őrjöngés fogad a várnál, egykerekező motorok és üvöltő kipufogók, amiről a helyi újságok cikkeznek orrba-szájba. Meglepetésemre ez egyáltalán nem volt jellemző, sőt egyetlen motoros se előzött meg, sem oda, sem a vissza. Boldogan konstatáltam, hogy egyszerűen zsenik vagyunk, és mi mindannyian – a köztudattal ellentétben – rendes és felelősségteljes közlekedőkén élünk, csupán a média fújja fel állandóan a tetteinket.
Mint egy rossz filmben, ekkor bukkant fel szemből több nagyobb csapat, és bár magam is néha elspórolom a kánikulában a teljes felszerelésem egy-egy darabját, ahogy ők felöltöztek, az maga volt az orosz rulett. Legalább a fele gépen rövidnadrág, lobogó póló és hasonlók virítottak, az egyik chopperesen ugyanez trikóval és szandállal (!!!), a már megszokott, éppen csak a kutacsot takaró sisakkal. A GSX-R-es hátán tarkóig felcsapódó pólón már meg sem lepődtem…
Béna és felelőtlen? Rossz párosítás…
Ezzel nem is lenne gond, ha a motorosközösség átlagos vezetéstechnikai tudása Valentino “The Doctor” Rossi szintjén lenne. Azonban nem így van. Akkor ugyanis mondhatná mindenki, hogy ő már tud motorozni, sőt tulajdonképpen még ez sem lenne életbiztosítás.
Ahogy egy régi-régi barátom mondta: Akkor töröd össze magad, mikor először jut eszedbe a gondolat, hogy már tudsz motorozni.
Saját magamból kiindulva bizton állítom, hogy a fiatal, millennium-közeli nemzedék tagjai a közúton őket érő helyzeteknek csupán 70-75%-át képesek kontrollálni, és lehet, hogy ezzel még sokat is mondtam. A maradékban inkább a szerencse játszik közre.
Magam sem vagyok egy tréningre járó fajta, persze mindig találok okot (most nincs rá keret, túl messze van, hétköznap lesz stb). Persze az emberek nagy rutinnal használják a “mit hogyan nem lehet” rigmust, a “hogyan keressünk kifogást a megoldás helyett” módszert. Szerencsémre én inkább kicsit kívülről nézem magam, tudatában vagyok a hiányosságaimnak. Például csak igen nehezen tudom kezelni azt, ha egy kanyarban besokallok, és már egy megkezdett íven, döntésen még tovább kéne szűkíteni. A fizikáját ismerem, tudom is, hogy miért működik a némi hátsó fék még egy kis ellenkormányzás társítása, és igen, már beljebb is lennék, de egyszerűen nem megy. Mert tudni és vészhelyzetben villámgyorsan alkalmazni az kettő, hisz’ az nem véd meg egy ároktól, hogy utólag tudom, mit kellett volna tennem. Viszont ezzel tisztában vagyok, már akkor, mikor jön az első kanyar, és nem vállalom túl magam – ezért elveszem a gázt, és annyival megyek, amennyi számomra biztonságos.
Nem csak az autósok vétkeznek
A könnyebb számítás érdekében mondjuk azt, hogy egy átlagos motoros a gépen ülve olyan 150-160 centiméter magas, endurón kicsit több. Átlagos tudású, tehát egy kemény kanyarban sem dönt 40-45 foknál mélyebbre. Azért adtam meg ezeket az adatokat, mert így könnyű számolni, és nem is rugaszkodtam el túlzottan a valóságtól. Bedöntéskor a motoros feje a nyomvonaltól oldalirányban 105-115 centivel, azaz picivel több mint egy méterrel lesz beljebb, ugyancsak ilyen magasságban. Tehát egy balos kanyarban fél méterre a felezővonaltól haladva ilyen bedőlésnél a motoros feje egy méter magasan, a záróvonalon fél méterrel átlógva (!) suhan a bal sávban.
Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy 80-as tempónál, miközben a szembe jövő autó is jön legalább hatvannal, nem túl egészséges megfejelni egy hobbiterepjáró süteményestálca méretű tükrét. Akkor sem, ha űrtechnikával felszerelt sisakban van az ember. Arról nem is beszélve hogy egy keskenyebb szerpentinen a szembejövő autósnak már nem feltétlenül marad elég helye ahhoz, hogy korrigálja a helyzetet. Félve mondom: az átlagos motoros aligha tud “nyitni” az íven ilyenkor hirtelen besokallás vagy elcsúszás nélkül, tehát egyik fél sem tehet semmit, hogy elkerülje a bajt…
Minden rákfenéje, a szabályok tudatos megszegése
Nem beszélek magas lóról, én sem kezelem a szabályokat szentírásként, a korlátozó táblákat inkább csak amolyan irányelvként kezelem. Tehát ha egy kanyar előtt ki van rakva egy 60-as tábla, akkor azt az én tudásszintemen olyan nyolcvannal tudni bevenni, ha nincs kátyú, sóder stb. az úton. Viccesen mondhatnám, hogy az előzni tilos táblán is autó van, és nem motor, azonban tartom magam fontosabb szabályokhoz, melyek pont azért születtek, hogy engem, a fiatal és néha felelőtlen közlekedőt védjék.
Ilyen például, hogy jobbos íven nem előzök kívülről, hiszen az előzés alatt az előttem haladó jármű teljesen kitakarja az utat, pedig mennyi ilyet látok a szerpentineken motorosoktól… Lassan, de állandóan mozgó, párhuzamos kocsisort nem előzök középen, hiszen az alacsony tempó miatt sokan kacsingatnak előre, és hirtelen tűnhet el előlem a folyosó, korrigálásra pedig nincs hely, azt nem is említve, hogy balra kanyarodhatnak a külsőből, ami nem szabályos, de attól még létező baleseti forrás.
Nem ragozom tovább, de azért ismét leszögezem: nincs kasznink, de biztonsági övünk (Kabinos BMW-robogósok most ne figyeljenek 😉 ) vagyis egyszerűen muszáj a zárt sisak és a teljes védőfelszerelés, igen, kánikulában is. Továbbá, mielőtt elkezdünk általánosságban autósokat szidni egy baleset kapcsán, jusson eszünkbe, hogy akármilyen arányban vagyunk vétlenek az ütközésekben, még mindig mi vagyunk a gyenge és sérülékeny célpontok, szóval cseszhetjük a vétlenségünket a vákuumágyon fekve. Ezért kell még jobban, a többiek helyett is odafigyelnünk, és igenis komolyan venni a szabályokat, melyek pont a mi biztonságunkat szolgálják.