András belefutott egy közúti ellenőrzésbe, ahol – legnagyobb meglepetésre – nem csak a forgalmi és a jogsi került elő…
Sziasztok Hegylakók! Korábban már hallottam városi legendákat arról, hogy Ausztria után itthon is egyre többször tartanak rögtönzött műszaki vizsgával egybekötött igazoltatásokat, de eddig azt hittem, csak kiszínezett történetek… Most kiderült, hogy nem az.
Vizsga az út szélén
Úgy két-három éve sokat cikkeztek róla, hogy a nagyvárosokban megelégelték a sportkocsik és -motorok üvöltő kipufogóit, és a lakók bejelentései után a zsaruk szó szerint megszállták a streetracerek által kedvelt utakat, parkolókat.

Most, ahogy beköszöntött a nyár, megint előkerültek a berhelt Golfok, Astrák és persze a nyitott csöves motorok. Gondolom ez történt, mert nálunk a zsaruk már rántják is elő a hangnyomásmérőt, ha motor közelít, ugyanígy a tuningolt autókkal is, és őket csesztetik minden más apróságért (ültetés, fólia stb.) is.
Nekem sportdobom van, dB-killerrel. Jó fejek voltak a motorosrendőrök, nem kötekedtek: megnézték a gumikat, lámpákat, rámértek a kipura – két perc után már mehettem is tovább.
Próbáltam kérdezni őket, hogy miért van a razzia, de azt mondták, csak rutinellenőrzés… Viszont szóltak, hogy ne vegyem ki a hangtompítót, mert egész nyáron megy majd az akció, és nem csak itt, Pest megyében is.
Szóval motorosok és streetracerek: Óvatosan, ha Pesten vagy környékén jártok!
Széles utat!
András

Kedves András!
Köszönjük a „helyzetjelentést!” A többieknek pedig melegen ajánljuk, hogy nézzenek rá a kipufogóra, mert anno, 2015-ben is úgy kezdődött a történet, hogy a lakók egyre többször panaszkodtak a yardon az éjszaka egykerekezőkre, tiltáson üvegezőkre, a rendőröknek pedig egyszerűen muszáj volt tenni ellenük. Szóval csak óvatosan, s ha a közeltéri mérés alapján (kipufogó végétől fél méterre, hosszirányától 45 fokos szögben eltérve) túllendülsz a gyári érték plusz 5 dB hangerőn, akkor ideje tenni ellene.