Kedves Motorosok, barátaim! Engedjétek meg, hogy most, a szezon elején szóljak egy „apróságról”, amit a legtöbben elfelejtenek…
Egyszerre szólok hozzátok szakemberként, illetve egy súlyos motorbaleset elszenvedőjeként – igen, a hóhért is akaszthatják, jómagam is komoly csávába kerültem egy figyelmetlen autós miatt. Éppen ezért életbevágó, hogy természetessé váljon: ahogy tavasszal felkészíted a motorod, átnézed a ruhád, sisakod, úgy a személyes védelmedről, biztonságodról is gondoskodj.
Protektor: Utólag könnyű okoskodni!
Bárcsak lassabban mentem volna… Bárcsak kikerültem volna azt az olajfoltot… Ha visszamehetnék az időben, óvatosabb lennék azon a szakaszon – ugye mind hallottunk már ilyet? Nem véletlenül született a mondás: eső után köpönyeg. Van azonban egy olyan szelete a motorozásnak, mely pont ilyenkor nyújt segítséget – igen, a kockázatok kezeléséről, enyhítéséről van szó.

A hosszú évek alatt kifejlesztett Protektor Motoros Baleset-biztosítás pont erre szolgál, hiszen egy baleset után bekövetkezett esetleges munkából kiesés, (munkanélkülivé válás) tartósabb egészségügyi probléma (rokkantság) és a hónapokon át tartó rehabilitáció alaposan megviseli a családi kasszát. Lassan három éve (!) működik töretlen sikerrel a motorosok egyedülálló baleset-biztosítása, s büszkén mondhatjuk, hogy számos családon segíthettünk: elég, ha Lacira gondolunk, akinek több mint tízmillió forintot utaltunk ki, hogy súlyos balesete után is a lehető legjobb életet élhesse családjával.
Országúton, versenypályán vagy a konyhában? Mindegy!
Az következő termékünk, az Extrémbiztosítás a versenyzőknek, licenccel rendelkező pilótáknak, extrém sportokat űző társainknak a legjobb választás. Ez a világ összes országában véd közel húszféle extrém sportban, melyek közül kiemelném kiemelném a cross és quad szakágat!

Quadosoknak ugyanis eddig nem létezett baleset-biztosítási védelem, vagy ha igen, az szinte elérhetetlenül drága volt! Ez a biztosításunk is általános védelemmel rendelkezik, azaz ugyanúgy fizet, ha a konyhában elcsúszol, mintha ugratás közben üt be a krach.
Idén újabb hasznos szolgáltatásokkal gazdagodunk!
Oldalunk, a Motorosbiztositas.hu hihetetlenül komoly fejlődésen ment keresztül, ugyanis mindig az ügyfelek kérései, igényei alapján bővítettük szolgáltatásainkat. Tanácsadással, jogvédelemmel segítjük őket, s hogy a jövőben még hatékonyabban tehessük ezt, hamarosan elkészül az Extrembiztositas.hu, a Tanulobiztositas.hu és az Egeszsegfinanszirozas.hu oldalunk. A szolgáltatások bárki számára elérhetők lesznek, ám a Protektorral rendelkező ügyfelek jelentős kedvezménnyel vehetik igénybe.

A motorostúrázók visszajelzései alapján egy vadonatúj, egyedülálló terméket vezetünk be, a fél évre szóló „általánybiztosítást”, így az eddigieknél sokkal olcsóbban, kevesebb papírmunkával és egyszerűbben köthet bárki utasbiztosítást.
Gondolj csak bele: ezentúl nem kell a határátlépésnél gondolkozni, vajon érvényes-e a szerződés, kötöttél-e utasbiztosítást – a szezon elején egy tollvonással letudod a dolgot, és őszig nyugodtan túrázhatsz.
Röviden tehát arra kérlek, több ezer ügyfelemhez hasonlóan Te is új szemlélettel, tudatosan készülj a szezonra. Nem lehet az a halogatás, hanyagság alapja, hogy „tegnap sem történt semmi…” Gondolj magadra és a családodra, hogy történjen bármi is, azzal a nyugodt tudattal indulhass el, hogy a jövőd, illetve társad, gyermekeid jövője is biztosított!
Élményteli és balesetmentes szezont kívánok minden kedves motorostársamnak, és találkozzunk az utakon!
Ha Te is csatlakoznál a több ezer fős, elégedett motoroskörhöz, mely tagjai úgy döntöttek, gondoskodnak saját biztonságukról, az alábbi űrlappal kérhetsz személyre szóló ajánlatot:
[contact-form-7 id=”28805″ title=”Protektor”]
(X – Támogatott tartalom)